Uncategorised
Többen házasodtak, de kevesebb gyerek született tavaly
Szent István országáért - nem véletlen egybeesés, erős fegyverek
Ma kezdődik a nagyböjti időszak, és ma indul az Európa Parlamentben egy újabb eljárás-sorozat, amelynek célja, hogy felfüggesszék Magyarország jogát, hogy a kohéziós alapokból már hazánknak megszavazott fejlesztési összegeket lehívhassa. A diplomaták és a szakértők egyetértően úgy nyilatkoztak, hogy az Unió példát akar statuálni hazánkkal. Azt hiszem azonban, hogy nem véletlen az egybeesés - itt a lehetőség, hogy Isten is példát statuáljon az Ő kegyelmei által! Itt, az egyházi év talán legküzdelmesebb időszakában, amikor különösen is erős fegyverek állnak rendelkezésünkre a győzelemhez!
Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 3. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.A harmadik levél:
Szép új világ - jön a klónozott hús!
Természetesen csodálatosan szép érvekkel alátámasztva. Van itt környezetvédelem, állatvédelem és minden, ami csak tetszet?s. Itt a klónvilág: Holland kutatók jóvoltából ?szre elkészülhet annak a hamburgernek a prototípusa, amelyben a húst állatok meggyilkolása nélkül, ?ssejtekb?l kitenyésztett izomszövet alkotja - hangzott el egy kanadai konferencián. Mark Postnak, a Maastrichti Egyetem fiziológiai tanszékének vezet?jének célja, hogy laboratóriumban képes legyen a hús tökéletes élményét kínáló vázizomszövetet hatékony módon el?állítani, és ezzel a technológiával gyakorlatilag felváltani a hagyományos állattenyésztési ágazatot és a húsipart.
Szent István országáért - Gyertek haza!
Amikor beszélünk hazánk egyik fő problémájáról, a népességfogyásról és elöregedésről, az okokat is gyorsan fel tudjuk sorolni: kevés gyerek születik, akik egyáltalán megfogannak, azok egy részét is megölik abortusszal, csökken a házasodási és gyermekvállalási kedv… és talán kevesebb figyelmet fordítunk arra a nagymértékű, és részben tudatosan gerjesztett elvándorlásra, ami hazánkat is sújtja.
Damian Stayne gyógyító összejövetele
Február 25-én, szombaton nyitott gyógyító összejövetelt tart Damian Stayne gyógyító evangelista Budapesten, 15-19 óráig. Részletek:
Eggyé forrva
"...Jézusról azt írja a Szentírás, hogy „a Lélek arra indította, hogy gyógyítson”, vagy éppen „a Szentlélek kiragadta Őt a pusztába”. Másrészt viszont Jézus „jól tudta, hogy mi lakik az emberben”, vagy éppen „mindenkit meggyógyított, aki hozzá jött.”. Az isteni és emberi természet eggyé forrva munkálkodik. Ezért szeretem nagyon Erzsébet asszony imáját, amely a Szeretetláng Lelkinaplóban olvasható, s amelyet Jézus adott neki:
A szentmise értékéről
Magyar rendező kapta a zsűri nagydíját Berlinben
A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával elismert film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel.
Lakhely nélküli lett a magyar állampolgárságát nyíltan vállaló szlovákiai lelkész
Szlovákiában kikézbesítették az első olyan hivatalos értesítést, amely már papíron is bizonyítja, hogy egy, a magyar állampolgárságot megszerző személyt töröltek a lakcímnyilvántartásból – adta hírül a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál szombaton.
A házasság legalattomosabb ellensége
Kiáltás – nemzeti imádságot indít a Mária Rádió
A Mária Rádió február 22-től nemzeti imát indít határon túli és anyaországi Mária-kegyhelyekről minden este 20 órától. Az ima célja, hogy a nemzetért felelősséget érző emberek együtt forduljanak Istenhez. A nemzeti imába a rádiókészülékek előtt minden család bekapcsolódhat, égő mécsessel az ablakukban jelezvén, hogy csatlakoztak a nemzetet átívelő imához.