JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Mélyülő ideológiai lövészárkok

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2014. december 11. csütörtök

A politikai pártok és híveik igyekszenek minden eseményt saját ideológiai nézeteik igazolására használni. Amit nem lehet úgy kiforgatni, hogy alátámassza az ideológiájukat, arról hallgatnak. Mivel minden esemény a kultúrharc részévé válik, lassan ellehetetlenül az érdemi politizálás.

 „A republikánusok és a demokraták eltérő narratívák segítségével igyekeznek minden eseményt összefűzve igazolni saját táboruk álláspontját és egyúttal lejáratni az ellenfelet. Gyakran a politikától távoli eseményeket is felhasználják” – olvassuk a Slate Star Codex bloggerének kommentárját az ideológiai szektásodásról.
A cikk az ebolával kapcsolatos politikai állásfoglalásokkal összefüggésben szemlélteti, hogy a pártok hogyan igyekeznek saját narratívájukat erősíteni. A szerzőt az már meg sem lepi, hogy a baloldalon a republikánusokat teszik felelőssé egy esetleges amerikai ebola-járványért. Azt viszont megdöbbentőnek találja, hogy a Facebookon rendkívül heves vita bontakozott ki róla, milyen korlátozások szükségesek a vírus terjedését megelőzendő. A jobboldal szükségesnek tartotta volna, hogy karantén-állomásokat hozzanak létre, és utazási korlátozásokat vezessenek be, a baloldal viszont ellenezte ezeket, mondván ellentétesek a szabadságjogokkal, sőt, már-már rasszisták az efféle intézkedések. A konzervatívok ideológiájuk központi értékére, a biztonságra hivatkoztak, a liberálisok viszont a szabadságjogok és a faji egyenlőség toposzát használták az érvelésben.
A Slate Star Codex ennél sokkal súlyosabbnak tartja, ha a véleménygettók egyszerűen elhallgatják azokat a témákat, amelyek nem köthetők össze az adott szekértábor ideológiai narratívájával. A jobboldali média a fergusoni eset kapcsán (legalábbis a fekete fiatalembert lelövő rendőr felmentése előtt) jobbára hallgatott, míg a baloldal kihasználta a lehetőséget, és az esetet hozzákapcsolta átfogó ideológiai narratívájához. Nemcsak a rasszista előítéletességet és a fegyvertartási szabályokat bírálta, de az ügy kapcsán elővette a feminizmus kérdését, a melegek jogainak ügyét, a terrorizmus elleni háború és a fegyverlobbi kritikáját, sőt, az esetet összekötötte a palesztinok Izrael általi elnyomása és a globális felmelegedés elleni harc baloldali témáival.
Korábban a rotherhami szexrabszolga-botrány kapcsán éppen fordított volt a felállás. A rendőrség a faji diszkrimináció vádjától félve nem lépett fel a fehér, esetenként nőket (köztük 1400 kiskorút) molesztáló, főleg pakisztáni származásúakból álló bűnbandák ellen. A baloldal – köztük a feministák – viszonylag keveset beszélt az ügyről. Nem csoda, hiszen a baloldali politikailag korrekt, multikulturális narratívába nem illik bele a fehéreket bántalmazó kisebbségek esete – idézi a Slate Star Codex Roger Scruton konzervatív filozófust. Jellemző, hogy a feministák nagyobb figyelmet szenteltek a Jennifer Lawrence színésznővel szembeni „szexuális bűncselekménynek”, vagyis az őt meztelenül ábrázoló képek internetes publikálásának, mint több száz kislány molesztálásának. A konzervatív véleményvezérek és médiumok persze sokáig napirenden tartották az esetet, hiszen jó alkalmat nyújtott annak illusztrálására, miféle veszélyei vannak a baloldal álszent politikai korrektségének.
Mindez azért rendkívül elszomorító, mert a politika minden témára rátelepszik, és így az amúgy nem ideológiai jellegű gyakorlati kérdésben is csak szektás alapon lehet ítéletet hozni. Mivel az egyes esetek a politikai szekértáborok narratívájának részévé válnak, minden ügy a kultúrharc csatájává lényegül át. Ferguson kapcsán már nem az a lényeg, hogy a konkrét esetben történt-e rendőri kihágás, és ha igen, akkor rasszista indítékkal-e. A nemleges válasz ugyanis azt sugallhatná, hogy a faji előítéletességgel kapcsolatos baloldali állítások általában eltúlzottak – mint ahogyan azt a jobboldal sugallja. Aki a konkrét ügyben meghátrál, az a nagy narratíva egészét veszélyezteti, és ezzel az ideológiai ellenség malmára hajtja a vizet. Ezért a többség inkább megalkuszik, enged a megfelelési kényszernek és a szekta számára kínos esetekről inkább hallgat.
(metazin.hu)

You have no rights to post comments