JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Ferenc pápa elítéli a pénz uralmát

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2013. szeptember 22. vasárnap

Ferenc pápa, a katolikus egyház feje elítélte "azt a gazdasági rendet, amelynek középpontjában a pénznek nevezett bálvány áll" vasárnap Cagliariban, Szardínia olasz sziget központjában mondott beszédében.

A Szentatya szerint a világ olyan gazdasági rendszert választott, amelyben "a pénz parancsol", és ennek következménye a munka hiánya, a munkanélküliség. "Munka nélkül nincs emberi méltóság" - mondta a pápa.

Ferenc pápa visszaemlékezett saját szüleire, akik Olaszországból Argentínába vándoroltak, és az 1929-es világválság miatt megszenvedték a munkanélküliséget: "Ez a szenvedés összetöri a reményt és az emberi méltóság érzetét".

A sokezres tömeg előtt mondott beszéde után a Szentatya szakszervezeti vezetőkkel találkozott, majd fölkereste a Cagliari Miasszonyunk, a Jó Szelek Úrnőjének (Virgine de Bonaria) kápolnáját, ahol misét pontifikált.

Argentína fővárosa, Buenos Aires helyén spanyol aranyvadászok 1536-ban alapították az első települést, és azt a Cagliari Miasszonyunk után nevezték el. Ferenc Buenos Aires érseke volt márciusi pápává választásáig.

(MTI)

You have no rights to post comments