Címlap
Magyar menekültügy
Az Európai Unió bírósága május 14-i döntésében kimondta, a magyar-szerb határon felállított, 2017-ben kibővített, és az azóta a magyar menekültügy fő helyszínének számító tranzitzónák a mozgás szabadságának nagyfokú megvonása és a körülmények miatt őrizetnek számítanak...
Ötven év múlva a világ népességének 4 százaléka lesz európai
Az Európai Bizottság elfogadta a demográfiai változásokról szóló legújabb jelentését, amely tulajdonképpen egy 2070-ig terjedő időszakot, vagyis a következő 50 évet felölelve nyújt képet várható népesedési folyamatokról. A hosszú távú előrejelzésben kiemelt helyet kap például a hosszabb várható élettartam, az alacsonyabb születési ráták, az idősödő társadalmak, a kisebb háztartások és a növekvő urbanizáció. Arra is rávilágít a dokumentum, hogy Európa egyre csökkenő arányt képvisel a világ lakosságában: 2070-re várhatóan a világ népességének kevesebb mint 4 százalékát fogja kitenni.
Jézus szívéről
"Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek." (Mt 11,25–30)
Isten igája a szeretet, minden örömével és fájdalmával együtt.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünk a Te Szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Istent játszók: genetikailag módosított szúnyogokat engednének szabadon
Az Oxitec nevű brit biotechnológiai cég azt tervezi, hogy 750 millió genetikailag módosított hím szúnyogot enged szabadon Floridában és Texasban, és most a floridai agrár- és fogyasztóvédelmi hatóságtól meg is kapták erre az engedélyt.
Menekültek száma - röviden
Tavaly nagy volt a növekedés az otthonaikból erőszakkal elűzött emberek számában, 2019 végén minden korábbinál több, 79,5 millió ilyen személyt tartott nyilván az ENSZ menekültügyi szervezete, a UNHCR. A szervezet legutóbbi éves jelentése szerint még soha nem számoltak be ennyire magas számról. Minden 97 emberből 1 háború és erőszak miatt volt kénytelen hátra hagyni az otthonát, és a menekültek között mind kevesebben és kevesebben vannak azok, akik idővel hazatérhetnek.
Ha gazdag vagy, az állam többet költ az egészségedre
Az egyes emberek egészségére fordított társadalombiztosítási kiadások összefüggenek az illető jövedelmével, mégpedig a magasabb keresetű emberek gyógyítására többet költ az állam. Pedig általában ők azok, akik jobb egészségi állapotban vannak. Mindez tipikus példája annak, ahogy a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek hatásaként további egyenlőtlenségek jönnek létre, a gazdagok még jobb helyzetbe kerülnek, a szegények pedig tovább csúsznak a lejtőn.
Ferenc pápa katekézise: Ítélkezés helyett imádkozzunk, járjunk közben az emberekért!
>Június 17-én délelőtt a Szentatya Mózes imájáról elmélkedett a délelőtt tartott katekézisében. Mózest Jézus előképeként elénk állítva arra buzdított, hogy mi se mondjunk le az emberekről, hűségesen tartsunk ki mellettük, és legyünk hidak Isten és az emberek között. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Mi Atyánk, Apukánk
"Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,7–15)
Isten, a mi Atyánk, apukánk, gondot visel ránk.
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
2+1 magyar stigmatizált
A Stigmata című könyvében a szerző (Michael Hesemann) 328 embert sorol fel (47 férfi, 281 nő), akik az elmúlt 800 évben Krisztus sebhelyeit viselték testükön. Közülük ketten biztosan magyarok: a boldoggá avatott Magyarországi Ilona veszprémi domonkos nővér, és Galgóczy Erzsébet. Mindketten a magyar történelem válságos pillanatában kapták a Krisztussal való együttszenvedés kegyelmét és mindketten előkészítői és megharcolói voltak Isten nagy kegyelme kiáradásának egyházunkra és hazánkra. (Van egy harmadik is, aki hazánkban élt, de nem magyar származású: a gráci születésű Fauland Aloysia. Ő 1881-ben lépett be a soproni orsolyita zárdába és 1902-ben bekövetkezett haláláig ott élt. Rendi neve: Kisded Jézusról elnevezett Vincentia volt.)
Voice of Spirit: Ha Jézusnak adod az életedet
A Voice of Spirit zenekar "Ha Jézusnak adod az életedet" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása.
Droghelyzet hazánkban - röviden
"Az elmúlt öt hónap alatt a rendőrség több Miskolc környéki drogbandát számolt fel, az akciókban összesen 62 embert fogtak el, mintegy ötvenezer adag kábítószert – főleg kristály metanfetamint - foglaltak le." - És ez csak egy csepp a tengerben...
Isten viszonozza jótetteinket
"Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked." (Mt 6,1–6.16–18)
Nem kell a jótetteinkkel, vallásos életünkkel hivalkodnunk, Isten tudja, mit teszünk...
Köszönöm Uram, nagylelkű szeretetedet, Te mindig többet adsz, mint amit mi tudunk... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult