Címlap
A lelkiismeretesség lenne a hosszú élet titka?
A lelkiismeretesség az a tulajdonságunk, ami megmutatja, hogy mennyire vagyunk célorientáltak, kitartók és rendezettek. A magas értékkel rendelkezők tudatosak, érzelmeiket jól kordában tartják, és mindig szem előtt tartják a céljaikat. Előre terveznek, számolnak a határidőkkel. A hosszú élettartam pedig, úgy tűnik, a lelkiismeretességünkhöz kapcsolódik leginkább. Az embereket azonban nemcsak az elméletek érdeklik, természetes, hogy meg akarjuk tudni, miként kapcsolódik egymáshoz a jellemünk és az élettartamunk.
A hit akadálya
"Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?" (Jn 5,31–47)
Az önzés és öndicsőítés elfojtja a hit ajándékát.
Tisztíts meg minket Uram, hogy Tiéd lehessünk egészen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: A Lélek nélkül nincs öröm, sem szeretet, csak szomorúság és megszokás!
Március 17-én a Szentatya a két héttel ezelőtti katekézisét fejezte be, mely az ima és a Szentháromság kapcsolatáról szólt. A Szentháromság személyei közül külön is kiemelte a Szentlelket, aki jelenvalóvá teszi Jézust a lelkünkben, és megtanít imádkozni bennünket. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Nagy tudományos elismerés magyar tudósnak - röviden
Lovász László matematikus Abel-díjat kapott. Az Abel-díjat kiemelkedő matematikusoknak osztják ki évente. 2001 őszén jelentette be a norvég kormány, hogy a Nobel-díj mintájára, matematikai Abel-díjat alapít. A díjat 2003-tól évente nemzetközi bizottság ítéli oda. Lovász László a harmadik magyar tudós, aki a rangos kitüntetésben részesül. 2005-ben Lax Péter, az MTA tiszteletbeli tagja vehette át az elismerést, 2016-ban pedig Szemerédi Endre kapta a díjat.
Érdekesség: az utolsó magyar huszár lovasroham
A lovasroham színhelye a keleti front volt, 1941. augusztus 15-én. Az esemény azonban egyáltalán nem úgy játszódott le, ahogy elképzelnénk. Itt a korabeli beszámoló:
Napközis mesék 2021/3 - Hogyan lett Kincsemből bajnok versenyló
Napközis mesék 3. - 2.a osztály
Sípos (S) Gyula: Hogyan lett Kincsemből bajnok versenyló
H. Boróka által mondott szereplők: Kincsem (ló), Flucu (fehér cica), Ropi (fekete csibe), Klottgatya Videó és szöveges változat (Sajnos a videóról valamiért lemaradt a mese eleje...)
„Tényleg, most már hallok mind a kettőre!”
Szomorúan vettük tudomásul, hogy egyházmegyénkben nem tudunk részt venni vasárnapi szentmisén. Örömmel kaptuk a meghívást, hogy Köveskálon a veszprémi egyházmegyében Sipos Gyula szervezésében gyógyító szentmise lesz az Urunk Menybemenetele templomban Baladincz József atya plébánosnál.
Kimenekülés az ítélet alól
"Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre." (Jn 5,17–30)
Ha meg akarsz menekülni, figyelj Jézusra és kövesd Őt...
Tiéd vagyok Uram, és a tiéd is akarok lenni, most, és mindörökké! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A kimondható és a kimondhatatlan végtelen tágassága
Március 12-én, 79 éves korában elhunyt Wolfgang Bretschneider, az európai egyházzene kimagasló tekintélye, a kölni egyházmegye papja. Egyik nagyszerű előadásának részlete: "Az emberben több mindent lehet ünnepelni, mint bírálni. Ez a megállapítás ma provokatívnak tűnhet. Hát nem annak adja jelét az ember, döbbenetes erővel és nyersen, hogy micsoda szörnyűségekre képes, főként, ha kenetteljes és jámbor címkéket kap, amit tesz?
Bibliai szöveget tartalmazó tekercseket találtak egy barlangban
Hatvan év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercsek maradványaira és más jelentős régészeti leletekre bukkantak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, a Holt-tenger közelében – jelentette a Jediót Ahronót hírportálja, az ynet nyomán az MTI.
Jézus élete - 5 perces sorozat 21: A messiási csodák
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 21. rész: A messiási csodák. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
A Hittani Kongregáció döntése értelmében nem lehet megáldani azonos neműek párkapcsolatát
Nem áldhatja meg katolikus pap azonos neműek élettársi kapcsolatát vagy melegházasságot, mert„Isten nem adhatja áldását bűnre" – idéz az AP amerikai hírügynökség az erről szóló hétfőn megjelent dokumentumból.