Címlap
Hogy Teremtőnkkel egy asztalhoz ülhessünk egy örökkévalóságra – Bűnbánati kilencedre hív Böjte Csaba
Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes – Keresztelő Szent János ünnepére készülve – június 16-tól június 24-ig bűnbánati kilencedre hív:
Miért van ennyi termálvíz Magyarországon?
A magyar termálvízkincs Magyarország vízrajzának különleges adottsága, mennyiségileg és minőség szempontjából is világszinten kiemelkedő. Hazánk kifejezetten gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben – csak Izland, Japán, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Kína és Új-Zéland tud versenybe szállni velünk e téren. De miért pont mi?
Öt dolog, amit a 99 éves néni megbánt életében
A Medium Mind Cafe szerzője, Jordan Gross osztotta meg az alábbi történetet, amely egyik barátjával, a nővérként dolgozó Larával esett meg.
Fogorvos-hír, röviden
Áprilisban a tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 235 volt, májusban 246, júniusban pedig már 288 - a Magyar Orvosi Kamara szerint az összes üresen álló praxis csaknem 851 ezer ember fogorvosi ellátását érinti hátrányosan, ezekben a körzetekben csökkentett óraszámban, helyettesítéssel látják el a betegeket. Vannak ténylegesen ellátatlan körzetek is, ahol a lakosság egyetlen egészségbiztosítási szerződéssel rendelkező fogorvoshoz sem tartozik.
A Szeretet tökéletessége
"...imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5,43–48)
Ez a szeretet tökéletessége, Isten pedig Szeretet.
Köszönöm Uram, hogy bűnösökként is szeretsz minket és megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Koncertteremnek vásárolt meg Prága egy templomot
Hangversenyterem céljára megvásárolt a prágai önkormányzat egy használaton kívüli belvárosi katolikus templomot, írja az MTI.
A 15. századi Szent Simon és Júdás templomot az Irgalmas Testvérek szerzetesrendtől vásárolta meg Prága városa 1,3 milliárd forintnak megfelelő összegért. Az ügylet lassan jött létre, mert a templom eladásához szükséges volt a Vatikán engedélye is.
Isten. Szeretete. Gyógyít.
Isten szeretete gyógyít – ezt a mondatot szoktuk felírni a gyógyító missziós alkalmaink plakátjára, s ebben a szlogenben mindhárom szó hangsúlyos.
Cigaretta - röviden
Évi 25,5 ezer magyar halála, közel minden ötödik haláleset összefügg a dohányzással. 1990 óta egymillió magyar vesztette életét a füstölés miatt. Magyarország éllovas nemzetközi összevetésben e téren. Minden 13. beteg dohányzás miatt szorul gyógyításra, az egészségügyi kiadások ötödét fordítják a dohányzás következményeinek kezelésére - hangzott el többek között a Magyar Egészség-gazdasági Társaság (META)konferenciáján.
Macron: Franciaország nem töröl neveket a történelemből, és nem dönt le szobrokat
Franciaország kíméletlen a rasszizmussal szemben, de nem fog kitörölni egyetlen nevet sem a történelméből, és nem dönt le szobrokat - mondta vasárnap Emmanuel Macron államfő az MTI összefoglalója szerint a rendőri erőszak és rasszizmus elleni sorozatos tüntetésekre reagálva, amelyek a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások nyomán szerveződtek országszerte.
Isten megmentő győztes szeretetéről
"Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat." (Mt 5,38–42)
Gonosszal nem szabad a gonoszt viszonozni, hanem jóval kell legyőzni.
Adj erőt Uram, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogy Te szeretsz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa úrnapi homíliája az eucharisztia gyógyító erejéről
Június 14-én, úrnapján az emlékezés lényegi fontosságáról és az eucharisztiának az emlékezetünket gyógyító hatásáról elmélkedett a Szentatya a Szent Péter-bazilikában délelőtt bemutatott misén. Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Feljelentették a Hitgyüli vezetőjét az ATV ellopása miatt
Bartus László újságíró, a Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak című könyv szerzője lopás, hűtlen kezelés és adócsalás miatt büntetőfeljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen az ATV ellopása ügyében. A feljelentésben Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, a lánya, Németh (Kauzál) Alexandra, a Hit Gyülekezete vagyonkezelő cége, az Új Spirit Kft. ügyvezetője, és Mészáros István, volt SZDSZ-képviselő, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvezetője érintett.