Címlap
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője, írja az MTI a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontjának figyelmeztetése alapján.
Lehet-e egy keresztény katona?
Miniszterelnökünk fia, Orbán Gáspár szerződéses katona lett, az egyik legkeményebb alakulathoz, a különleges erőkhöz vonult le. Szokatlan döntés ez egy olyan fiatalembertől, aki a Felház nevű karizmatikus keresztény mozgalom egyik vezetőjeként Isten szeretetét hirdette az embereknek. Tanakodhatnánk ennek okain – kiválóságra törekvés, a kihívások keresése, megfelelni vágyás a szülőknek, esetleg „Isten hívása” – fontosabb azonban ennél a címben feltett kérdés: lehet-e egy keresztény katona? Bűn-e az önvédelem, ha Jézus is vállalta a kereszthalált?
"...olyan lesz, mint az első pünkösd..."
Szeretetláng lelki nap 2019. június 29. szombat 10-16 óráig a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.) Téma: Pünkösdi Szeretetláng. Program:
A szeretet radikalitása
"Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat." (Mt 5,38–42)
Jézus Isten szeretetének tisztaságát és radikalitását hozza el közénk.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts minket szeretni, segíts minket szeretni! Ámen. (S)
Pünkösdi beszámoló, gyógyulással
Pünkösd hétfőjén az előző évekhez hasonlóan meghívtuk Gyálra a Szeretet Földje Szolgálatot, hogy közös dicsőítés, tanítás és Szentmise keretében rá tudjunk jobban figyelni a Szentlélekre. A hangsúly a gyógyító és szabadító lélek megismerésén volt amiről Gyula testvérünk a tanításában beszélt. Az elhangzottakból:
Megvallás apák napjára
Sípos (S) Gyula: Megvallás apák napjára
Nagymamám még „atyám”-nak hívta apukáját,
mi pedig már apunak hívtuk az atyánkat.
De nagymamámmal mindig együtt élt az atyja,
minket pedig elhagyott az apukánk.
Én is „apu” vagyok a gyerekeimnek,
de szeretnék olyan lenni,
mint nagymamám atyja,
a mennyei Atya képére és hasonlatosságára.
A kép Szentháeomság-tánc, mert hát Szentháromság vasárnapja is van... :-)
Isten igazsága
„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12–15)
Isten igazságára van szükségünk, aanélkül csak tévelygünk evilág labirintusában.
Jöjj szentlélek Úristen és járd át lényemet, hogy a Te gondolataidat gondoljam, a Te szavaidat szóljam, a Te tetteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
Hat tanács az állandó fáradtságérzet ellen
Ahogy idősödünk, érezhetően egyre hamarabb kifáradunk, és a szívproblémák, a depresszió vagy más krónikus betegségek szintén igencsak leszívják az ember energiáit. Sokszor viszont a rossz szokások és a helytelen életmód van a jelenség hátterében. Dr. Marcelo Campos orvos a Harvard Medical School oszt meg néhány alapvető tanácsot, amelyek segítségével elkerülhetjük a krónikus fáradtságot és energiahiányt.
Pio atya tíz tanácsa
Pietrelcinai Szent Pio, a stigmatizált ferences rendi szerzetes pap, akinek Isten különleges adományokat és karizmákat adott, minden erejét arra fordította, hogy megmentse a lelkeket. Íme pár tanítása, amely a mi életünket is felrázhatja.
Magyar naperőmű - röviden
A China National Machinery Import & Export Corporation (CMC) egy közel 100 MW-os naperőmű építését kezdi meg Kaposváron, amely Közép-Európa legnagyobb ilyen típusú beruházása lesz, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Igen, nem
"Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van." (Mt 5,33–37)
Kétértelmű beszéd, fecsegés, önfelmentés, önigazolás, felelőtlenség, elhallgatás, eltussolás, hazugságok...
A nyelv bűneitől ments meg minket Uram! Ámen. (S)
Az oltár ikrei – Ikertestvéreket szenteltek pappá Olaszországban
A 26 éves ikertestvérek hangsúlyozták, a papi hivatás melletti döntésük személyes és autonóm volt, amelyet szabadon hoztak meg. „Soha nem kérdezgettük egymást, hogy te mit fogsz csinálni – egyszerűen ugyanazt az utat választottuk” – nyilatkozta Giacomo.