Címlap
Röviden: a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a pápáról és a pápalátogatásról
„Erre van legnagyobb szükség, magunk helyett a fölséges és dicsőséges Istenre fókuszálni. Istent visszahelyezni a középpontba, és engedni, hogy életünket alakítsa, formálja, csiszolja. Ebből a mély istenkapcsolatból fog fakadni a lelki megújulás, amely mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javát fogja szolgálni, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk segítségével újra tudjuk építeni Egyházunkat” – fogalmazott Urbán Erik." (magyar kurir)
Szeretheted, utálhatod...
... de Bill Gates, a Microsoft alapítója igazán jól megmondta - egy középiskolában hangzottak el az alábbiak tőle egy előadás során. 11 olyan dologról beszélt, amit a mai gyerekek nem tanultak és valószínűleg sosem fognak megtanulni az iskolában.
Arról beszélt, hogy az "érezd jól magad"-stílusú és "politikailag korrekt" oktatás egy generációnyi gyereket hagyott a valóság leghalványabb ismerete nélkül oly módon, hogy a valódi világban nagy eséllyel el fognak bukni.
Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes: A csíksomlyói pápalátogatás sok meglepetést tartogat
Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói Mária-kegyhelyen. A pápalátogatásról Bátor Botond pálos szerzetest, volt tartományfőnököt, hargitafürdői elöljáró-plébánost kérdeztük.
Mindenkivel együttműködve
„Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” (Mk 1,40–45)
Jézus a papokat is be akarja vonni megváltó művébe. Teljesíti a törvényt és a meggyógyított embert elküldi hozzájuk, hogy tanúságot tegyen nekik...
Drága Istenünk, kérlek segíts, hogy nagylelkű szeretettel forduljunk mindenki felé, az alázatos lelkületet újítsd meg bennnünk! Ámen. (S)
Imanap hazánkért 2019 - a kilenced 8. napja
Drága Jézusom, add, hogy lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért. Ámen.
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Milyen személyiségtípus vagy?
Kifelé- vagy befelé forduló? A Prevention cikke segít eligazodni a kérdésben:
Berszán Lajos, a gyimesi csángók papja a pápalátogatásról: Ne zavarják a híveket a sátáni hangok!
Ferenc pápa romániai apostoli útjának részeként június 1-jén a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is ellátogat, és szabadtéri szentmisét mutat be a két Somlyó-hegy közötti nyeregben. A pápalátogatásról Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus iskola alapítóját kérdeztük.
Mindenben kísértést szenvedett
Jézusról azt olvassuk a Szentírásban, hogy „Főpapunk ugyanis nem olyan, aki ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4, 15). A szövegben olvasható ez a nagyon radikális kifejezés: „mindenben” – azaz nincs az emberi életnek olyan területe, személyiségünknek olyan oldala, értelmi, érzelmi, érzéki, akarati életünknek olyan vetülete, ami Jézus Krisztus emberi természetében kísértés alá ne került volna, három okból:
Imanap hazánkért 2019 - a kilenced 7. napja
Drága Istenünk! Te azt a hivatást adtad nekünk, ogy a kereszténység védőbástyája legyünk. Te látod, mennyire nehezen értjük meg ennek tartalmát és milyen tanácstalanok vagyunk, mit is kellene tennünk!
Élő kapcsolat nélkül lehetetlen
Jézus kora hajnalban felkelt, kiment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. (Mk 1,29–39)
Ha Jézusnak, a megtestesült Igének, a Fiúnak szüksége volt arra, hogy imában kutassa az Atya akaratát és kérje erejét, mennyivel inkább szükségünk van erre nekünk!
Drága Istenünk, add meg nekünk az ima szeretetét és adj bölcsességet és erőt, hogy veled járjunk az Élet útján! Ámen (S)
Hétköznapi hősiesség - röviden
A Somogy megyei Ötvöskónyiban kedd reggel egy 13 éves fiút és óvodás húgát támadott meg három pitbull a nyílt utcán, egy óvoda előtt. A fiú a húgát kísérte óvodába, amikor rárontottak az állatok. A fiú testével védte húgát, aki így el tudott szaladni. A fiút a kutyák a kezén, a lábán és a fején harapták meg, súlyos, talán életveszélyes sérüléseket szenvedett... (index.hu)
A műanyag palackos vizekkel is baj lehet
Az ásványvizek, üdítőitalok vagy egyéb folyadékok és ételek tárolására használt műanyagpalackok régóta mindennapi életünk részei, az utóbbi időben azonban egyre-másra derülnek ki egészségre káros hatásaik. Amerikai tudósok most arra jutottak, hogy a műanyag palackokban található egyes anyagok szerepet játszanak a bélbetegségek létrejöttében.