Címlap
A gyógyító kilenced
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Gondolatai és tettei nem változnak. Amit megtett egykor, megteszi ma is. A Biblia tanúsága szerint Ő meggyógyította a betegeket, megszabadította a gonosz lélektől megszállottakat és írt hozott a megtört szívűeknek. Ugyanezt teszi ma is. Győzött az ellenség minden ereje felett és győzelme örökkévaló.
Új megújuló energiaforrás a láthatáron
Hamarosan indulhat világ legerősebb árapályerőművének sorozatgyártása. A klímaszempontok erősödésével a tengerek vízmozgásából megújuló energiát termelő technológia a globális energiaellátásban is számottevő tényezővé válhat; az Európai Bizottság várakozása szerint 2050-ben az EU áramfogyasztásának 10 százalékát már az "óceánenergia" fedezheti. A megoldás óriási előnye a többi megújuló energiaforrással szemben az, hogy nem időjárásfüggő.
A Szentlélek erejében
"Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni." (Lk 3,15–16.21–22)
A Teremtő Lélek, a Védőügyvéd, a Szeretet Lelke, a Bátorító és Vigasztaló nélkül nincs valódi Isten-kapcsolat, nélküle minden teológia csak okoskodás, és szeretetünk sem tud túlcsordulni önzésünkön. A Szentlélek nélkül nincs valódi kibontakozás, fejlődés és beteljesedés, nincs távlat, nincs valódi Élet.
Drága Istenünk, járj át minket az Élet tüzével, hogy - ahogy megígérted -, életünk legyen, és bőségben legyen! Ámen. (S)
Imanap hazánkért 2019 - a kilenced 4. napja
Ima otthonainkért és hazánkért
Mindenható Urunk Jézus, aki ezt a helyet a Te szolgálatodra és törvényeid oltalmába rendelted! Adj nekünk e helyen békességet és üdvösséget, egészséget, egyetértést és szeretetet! Irányítsd elöljáróinkat a Te szent akaratod útjain és a mi javunk szerint, hogy Téged szent félelemmel tiszteljenek, a Te szent törvényeidet megtartsák, s minket igaz szívvel szeressenek! Őrizd meg, Uram, ezt a helyet minden bűntől és botránytól, a gonosz lélek minden cselszövésétől, nyugtalanságától! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Egy kis vidámság - vicces plébániai hirdetések
Nem mindenki nyelvész, aki a hirdetéseket készíti, így előfordulhat, hogy olyan kétértelmű dolgot ír le valaki, amit észre sem vesz. Ilyen félreérthető, megmosolyogtató mondatokat gyűjtött össze a farsangi idő kezdetén olasz plébániákról az Aleteia portál.
Nyitott szívek, nyitott kapuk temploma – Osztie Zoltán a folyamatos szentségimádás tapasztalatairól
Először indult Budapesten állandó szentségimádás tavaly január elsején a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban. Ezzel kapcsolatban egy esztendő után felkerestük a templom plébánosát, Osztie Zoltánt, hogy beszéljen a tapasztalatokról, eredményekről, tervekről és nehézségekről.
A növekedés fájdalma és öröme
"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,22–30)
Keresztelő János szavai a mi felismerésünk kell, hogy legyen: Krisztusnak növekednie kell bennünk, az önző énünknek kisebbednie, s ez utóbbi fájdalmát, gyötrelmét és összetöretését el kell hordoznunk, hogy Krisztus öröme és élete teljessé lehessen bennünk.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa - drága Istenünk, add meg nekünk a nyolc boldogság lelkületét! Ámen.
Imanap hazánkért 2019 - a kilenced 3. napja
Ima hazánkért és a természeti csapások ellen
Mennyei Atyánk! Te látod, milyen nehéz helyzetbe kerültünk. Felbolydult az egész természet, az időjárási viszontagságok veszélybe sodorhatják a növényeket, állatokat, embereket, az idei termést és mindannyiunk megélhetését.
Galgóczy Erzsébet megemlékezések és egyebek
"Szeretett Testvéreim Krisztusban! Örömmel tudatom Veletek,hogy 2019 tavaszán lesz 100 éves jubíleumi évfordulója annak, hogy stigmatizált hitvallónk: GALGÓCZY ERZSÉBET 14 éves kislányként az ostrom alatt álló szolnoki vártemplomból - élete kockáztatásával - kimentette az OLTÁRISZENTSÉGET.
Ferenc pápa Csíksomlyón
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. A pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
"Akarom, tisztulj meg!"
„Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” (Lk 5,12–16)
Jézus rögtön megtisztítja a leprást, hiszen Isten emberszerető jóságában mindig azt akarja, ami a javunkra válik. A kérdés csak az, hogy van-e erőnk és bátorságunk kérni Őt, és utána kitartani a testi-lelki tisztulás, gyógyulás útján?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, és vezess az élet útján! Az erős lelket újítsd meg bennem! Ámen. (S)
Imanap hazánkért 2019 - a kilenced 2. napja
Általános közös közbenjáró ima mindenkiért
1. - Jézusom, Te mondtad: “Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” Íme, zörgetünk, keresünk és kérjük a kegyelmet, hogy szabadíts meg minket a sátán és a gonosz lelkek minden hatásától és befolyásától, hogy egészen szabadon és tisztán élhessünk a Te dicsõségedre és az emberek megmenekülésére.