A törökbálinti Szeretetláng-kápolna felépülésének csodás története - 2. rész
II. Talán az eddig leírtakból is kitűnik, hogy nem emberi akaratból, vágyakból született meg ez a hely, hanem Isten kegyelméből. Amikor a szobor elkészült - adományokból, s készítője nem fogadott el külön tiszteletdíjat munkájáért még egyikünk sem gondolt arra, hogy ide kápolnát is kell építeni. A szobor szentelése Erzsébet néni halálának 10. évfordulóján, 1995. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén történt.
Majd egy évre rá tél elején néhányan fenn imádkoztunk a Xavéri Szent Ferenc kápolnában. Imádság közben jött az indítás, hogy kápolnát kellene építeni Erzsébet asszony halála helyére. A kápolnában pedig ott kell hogy legyen egy magyar zászló a két egyesült Szent Szív képével, olyan, amilyen a pálosok sziklakápolnájában is van. (Azt is Angyi néni készítette.) Elmentem hozzá. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni - erre elővett a szekrényből egy majdnem teljesen kész zászlót, mondván: "néhány hónappal ezelőtt kezdtem el. Nem tudtam, hogy hová lesz, de olyan erős sürgetést éreztem a szívemben, hogy nekifogtam."
Ez volt az első jel, amelyet biztatásként kaptunk, hogy fogjunk neki az építkezésnek. 1996. elején elkészíttettük az első terveket Egervári József mérnök úrral. Úgy gondoltuk, mindenképpen beszélnünk kell Takács Nándor püspök atyával is, hiszen mi egyházi épületet akartunk építeni, s nem lakóházat. Volt bennünk szorongás, hiszen a Szeretetláng ügye Magyarországon mindmáig nem tisztázott. (A füzet írásának idején - szerk. megjegyz.) Pünkösdkor járt Törökbálinton a püspök atya, akkor tudott időt szakítani ránk. A megbeszélés szinte jobb eredménnyel zárult, mint vártuk: szóbeli beleegyezését adta a kápolna építésébe, elmondta, hogy nevezhetjük Szeretetláng kápolnának, s a helyi plébános tudtával és engedélyével minden istentiszteleti forma (imaösszejövetel, szentségimádás, szentmise) tartható itt. Ezt tartottuk a második jelnek. Árajánlatot kértünk az építkezésre vonatkozóan - s az 2,5. millió forintról szólt. (S azok még egyszerűbb tervek voltak, mint ami végül elkészült.) Megírtuk a testvéreknek a Mérővesszőben, és kértük adományaikat. Három hónap alatt kb. százhetven-ezer forint jött össze. Hát ez bizony kevés. A család részéről is nőtt az ellenállás a kápolnával szemben - szóval több okból is lehetetlennek látszott tovább vinni az ügyet. Ekkor imádságban kértünk jelet és segítséget az Úrtól - ha ez a kápolna az Ő akarata, akkor mutassa meg.
Ismét Angyi nénit idézem, a Mérővessző 1996 nyári számából:
"Nem adtuk fel a reményt. Imádkoztunk rábíztuk teljesen a Szűzanyára. Sokáig nem sok minden történt. Ekkor jött a Kísértő, sugallataival: "Ugyan mit akartok, minek az a kápolna, lehet a szabad ég alatt is imádkozni, ez a~ egész csak kitalálás..." Nagyon kínlódtam ezektől a gondolatoktól, sajnos voltak olyan személyek is, akik hasonló véleménnyel voltak - mindenáron le akartak beszélni az építkezésről. Ekkor Istenhez fohászkodtam, és könyörögtem egy jelért. amivel bizonyságot kapok arra, hogy ez Istennek tetsző és az Ő akarata szerinti. Két-három nap múlva történt, hogy vidékről jött egy - magát megnevezni nem akaró Szeretetláng-csoportos asszony. Kezében egy reklámszatyor, és abban hozta a "hozzájárulását" a kápolna építéséhez. Férjemmel hármasban voltunk, amikor elővette a szatyorból az egymillió forintot...
Egyszerű, szegény asszony, egyedül él. Eltemette utolsó testvérét is, annak hagyatéka volt az összeg. Rendszeresen olvasta a Mérővesszőt - tudott tervünkről - ekkor kapta az indíttatást, hogy idehozza és a Szűzanya Szeretetlángjának ügyére fordítsa.
Sírtunk örömünkben, hiszen Isten ezzel a csodájával bizonyította - jelet adott! - hogy igen, ez a terv kedves neki és az Ő akarata szerinti. Leborulva adtunk hálát Neki nagy kegyelméért!"
Ez volt a harmadik jel, amely végül letört minden ellenállást, s elkezdhettük a kápolna építését.
1997. nyarára készen állt a kápolna. Mintegy kétmillió forintba került az építése. Az éppen esedékes összegek mindig időben összegyűltek a költségek kifizetéséhez. Elkészültével egyidőben a Dél-Koreában és Taiwanon járt Molnár Gyula bácsi hozta az ottani hívek ajándékát, egy szép Szeretetláng-zászlót. S nem sokkal rá kaptuk az újabb jelet, amely bizonyítja azt is, hogy a szívek vizsgálója az Úr és Ő beteljesít mindent, ami egyezik szándékaival. Angyi néni már régen vágyott rá, hogy az Isteni Irgalmasság Keresztje (vagy más néven: végső idők keresztje) egy másolata itt legyen Törökbálinton. De ennek megszerzése teljesen lehetetlennek tűnt. Másrészt viszont a kápolnába kellett egy feszület, s azon gondolkoztunk, hogy milyet, mekkorát és honnan vegyünk. Ekkor üzentek Angyi néninek, hogy az egyik németországi szerzetes testvérnél évek óta van egy becsomagolt kereszt, amit Magyarországra kellett volna hoznia - de nem valósult meg az a terv, ahova szánták. Így hát azt üzente, elhozza ide Törökbálintra. Elmondása szerint ő se tudta, mi van a csomagban. Amikor itt kibontották, akkor ámultak el, hogy bizony az Isteni Irgalmasság Keresztje az. Ezzel vált teljessé a kápolna építése.
(folytatjuk)
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.