Erzsébet asszony hivatása a lelki napló fényében
Kindelmanné Erzsébet asszony élete önmagában is a szolgáló szeretet szép példája. Ha azonban nem lenne a Szeretetláng lelki napló, akkor ő is csak egyike lenne a sok elrejtett életet élő, a nagyközönség előtt ismeretlen szentnek, férfinak és asszonynak, akik életszentségét csak a mennyben ismerik és fogjuk majd ismerni mi is. Úgy tetszett azonban Istennek, hogy Erzsébet asszony meghívását, életét és életszentségre törekvésének útját mindenki előtt ismertté tegye a lelki napló által.
Ejtsünk először néhány szót a lelki napló műfajáról[1].
Egy lelki napló írójánál az Isten és ember közötti párbeszéd az ember belső világában zajlik le. Isten mintegy megtermékenyíti, megihleti a személyiséget, hogy az közvetítse mondanivalóját a többiek felé. Ez történhet értelmi látomásban, belső hanggal, vagy egyszerűen valamely képesség munkájának kegyelmi fokozásával. (Ahogy a teológia röviden összefoglalja: a természetfeletti a természetesre épül.) Mivel itt minden belül, az emberben játszódik le, kikerülhetetlenül az üzenetek része és befolyásolója lesz a személy állapota, saját látásmódja is.
Több lelki napló írónál Isten a képzeletvilágot termékenyíti meg. Ilyen Valtorta Mária, aki belső képekben látta és átélte Jézus történetét, amit könyvek sorában írt le. Tudjuk, hogy amit ő látott, nem egészen egyezik meg azzal, amit Emmerich Katalin vagy épp Neumann Teréz látott. Ez utóbbi kettő sem egészen ugyanazt látta, ámbár mindketten stigmatizáltak voltak, s szentjei egyházunknak. Akkor most melyikük hiteles? Mindhárom. Mert amit mondtak, írtak, megéltek, az Istentől volt – úgy, ahogy ők személyiségükben azt megélték és továbbadni képesek voltak. A különbségek élethelyzetükből, tudásukból, korukból fakadtak. Sem Isten, sem ők nem tévedtek – de naplóik olvasásánál mindezt mégis figyelembe kell vennünk. (Hiszen még az Evangéliumok szövegei is különböznek egymástól! Máté nyolc boldogságról ír, Lukács – aki pedig az irgalmasság evangéliumát írja meg -, négy boldogságról és négy jajról. János más időpontra teszi a keresztre feszítés dátumát, mint a három szinoptikus evangélium. Ha az Egyház mindezt bajnak tartotta volna, lett volna ideje és módja „összefésülni” a szövegeket, hiszen az újszövetségi kánon kialakulása is háromszáz évig tartott…)
Mivel itt minden üzenet az író személyiségén keresztül szűrődik át, így az üzenetek stílusa is különböző lehet, és az idő előrehaladtával változik, „tisztul”. A szikárabb személyiség által kapott üzenetek stílusa is szikárabb. Az érzelmesebb lélek által leírt üzenetek tele vannak érzelmes szavakkal, jelenetekkel. Kezdetben, amikor még sok az emberben a sérelem, a fájdalom, az önzés, akkor több a vigasztalás, de több a fenyegetés is. Kezdetben az Istentől jövő szavakban is sok az emberi fantázia, később, ahogy a lélek végigmegy a megtisztulás útján, tisztulnak az üzenetek is.
Lehetnek-e egy lelkinaplóban tévedések? Lehetnek. Hiszen az üzenetek a személy szűrőjén, prizmáján keresztül jönnek át, és a személyiségben fogalmazódnak meg. Egy bűnt elítélő sugallatból fenyegető ítélet válhat, egy bíztató, segítő sugallatból pedig szerelmi áradozás. A lelkinapló és magánkinyilatkoztatás írójának is át kell menni azon a tanulási folyamaton, amelyben megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól, a saját gondolatot a nem saját gondolattól, stb. Így szorulnak egyre inkább háttérbe egyéni motivációi, indulatai, s Isten üzenete egyre tisztábban és egyszerűbben ér el hozzánk.
Mindezeket figyelembe véve Erzsébet asszony Szeretetláng lelki naplójáról a hitelességével kapcsolatban az alábbiakat nyugodt szívvel állíthatjuk:
- A lelkinapló általános tartalma megegyezik a Katolikus Egyház tanításával és az alapvető keresztény hittel.
- A naplót író személy, Erzsébet asszony jelleme krisztusi irányban fejlődik.
- A napló beírásai értelmes, összefüggő, a természetes ész világánál is helytálló szövegek, és nem zavaros olvasmányok.
Ezzel együtt: amikor olvassuk a lelki naplót, nem az a dolgunk, hogy a hibákat vadásszuk a könyvben, hanem az, hogy válaszoljunk a lelki napló felhívására: egyre szorosabb, egyre bensőségesebb kapcsolatba kerüljünk Istennel, megtéve mindazt, amit kér tőlünk, hogy valóban a „megtisztulás és egyesülés útját” járhassuk, Isten dicsőségére és az emberek javára.
Összefoglalva: mindez igazolja a Napló, illetve lejegyzője emberi hitelességét. Erzsébet asszony nem titkolózik előttünk. Olvashatunk belső küzdelmeiről, töprengéseiről és megaláztatásairól. Ez egy sorsát sokszor fájdalmasan megélő, az égi üzenetekkel is küzdő asszony vallomásai. Mély együttérzés ébred bennünk és egyre jobban tiszteljük a leírót, aki végig ment ezen az úton.
Röviden összefoglalva a lelki napló tartalmát:
- Erzsébet asszony először egy felkészítő szakaszon megy át – őrangyala segítségével, ami egyébként több magánkinyilatkoztatásnál is hasonlóan így történt -, hogy képes legyen befogadni Jézus és Szűz Mária üzeneteit.
- Jézus és Mária belső beszélgetéseket kezd vele. Buzdítják a komoly lelki életre. Legyen napi áldozó, végezzen naponta szentségimádást, rendszeresen gyónjon. Elmélyítik benne a keresztény aszkézist, egy heti rendet állítanak össze, komoly böjttel és önmegtagadásokkal.
- Ezzel párhuzamosan megnyílik előtte a keresztény misztika útja. Leírja belső küzdelmeit és megvilágosításait. Feladatokat kap, imacélokat, stb.
- Jézus és Mária felkészíti őt nagy feladatára, egyre jobban kibontakozik előtte a Szeretetláng ereje és szépsége. Szűz Mária a maga belső életének teljes valóságát, Szívének Szeretetlángját akarja kiárasztani az egész emberiségre. („Szívem Szeretetlángja Jézus Krisztus” – mondja Erzsébetnek.) A Szeretetláng első befogadója és továbbadója maga Erzsébet asszony.
- A lelki napló bemutatja azt a nagy küzdelmet, amit a Szeretetláng megértése és továbbadása jelentett. Erzsébet asszonyt többször elutasították, pszichológiai kivizsgálásra küldték – volt idő, amikor mindenhol zárt ajtókba ütközött. Közben belső szenvedései is növekedtek, a gonosz támadásai néha egészen felőrölték belülről.
Erzsébet asszony hivatása, ahogy a lelki naplóban tükröződik
Általánosan megfogalmazva, Erzsébet asszony hivatása is a krisztusi főparancs megélése a saját életében: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Mt 22,37-39) Jézus a vele való teljes egyesülés útján vezeti őt előre, ahogy ezt a nagy Szeretetláng-imában, a vele való egyesülés imájában megfogalmazza (amin Erzsébet asszony sokat elmélkedik):
„A mi lábunk együtt járjon.
A kezünk együtt gyűjtsön.
A szívünk együtt dobbanjon.
A bensőnk együtt érezzen.
Az elménk gondolata egy legyen.
A fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
A mi szemünk egymásba nézzen[2] és összeforrjon.
Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.”
„Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogódzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van.” (1964.04.17.)
Ennek eszközei az aszketikus gyakorlatok és a felebarát szolgálata és ezt segítik azok a misztikus kegyelmek is, amiket Erzsébet megkapott az Égiektől.
Istent nem lehet úgy szeretni, hogy nem szeretjük embertársainkat. „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk.” (1Ján 4,7-12) Elmondhatjuk, hogy Erzsébet asszony nem bújt el a feladatok elől, hanem Isten- és emberek iránti szeretetből a legnehezebb testi és lelki feladatokat is elvállalta, többek között:
- Gyermekei és unokái felnevelését, és a javukra az anyagi javairól való lemondást. „Nagy kegyelmeket szeretnék adni neked. De akkor mondj le teljesen önmagadról.” Nehéz szavak voltak ezek értelmemnek. Ezért megkérdeztem, hogy képes leszek-e erre? „Te csak akarj, a többit bízd Rám.” Sokáig vergődtem így, míg az Úr világossága fényt derített elmémre és lépésről-lépésre vezetett. Ezeket a lemondásokat a család keretén belül kellett meghoznom. Míg utolsó fiacskámmal éldegéltem együtt, addig nem volt világos előttem a lemondások értelme és értéke. A lakásomban mindig összébb kellett húzódnom, hogy helyet adjak a családalapító fiúknak. Ez nagyon nehezemre esett, mert nagyon is szétosztottam a lakást, mely négy szoba-összkomfort. Még a nagy ebédlő volt birtokomban, erről is lemondtam, de nagyon nehezen. Amikor kiköltözködtem, az elmúlt kedves és szomorú emlékek meglepték gondolataimat. Végigvonult előttem a sok családi esemény, a meghitt karácsonyesték, a lakodalmak, a kis unokák keresztelési ünnepségei, stb. Az ínséges esztendők szegényes terítéke, amikor is éveken keresztül reggelire csak zsíros kenyérrel raktam körül az asztalt. Éveken át az üres főzelékek, melyek mellé mindig szépen fényesített almákat raktam, és mindig szépen terítettem, hogy a gyerekek ne érezzék az ínséges esztendőket. Vígan jártam-keltem közöttük, lelkemben az állandó szorongó érzéssel és az élelmezés nehéz gondjaival. Szóval, ez a szoba is a szívemhez nőtt, ez tette nehézzé a lemondást. Most egy másik szobába költözködtem, és úgy gondoltam, hogy ide fészkelem be magam emlékeimmel (ez a gyermekszoba volt). Itt lelkem békés és nyugodt lesz. Most már nem kell folyton költözködnöm. Nemrég nősült a legkisebb fiam. Őt is lakáshoz kellett segítenem. Így erről a szobáról is lemondtam, érezve, hogy ezt az áldozatot is az Úr kívánja, hogy egészen szegény legyek. Lepergett előttem a sok átvirrasztott éjszaka a gyermekek betegágya mellett. A sok pajkos lárma, az esti imák, a meghitt családi felolvasások. Szóval minden gondolat úgy szakadozott fel szívemben. És az Úr sürgetett: „Mondj le magadról egészen.” Akkor szétosztottam mindenemet a gyermekek között, semmi ne kössön ehhez a világhoz.” (…) „Kérdeztem: „Uram, miért hagytál ennyire magamra?”
„A lelked érdekében.” – volt a válasz. „Én is órákon át egyedül vívtam haláltusámat, és neked még ez a kis áldozat is nehéz? Hozd meg még a többit is, a többi áldozatot is.” Ekkor így szóltam Cilike lányomhoz, kinek háztartását vezettem: „Ezentúl te leszel a kis gazdaasszony, én nem főzök többet.” Rám néz meglepetten, hogy mit fogok csinálni? „Azt, amire ti kértek és azt eszem, amit ti adtok.” Cili erre így szólt: „Édesanyám olyan, mint egy remete-asszony.” Eközben bejött legkisebb lányom (a neve Mária, két kis gyermeke van). Mondja, hogy el kell mennie dolgozni, mert egy fizetésből nem tudnak létezni (a férje tanár). Ekkor lemondtam az ő javára szövetkezeti munkámról, mely egész jól jövedelmezett, hogy két kis gyermeke mellől ne kelljen dolgoznia menni. Ez volt az utolsó, amiről lemondhattam. Ez néhány nap alatt történt, gyorsan kellett meghozni az áldozatot, mert az Úr sürgetett.
„A szabad akarat az a tiéd, nem kényszerítelek, csak ha te is akarod. Előttem csak úgy vagy érték, ha egészen Reám hagyatkozol, teljes bizalommal. Azt hiszed, nem tudom pótolni neked ezeket? Ha tudnád, milyen gazdaság vár rád!” Ilyen párbeszéd folyik az Úr és énközöttem. Mikor ezek bensőmben lezajlottak, február 10-e volt, szombat, 1962. Másnap, vasárnap a lourdes-i Szűzanya ünnepe volt. Kora délután elmenekültem a családi élet zajlásából, lelkem a csendre vágyott. Otthonom már úgysincs, az Úr Jézus akarta, hogy így legyen. Ezen a szép vasárnapon nagy tömeg áramlott a máriaremetei kegyhely felől és az ájtatos hívek betértek a mi Szentlélek templomunkba is. Én is a tömeg közé térdeltem, és rövid imádás után beszámolót tartottam az Úrnak: „Jézusom, itt vagyok, egészen elszakadtam a világtól, ahogy Te kívántad, hogy hajszál sem férjen közénk. Tetszem most már? Ó, Uram, de nyomorult vagyok, olyan nehéz volt a lemondás. Tudod, milyen nagy megaláztatás így élni?” Az Ő hangja, szava szólt most is hozzám: „Így kell élned ezután, a legnagyobb megaláztatásokban.” Ezek a szavak az Ő örök gondolataiba merítették el lelkemet.”
- Komoly testi és lelki áldozatvállalást minden családért. Jézus így biztatja őt: „Leányom, ugye, sok a szenvedés, melyet a közeli napokban reád küldtem? Arra kérlek, ne sokalld meg ezeket a nagy fájdalmakat. Viseld el ne csak a magad, hanem az egész ország családjaiért. Tudod, a sátán feldühödött erővel dúlja fel a családokat. Szenvedjünk együtt! Én veled egyesülve szenvedek, te pedig Velem! Nagyon szeretlek, nem hagylak szenvedés nélkül! Ölelj te is magadhoz! Csak Engem szeress! Szolgálj hűséggel, és ne csodálkozz azon, hogy az Én szeretetemet mindig a szenvedésekben juttatom érvényre. Leánykám, Szívem túláradó szeretete az, mely által a szenvedésekre méltatlak. Csak így menthetsz meg sok lelket!! Te családanya vagy, és sokféle módját ismered a családok szétszórtságának. Erre a célra vesd be magad a szenvedések kohójába. Ó, a családok szétszórtsága de sok bűnt halmoz fel Ellenem! Engesztelj és szenvedj értük! Ne mulaszd el a legkisebb alkalmat sem. A mi elménk gondolata egy legyen.” (1962. október 18.)
- Komoly testi és lelki áldozatvállalást a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. „A tisztítóhelyen szenvedő és nagyon elhagyatott papi lelkekre gondoltam, hogy a keresztutat értük is felajánlom. A nagy fáradtság miatt többször is abba akartam hagyni. Közben a szomorú Üdvözítő így szólt hozzám: „Én sem hagytam abba és szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is. A megosztott bánat fél bánat.” (1962. augusztus 3.)
- Komoly testi és lelki áldozatvállalást és engesztelést bűneink miatt, az emberek tisztulásáért és megtéréséért. „Vágyaitokkal öleljétek át a földet! Áldozataitokkal, melyek a tiszta szeretettől izzanak, perzseljétek fel a bűnt. Ne higgyétek, hogy ez lehetetlen! Csak bízzatok Bennem! Én veletek vagyok, és a küzdelem oroszlánrésze az Enyém, azt Én vállalom magamra. Fogjunk már össze, ti lanyha lelkek! Ne tegyétek magatokat szerencsétlenné. Bízzatok Bennem! Ez a hit és bizalom millióknak fog erőt adni a kitartáshoz. Leányom, te se légy kishitű, csatlakozz a Nekem szentelt lelkekhez! Téged is meghívtalak, s ne legyen ez hangulat szerinti cselekedet, hanem egy kitartó áldozatvállalás, mert ez bő termést hoz a lelkek számára.” (1962. augusztus 7.)
- Komoly testi és lelki áldozatvállalást a kiválasztott 12 papi lélekért, és általában véve a papokért. „A tisztítóhelyen szenvedő és nagyon elhagyatott papi lelkekre gondoltam, hogy a keresztutat értük is felajánlom. A nagy fáradtság miatt többször is abba akartam hagyni. Közben a szomorú Üdvözítő így szólt hozzám: „Én sem hagytam abba és szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is. A megosztott bánat fél bánat. Tudod, Én is milyen nehezen vonszoltam magam. És nem ok nélkül kényszerítették Cirenei Simont. Most te is segíts Nekem.” (1962. augusztus 3.)
- Végül, de nem utolsó sorban, a legkomolyabb testi és lelki áldozatvállalást a Szeretetláng lelki napló nagy kinyilatkoztatása, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának megismertetéséért és elterjesztéséért. Nézzünk most itt egy utolsó üzenetet, amiben szépen láthatjuk, hogy az előbb felsoroltak hogyan kapcsolódnak egybe természetes módon: „Aznap még a Szent Szűz is sokat beszélt hozzám: „Kármelita kislányom! Én is arra kérlek, az Én Szeretetlángom utáni vágyadat is fokozd és óhajtsd állandóan! Tudod mily nagy bánatom van országom felett. A családok, ó, a magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek minél többen, hogy terjedjen, mint a futótűz. Legyetek áldozatos lelkek minél többen, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek Nekem, hisz rajtatok múlik, hogy a láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét így közös erővel visszatartsuk.” (1962. augusztus 8.)
[1] Lásd erről bővebben: Sípos (S) Gyula: Szeretetláng! – egy világhírű magyar lelkiségről, 2009.
[2] A napjainkban elterjedt változatban a Naplóba történt későbbi szerkesztői betoldás miatt úgy szerepel, hogy szemünk egymásban nézzen és tekintetünk összeforrjon” – én azonban jobban szeretem az eredeti változatot, ami lényegi egyesülést jelet, amkor „közös szemmel” nézzük ugyanazt…
