Történetek az isteni gondviselésről - Az időtlenség
Húsvétkor elsőáldozó lettem, Pünkösdkor pedig bérmálkoztam. Rengeteg kérdésem volt az Úrhoz, sokszor beszélgettem vele szabadon, akár otthon voltam, akár munkahelyemen. Ha magamban Istennel társalkodom, azt megtehetem bármikor! Különösen foglalkoztatott ebben az időben az Isten elgondolása arról, hogy miért úgy alkotta meg a földi életet, hogy felhők takarják el előlünk és kékség az Univerzumot, azt, amelyik sötét, hideg és rémisztő.
Mert ugye mi látunk egy rendkívül romantikus képet, ha bármely napszakban az égre tekintünk, de nem látjuk. hogy a Föld közben forog velünk, és még közben kering is. Félelmetes még belegondolni is, nem? Mikor vagyunk a tetején és mikor az alján, vagy hogy van ez? Miért érzékeljük mindig úgy, hogy éppen állunk rajta? A kínaiak meg alattunk akkor miért nem érzik, hogy lógnak? Ez nekem nem annyira egyértelmű. Gondolom, mennyei Atyánk remekül szórakozik gyermekei gondolatmenetén, de én ennél erőteljesebb választ kaptam.
Egy délután azt hallottam a szívemben, hogy este az Úr elvisz magával engem. A tudatomban benne volt, hogy nem véglegesen, csak kirándulni. Izgatott voltam, és nagyon, nagyon vártam az estét. Lefeküdtem aludni, de mielőtt elaludtam volna, minden előzmény nélkül, nagyon hirtelen repülni kezdtem. Isten kiragadta a lelkemet a testemből, vagy az elmémet vitte csak.. tényleg nem tudom, de őrült sebességgel vitt engem a Földtől egyre távolabb, amire azt mondanánk: felfelé.
Az űrben találtam magam, Isten jelenlétében. Nem láttam őt, de benne voltam, és minden általa történt, szóval biztonságban érzetem magam. Láttam az egész Földet, és egy elmondhatatlan módon az egész emberi történelmet. Mintha egy vízszintes síkon lett volna. Isten előtt állt a teljes történelem, elejétől a végéig. Azt láttam, hogy neki nincs idő. Minden előtte van mindig. Amikor mindez véget ért, nehéz volt ebből a kiterjedt, és nagyon szabad állapotból a testbe kerülni, ami szinte börtönnek érződött. De amit nagyon megtanított ez a misztikus eset nekem: imádkozhatunk múltbeli dolgokért, mert Isten bárhova be tudja helyezni az imádságainkat a múltban, és a családfa gyógyítása nagyon is reális dolog.
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
