Történetek az isteni gondviselésről - Az Atya megértett…
Egy sikeres német-magyar cég igazgatója mellett voltam titkárnő. Főnököm megfoghatatlan személyiség volt. Gyakran nem is nézett a szemembe, ha beszélt. Ha meg rám nézett, mindig bujkált egy fura mosoly az arcán, ami egyfajta álarcnak tűnt: sosem tudtam, hogy mire gondol, hogy van. Nem láttam bele a személyiségébe, nem értettem a viselkedését. Néha úgy tűnt, hogy kedvel, néha meg hallottam, hogy a hátam mögött rólam beszél a másik vezetővel, és kinevet.
Emiatt egyre jobban távolodtam tőle. Éreztem, hogy titkol dolgokat, és nem tudja, hogy mennyit látok az eseményekből. Kezdtem különösen kényelmetlenül érezni magam. Egyszer aztán tényleg kiderült, hogy mi történik a háttérben: rosszul koordinált egy ügyet, és elém kerültek a részletek. Sikkasztás.
Dermesztő volt a tudat, hogy ez történik. Más filmen látni, és más dolog benne szerepelni a történetben. Mert a legelső gondolat a felelősségé: hallgatok, vagy sem? Mivel főnököm sem tudta, hogy mik a szándékaim az információkkal, nemes egyszerűséggel önmagából kiindulva kívánta megoldani a helyzetet: pénzt kínált nekem. Egyfajta részesedést. Furcsa, hogy ezt én éreztem megalázónak. Porig voltam sújtva. Utáltam, hogy így viselkedik, ilyen jellemtelenül, és engem is magával rántana a sárba. Soha nem éreztem így senki iránt. Undor és sajnálat. Jó eszű ember volt, de nagyon gyenge.
Azzal, hogy kimondtam: nem kívánok élni a lehetőséggel, a sorsom eldőlt. Nyilván nem fogja szó nélkül hagyni, hogy kardként lógjon a feje felett az én birtokomban lévő információ. Ekkora feszültségben sem ő, sem én nem tudunk élni. Már csak az volt a kérdés, hogy mi történik, és mikor, mert, hogy történni fog, az biztos.
Rengeteget imádkoztam. Nem akartam az állásomat kockáztatni. Álmot is láttam: egy fekete bika futott felém, megpróbált eltaposni, de észrevettem, hogy már erősen vérzik. Látszott, hogy utolsó erejéből próbál bántani engem.
Nem kellett sokat várni, és a cégtulajdonos felkeresett engem. Más forrásból kapott információkat, és most az érdekelte, hogy én mit tudok. Különös módon egy percig sem éreztem, hogy kételkedett volna bennem. Fel sem merült a beszélgetés folyamán, hogy én ebben részt vettem volna. Ez megható volt számomra. Végül azt kérte tőlem, hogy ne beszéljek erről senkinek. Ők sem indítanak pert, mert többet ártanának a cég hírnevének, mint amennyit nyernének egy perben. A cég maga a kommunikációs piac aktív szereplője volt. Saját nyomtatott médiával rendelkezett, főnököm neve elég ismert volt. Nagyon nagy lett volna az eszmei kár, ha ez az ügy napvilágra kerül.
A tulajdonos tájékoztatott arról, hogy igazgatónkat elbocsájtja. Nagyon helyes, gondoltam, de amikor megtudtam a részleteket, hogy milyen feltételekkel megy el, kifordultam magamból. Több havi fizetést adtak át neki, hogy némán távozzon! A dühömet Isten elé vittem. Ültem az íróasztalomnál a munkahelyemen és a fejemet ingatva hajtogattam, mint akinél elakadt a lemez: „Ezt nem hiszem el!!” Mivel jó barátságban voltunk a gazdasági vezetővel, még azt is megtudtam, hogy vezetőnk 1.380.000 forintot kapott lelépési pénznek.
Onnantól meg ezt az összeget ismételgettem: „Egymillió-háromszáznyolcvanezer forint, egymillióháromszáz-nyolcvanezer forint, egymillió-háromszáznyolcvanezer forint.” Azt hiszem az igazságérzetem sokkot kapott. Mert nem vagyok anyagias egyáltalán. Magam sem értettem az állapotomat. De arra, ami ezután történt, végképp nem számítottam: Az igazgatói irodában még zajlott az igazgató kilépésének folyamata, amikor a telefonom egy banki sms érkezését jelezte. Megnyitottam számlavezető bankom üzenetét, és a következő szöveget láttam: Jóváírás: 1.380.000 Ft.
Nem értettem. Újra és újra megnéztem. Bezártam az üzenetet, és újra kinyitottam. Ott volt minden ugyanúgy. A tollam hegyével, egyesével végigmentem a számokon, gondolván, hogy ez biztos csak 138.000 Ft, és csak a képzeletem játszik velem. Bár annak az összegnek sem lett volna értelme. De a pénz annyi volt, amennyi a lelépési összeg. Éppen, pontosan.
Tíz perc múlva a testvérem felhívott, hogy sikeresen értékesített egy ingatlant, és mivel a gyermekem az ő keresztgyermeke, hát átutalt nekünk egy bizonyos százalékot az eladásból.
(V. A.)
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
