Történetek az isteni gondviselésről: Pihen az ügyelet, Isten vs. MOL
PIHEN AZ ÜGYELET
Van egy kedves fiatal pap ismerősöm, olyan igazi, teljes szívvel-lélekkel Istennek és a hivatásának élő. Ő készített nekem egy üveg szentelt vizet. Akkoriban kaptam egy füzetecskét is a szentelt víz csodatevő erejéről. Nem is sejtettem, hogy hamarosan alkalmam lesz mindezeket megtapasztalni.
Egy délután 78 éves nagyanyám, akivel együtt éltünk, hirtelen rosszul lett. Erős szúró fájdalmat érzett az egész mellkasában. A fájdalom olyan erős volt és annyira megrémisztette ez a korábban nem tapasztalt, hirtelen fellépő rosszullét, hogy jajgatni kezdett és halálfélelme lett. Egyre csak azt mondogatta, hogy „nekem most végem”. Én is nagyon megijedtem és magamban imádkozni kezdtem. Ima közben eszembe jutott a szentelt víz. Gyorsan elővettem és öntöttem belőle egy kicsit a vízzel teli poharába, amit mindig az ágya melletti szekrényén tartott, majd a kezébe adtam, hogy igyon belőle és már rohantam is a konyhába, a telefonhoz, hogy feltárcsázzam az orvosi ügyelet számát.
Az ügyeletes asszisztensnő már vette fel az adatainkat, amikor nagyanyám a konyhába lépett és szólt, hogy már jól van, ne hívjak orvost. Elköszöntem az asszisztensnőtől, és amikor letettem a telefont, nagyanyám ezt mondta:
„Ittam egy kis vizet és akkor úgy éreztem, mintha az összes fájdalmat kihúznák belőlem.”
Nagyon megörültem ennek a mondatnak és megkérdeztem tőle tudja-e mit öntöttem a csapvízhez. Nagyanyám persze nem tudta, hiszen ő még azt sem tudta, hogy nekem van otthon egy üveg szentelt vizem. Amikor elárultam neki, azt mondta: „Akkor rajtam ez segített!”
Hogy ez tényleg így volt, abban én is egészen biztos vagyok. Abban a különleges pillanatban az ember ugyanis pontosan tudja, hogy az Isten sietett a segítségére, aki meghallgatta az imáját és a szentelt víz által gyógyulást szerzett. Csodálatos élmény volt Istennek ez a megtapasztalása! „Segítségem az Úrtól jön, aki megmenti az igazszívűeket.”
ISTEN VS. MOL
Országos Karizmatikus Találkozóra indultunk Győrből ezen a nevezetes szombati napon. Tele volt az autó, és társaságunk egyetlen férfitagja, egy kifejezetten gyakorlott vezető volt a sofőr. Reggel 8 órakor indultunk Győrből Budapestre, hogy időben megérkezzünk az eseményre. Induláskor láttuk, hogy a benzinmutató alapján az üzemanyag maximum 30 kilométerre elegendő, ezért eldöntöttük, hogy Komáromban tankolunk. Máig sem értem, hogy miért, de mégsem álltunk meg Komáromban. Egyfajta nyugalom volt bennünk, meg hát nem mozdult a mutató sem lefelé. Aztán sofőrünk felvetette, hogy tud egy szebb utat Budapest felé, menjünk inkább arra. Így hát Esztergom, Pilis, Szentendre útvonalon mentünk. Az autó csak ment, az idő haladt, a benzinmutató meg rendületlenül állt a helyén. 11.30 órakor érkeztünk meg a jégcsarnok elé.
A helyszínen azt kaptam a szívembe, hogy visszafelé sem kell költenünk benzinre, úgyhogy az útiköltség árából rengeteg szentképet vásároltam a gyűjteményembe, és bizalommal telve tényleg nem tankoltunk meg.
Hazafelé ismét nagy kanyarral mentünk, jóval hosszabban, mint ha autópályán mentünk volna. Elég nagy volt ekkor már a derültség bennünk, mert mindannyian éreztük, hogy egy aktuálisan „zajló” csodának vagyunk a tanúi. Este, mikor megérkeztünk Győrbe, szerényen felvillant a benzinlámpa. Utastársaim meg zavartan kérdezték, hogy akkor most mennyi benzinköltséggel tartoznak… ?? „Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet.”
Dömötör Emőke gyűjtése
