Kozmetikai pályázat - szeretet történet

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2015. január 04. vasárnap

Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette.

Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak levelében:

“Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám.” A fiú a következőképpen fejezte be levelét: “Ezen a képen láthatják, hogy ő a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint ő.”
A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú, kerekesszékben ülő asszony fényképét.

“Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot – mondta a főnök. – Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre.”

Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség – a valódi szépség – belülről fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.

(levélben kaptam)

Hozzászólások   

#1 barnan 2015-01-04 20:35
köszönöm, a következő történettel találkoztam a most olvasott írás előtt:

"Giancarlo Murisciano szüleit még gyermekkorában elvesztette, így a nagymamája volt az, aki felnevelte. A férfi most visszaadja azt a szeretet, mellyel a már 87 éves nagyija az évek során elhalmozta, és szinte egy percre sem mozdul el az Alzheimer-kórba n szenvedő rokona mellől. Újév napján Murisciano egy megható képet tett ki Facebook-oldalá ra, melyen a már súlyos beteg asszonyt oltalmazó karjaiban tartja...

A képhez Murisciano azt írta: annak ellenére, hogy nagyon szomorú a nagymamája állapota, mégis élete egyik legfontosabb pillanatát sikerült a képen megörökíteni. A nagymama sokszor ugyan már fel sem ismeri az Alzheimer miatt, mégsem szégyelli őt és kitart mellette egészen addig, amíg el nem hagyja az élet. A férfi ezenkívül azt üzente mindenkinek 2015-re: mindig legyünk ott szeretteink mellett és igyekezzünk boldogságot és nevetést csempészni a mindennapokba, mert anélkül semminek nincs értelme."

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10205257370864375&set=a.2218496832496.131421.1549897260&type=1

You have no rights to post comments