"Meg nem született gyermekeinket láttam álmomban"
"Régen azt hittem, hogy én jó keresztény vagyok. Nem bántok senkit. Szentmisékre is elmegyek. Évente kétszer gyónok és haragosaim sincsenek. A bűneimet meggyóntam és feloldozást is kaptam. Hitemről nem beszéltem, mert azt magánügynek tartottam.
Egyszer, nagyböjti időben, Péter atya azt a feladatot adta felnőtt katekézis csoportunknak, hogy éljük át a keresztutat úgy, hogy helyezzük bele a saját életünket minden stációba. Pl. amikor minket vádoltak meg hamis vádakkal, vagy amikor mi ítéltünk el másokat. Vagy amikor az Úr Jézus először esett el, majd másodszor is a mi bűneink miatt. Egyik este így végig elmélkedtem mind a 14 stációt. A legnehezebb számomra Jézusnak a bűneink miatti elesései voltak. Amit magára vett helyettünk is. Biztos másképpen döntöttünk volna, ha annak idején a vallásos szüleinkkel beszéltük volna meg a problémánkat. Nem a munkatársnőimmel. Akkor még kicsi volt a hitünk. Nem bíztunk eléggé Gondviselő Istenünkben.
Azon az estén olyan mély dolgok törtek fel bennem vulkánszerűen, amikről azt hittem, már régen eltemettem magamban. (az abortuszaim miatt érzett fájdalmaimra gondolok)
Azt álmodtam, (nagyon ritkán emlékszem az álmaimra), hogy egy rozoga autóval egy szeméttelepnél álltunk meg. A kocsiban én, a férjem és Józsika fiam volt. A szemetes kuka előtt egy 24 év körüli véres, piszkos, fogatlan, de mégis szép fiatalember állt. Hozzá siettem és átöleltem. A fiatalember hagyta. Azt mondtam Neki: “Nem te vagy a piszkos, hanem én, aki annak idején hagytam, hogy általam ismeretlen helyre dobjanak. Ha akkor vállaltalak volna, akkor most Te is olyan ápolt lennél, mint Józsika”.
Józsika fiam megkérdezte tőlem, hogy: “Ő ki?” Azt válaszoltam,hogy:. “A bátyád!” Láttam a fiatalemberen, hogy jól esett neki, hogy fiunknak vallottam.
Kicsit később Józsika fiam újra megkérdezte: “És Ő ki?”
Hátra néztem és egy 20 év körüli szép fiatal, ápolt külsejű lányt láttam.
Ahogy mentem a lány felé, (a fiam kérdésére) azt feleltem: “A húgotok!”
A fiatal lány szemében láttam, hogy jól esett neki, hogy még emlékszem rá és családtagként gondolunk Rá is. “Anya…” – mondta. Annyi szépség és jóság volt a hangjában, amit azóta sem hallottam, pedig két felnőtt gyermekeink is szépen tudták mondani. Úgy éreztem, azt akarta tudtunkra adni, hogy Ő nagyon jó helyen van és boldog. Ahogy közeledtem hozzá, hogy Őt is átöleljem, amit Ő hagyott is…, hirtelen kávé illatot éreztem és felébredtem. A férjem hozta be a kávét. Most az egyszer sajnáltam, hogy behozta a kávét, és felébredve nem tudtam átölelni a lányunkat is.
Amikor a férjem elment, a munkahelyen egész nap az álmomról gondolkoztam.
Sírtam és a Szentírást találomra nyitottam ki, hogy mit akart ezzel az álommal az Úr közölni velem?
Döbbenten és reményteljesen olvastam:
“Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” (Lk 5, 31-32)
Ettől kissé megnyugodtam, hogy nekünk is megbocsátott.
(Régebben gondoltam arra, hogy vajon a gyerekeink most hogy néznének ki ?)
Este alig vártam, hogy a férjem hazajöjjön a munkából és elmondjam Neki, hogy a mi meg nem született gyermekeinket láttam álmomban. Olyan korúak voltak, amilyenek éppen most lennének, ha hagytuk volna megszületni Őket.
Amikor elmondtam a férjemnek együtt sírtunk. Ő azt mondta :”Téged nagyon szeret az Isten, mert láthattad olyan korúaknak, amilyenek lettek volna, ha az életük mellett döntöttünk volna. Ne hibáztasd csak magad, mert ha én csak egy szóval is mondtam volna hogy ne tedd, akkor te nem tetted volna meg!”
Most már tudjuk, hogy Gondviselőnk gondoskodott volna mindnyájunkról.
Ez az éjszaka teljesen megváltoztatta az életünket. Megtérésünk után nevet adtunk a meg nem született gyermekeinknek, hiszen az Úr is nevünkön szólít. Most már tudjuk, hogy Ők a Mennyben vannak. És azt is, hogy nem két gyermekünk van, hanem négy. Bocsánatot kértünk Tőlük, és imáikat is kértük, magunk és testvéreik számára.
A “Család és élet” elnevezésű életvédelmi mozgalomban is évekig szolgáltam. (Ott hallottam először a lelki adoptálás lehetőségéről). A lelkigyakorlatok alatt, együtt tudtam érezni azokkal az anyákkal, akik depresszióban, különböző lelki problémáktól szenvedtek. Hiszen ha meghal valakink, akkor azt eltemetjük és meggyászoljuk. De az abortuszt – mivel titkoltuk – a gyász feldolgozása sokkal nehezebb. Jó volt látni, hogy a lelkigyakorlat alatt, a három napban, hogyan kapták vissza az anyák lelki békéjüket az Úr segítségével. A szentgyónásuk után jó volt látni azt is, hogy megkönnyebbültek, hiszen vannak, akik éveken keresztül hordozták ezeket a nehéz terheket magukban.
Tanúságtételeimmel nem tudom, hány anyának segítettem a jó döntés meghozatalában. Van akikről tudok, de remélem, hogy a Jó Isten többről is. A lelki adoptálást évek óta végzem. Jó érzés arra gondolni, hogy akiért éppen imádkozom, az a baba fejlődik és meg fogja látni szüleit. Azért is imádkozom, hogy a gyermek születése után becsületes és tisztességes életet élhessen. A megfogant magzatért és szüleikért mondott kilenc hónapi ima nagy lelki békét és nyugalmat ad. Istennek legyen hála!
Hálásak vagyunk a Teremtőnknek, hogy még életünkben megengedi, hogy megpróbáljuk valamelyest jóvá tenni bűneinket."
Berczik Magda
(lelki adoptálás. hu)
