Kincset gyűjteni a mennyben
"Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” (Lk 14,12–14)
Kincset gyűjteni a mennyben a szeretetből fakadó tettekkel...
Segíts Urunk, hogy úgy tudjunk élni itt a földön, hogy az a Te dicsőségedre és az emberek javára váljék, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kortárs magyar dráma díj - röviden
Pintér Béla nyerte a 2024-es a Kortárs Magyar Dráma Díjat, amelyet Radnóti Zsuzsa dramaturg alapított. Az író, színész, rendező, társulatvezető több évtizedes munkásságáért, színpadi szövegeiért érdemelte ki az elismerést. A különdíjat Horváth János Antal drámaíró vehette át a Rózsavölgyi Szalonban megrendezett díjátadón a Becsapódás című előadás témaválasztásáért, szövegéért, közösségi színházcsinálásáért és a Loupe Színházi Társulás létrehozásáért.
„Akik az Úrban bíznak, fáradság nélkül járnak” – Ferenc pápa üzenete a XXXIX. Ifjúsági Világnapra
Az alábbiakban közreadjuk Ferenc pápa XXXIX. Ifjúsági Világnapra írt üzenetének magyar fordítását. A világnapot Krisztus Király ünnepén, idén november 24-én tartja az Egyház.
Jézusért vállalni
"Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa Jézust, mert arra kellett elhaladnia." (Lk 19,1–10)
Vajon mi mikor vállaltunk utoljára kockázatot Jézusért?
Drága Jézus, add, hogy egyre jobban megismerjelek és szeresselek Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Furcsaságok Navalnij temetése körül
Navalnij szóvivője, Kira Jarmis arról ír a korábban Twitternek nevezett X-oldalán, hogy egyetlen halottaskocsi személyzete sem hajlandó Navalnij holttestét a templomba szállítani, mert ismeretlenek fenyegetik őket...
Felkerült az embermentők listájára Isten szolgája, Bálint Sándor
A Szentszék 2021 tavaszán engedélyezte Bálint Sándor (1904–1980) boldoggáavatási eljárásának további lépéseit. Ezt követően Ferenc pápa dekrétumot írt alá, elismerve Bálint Sándor hősies erényeit és azt a tiszteletet, amely személyét övezi. Most pedig a néprajzkutató, egyetemi tanár neve november 21-én felkerült az embermentők listájára a budapesti Holokauszt Emlékközpont (HDKE) honlapján.
Szelíd és alázatos szív
"Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet..."
Milyen jó lenne, ha természetünkké válna a szelíd, békés és alázatos lelkület!
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
15 éves a Szeretetláng Mozgalom – Jubileumi Országos Találkozó

Részletek:
Megérinteni Jézust...
"Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított." (Lk 6,12–19)
Megérinteni Jézust imádságban, szeretetben...
Uram, Te vagy a megoldás minden bűnre, bajra, betegségre, Te vagy a szabadítónk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szent Charbel az ember szabadságáról
"Por és fény az ember: aki a porban él, visszatér a porba és abban leli halálát, aki viszont a fényben él, a fénybe tér vissza, és ott is fog élni. Ne engedd tehát, hogy a földi dolgok visszahúzzanak, mert e világi hazád határai csak addig tartanak, ahol a tenger befejeződik és elkezdődik az ég.
Sajgó Szabolcs a jezsuiták helyzetéről - röviden


"34 ezer tagról (1965) 14 ezerre fogyott a jezsuita rend. Sok fontos intézményükből már eltűntek a jezsuiták. Kevin (a képen) többedmagával kezdte a JUST munkát (szegény gyerekek egyetemi végzettséghez segítése). Mára lényegében egyedül maradt. Egy évvel fiatalabb nálam. Hogyan tovább? A jezsuiták megfogyatkozása nemcsak horribilissá tette a fenntartási költségeket, de a jezsuita spiritualitás megmaradása is kérdés." (facebook)
