Ima a trianoni emléknapon a Kárpát-medence egységéért

Istenünk, hálát adunk Neked azért, hogy ide vezéreltél minket a Kárpát-medencébe. Te azt akartad, hogy itt egy szilárd szövetség keretén belül, egy stabil állam segítségével biztos kultúra bontakozzék ki, amely által békét és kiengesztelődést hozol ebbe a sokat szenvedett térségbe. Köszönjük, hogy kiválasztottad népünket, hogy ennek eszközei és biztosítói lehessünk.
Szeretet történet, ami egy pohár tejjel kezdődött
"Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni.
Zsúfolt napok
Szeretetláng mesék - leadtuk a nyomdába a könyvet, Szentlélek-hétvége, alkotónap, igeliturgia, gyógyító összejövetel, regionális karizmatikus találkozó, és persze jön Ferenc pápa... részletek:
Személyes vallomás a könyvek szeretetéről
Ha megkérdezik tőlem, hogy milyen ajándékot szeretnék, rendszerint azt válaszolom: egy jó könyvet. Mióta az eszemet tudom, könyvolvasó voltam. Hiszen ha az iskolában nem is, de a könyvekben én lehettem a hős, aki legyőzi a gonoszt és elnyeri a szép királylány kezét, elkalandozhattam a világ végére is és olyan dolgokat ismerhettem meg, amik felgyújtották a szívemet és fantáziámat. Így aztán természetes, hogy sok minden más mellett híres író is akartam lenni…
"Omega-kurzus" - két előadás a kezdetről és a végidőkről - első előadás
Mit gondolnak az egyes népek és vallások, mitológiák a világ kezdetéről és végéről? Egyiptom, Mezopotámia, görög és germán mitológia, indiai és kínai elképzelések, Tahiti őslakók és az indiánok gondolatai, valamint a keresztény hitigazságok...
Előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Alattomos szándékkal
"Egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" (Mt 22,34-40)
Alattomos szándékkal is lehet Isten felé közelíteni, de Őt nem lehet becsapni...
Uram, tisztíts meg minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy jó példa: így is lehet - röviden
A foci világbajnokság bronzdöntője után hét angol és francia játékos összefogódzott a pálya közepén, hogy együtt imádkozzanak. "Dicsérjétek az Urat minden népek, minden nemzetek, dicsérjétek!" (Zsolt 117,1)
A "bővölködés evangéliuma" – katolikus megközelítésben
Összefoglaló a ICCRS Hittani Bizottságának 2014-es dokumentuma alapján.
A jólét vagy bővölködés evangéliuma (prosperity gospel, prosperity teaching) jelentős hangsúlyt helyez arra, hogy Isten meg akarja áldani gyermekeit, és a hitből fakadó engedelmesség az élet minden területén – így az anyagi javakban, de egészségben és kapcsolatokban is – növekvő jóléthez vezet. Bár e tanítás bibliai alapokra is hivatkozik, a Katolikus Egyház szerint önmagában nem ad teljes képet az evangéliumról.
Pünkösdi kilenced 2018. - 9. nap
Szentlélek Úristen, a Szeretet Lelke, jöjj, és újítsd meg a Föld színét! Jöjj el hét ajándékoddal, jöjj el karizmáiddal, jöjj el a bűnbánat és megújulás ajándékával és segíts, hogy egészen Krisztuséi lehessünk!
BUÉK!
Ezzel a vidám képpel kívánunk minden kedves látogatónknak, olvasónknak, munkatársunknak és segítőnknek áldott és boldog új évet!
Édesanyám mit szólt volna?
"Egy versenyen az atléta Abel Mutai, aki Kenyát képviselte, csupán pár méterre volt a célegyenestől, mikor összezavarták a jelzések és emiatt megállt, azt gondolván, hogy megnyerte a versenyt. A spanyol atléta, Ivan Fernandez szorosan a nyomában volt és észrevette, mi történt - és odakiáltott neki, hogy fusson tovább. De Mutai nem beszélt spanyolul, így nem értette, amit mondanak neki. A spanyol aztán tolni kezdte a célegyenesbe és így segített neki megnyerni a versenyt.
