Pietro Parolin: Ferenc pápa ölelését küldi a mennyből az egész világnak!
Április 27-én, húsvét második vasárnapján, az isteni irgalmasság vasárnapján délelőtt Pietro Parolin bíboros mutatott be szentmisét Ferenc pápáért a Szent Péter-bazilika előtti téren. A kilencnapos gyász második napján elsősorban Vatikánváros alkalmazottai és hívei kaptak meghívást a misére, melyben nagyszámban voltak jelen tizenéves fiatalok is, akik a nekik szervezett jubileumi napokra érkeztek Rómába. Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük a homília fordítását, amelyet Pietro Parolin bíboros mondott az eucharisztikus ünnepségen.
Kérjetek és kaptok
"Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak." (Lk 11,5–13)
Jézus erőteljesen biztat, hogy forduljunk kéréseinkkel Istenhez.
Drága Istenünk! Kérünk add... mert benned bízunk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Tinédzsereket képeznek transzvesztitának
"Tinédzsereket képeznek ki arra, hogy transzvesztitának öltözzenek, és melegbárokban szórakoztassanak. Mindezt az Európai Unió finanszírozásával. A 14–17 éves fiataloknak szóló, „Dragtivism” elnevezésű ERASMUS+ workshop most szeptemberben kerül megrendezésre. 10 napos bentlakásos táborban a résztvevőket beavatják, hogyan öltözzenek be transzvesztitának, „fedezzék fel alteregójukat”, „tanuljanak a queer történelemről és a nemi identitásról”, és ami a legfontosabb, legyenek „LMBT-aktivisták”. A program végén a gyerekeket elviszik egy melegbárba vagy hasonló helyre, hogy előadják, amit a drag queen-létükről tanultak.
Giovanni Battista Re bíboros búcsúztató beszéde Ferenc pápáról
Nagyon jó beszéd, érdemes elolvasni! Az alábbiakban a teljes szentbeszéd magyar fordítását közreadjuk:
Jöjjön el a Te országod
"Jézus erre így szólt hozzájuk: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod." (Lk 11,1–4)
Gondviselő Atyánkhoz kiáltunk Jézus nevében...
Drága Istenünk, add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szombaton Szeretet Földje Találkozó!

Itt van minden információ a szeptember 28-i, szombati Szeretet Földje Találkozóról, a lelki napról és gyógyító összejövetelről, alkotóközösségünk kiállításmegnyitójáról, az ajándék füzetről és az új könyvünkről, szövegben és linkekkel:
Kodály Zoltán a tehetségről
„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője!”
Jézussal lenni
„Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” (Lk 10,38–42)
Jézussal lenni, rá figyelni és tőle tanulni mindennél többet ér.
Köszönöm Uram, hogy tanítványaid lehetünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Amikor Ferenc pápa átölelte az embert, akinek bőrbetegség torzította el az arcát
Sokan a gesztusok pápájaként is emlékezünk Ferenc pápára. A sok szép gesztus közül most közreadunk egy újabbat. A Szentatya 2013. november 13-án a Szent Péter téren átölelt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenvedett, amely teljesen eltorzította külsejét.
Új keresztény filmsorozatok készülhetnek
A The Chosen keresztény sikersorozat alkotója, Dallas Jenkins bejelentette, hogy útjára indítja az 5&2 stúdiót, melynek keretében olyan produkciókat fognak legyártani a stábbal, mint a Bear Grylls kalandjairól szóló új keresztény sorozat, valamint egy több évadosra tervezett Mózes-sorozat, illetve egy minisorozat is készül majd Józsefről.
A főparancs
„Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” (Lk 10,25–37)
Ez a főparancs, ezen áll fenn a mindenség.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
