Ingyen nézhető magyar filmek január 6-ig
A Nemzeti Filmintézet (NFI) több száz magyar filmet és animációs filmet tesz ingyenesen nézhetővé az ünnepek alatt egészen január 6-ig. Az alkotások az NFI streamingszolgáltatásán keresztül tekinthetők meg, egészen a filmkészítés hőskorától a kilencvenes-kétezres évek kultklasszikus filmjeiig.
A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja
Az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.
A törvény támasz és nem bunkósbot
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,23–28)
Megértéssel és türelemmel kell az emberek felé fordulnunk, nehogy átokká tegyük Isten áldásait.
A törvénykező lelkülettől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar gazdaság - röviden
Mivel a III. negyedévben ismét visszaesés látható, így három éven belül már másodjára köszönt be a technikai recesszió. A III. negyedévben az ipari szektor teljesítménye 4,4, azon belül a feldolgozóiparé 6,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a mezőgazdaság teljesítménye 14,9 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit.
Az Alkotmánybíróság elkaszálta a klímatörvényt
A 2020-ban elfogadott klímatörvény egyik paragrafusa sérti a nemzedékek közötti igazságosság, az elővigyázatosság és megelőzés elveit. Az Országgyűlésnek pedig átfogó szabályozást kell készítenie az éghajlatvédelem minden területére, ide értve az alkalmazkodást és az ellenállóképesség növelését is.
Az új bor és a régi tömlő
"És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy." (Mk 2,18–22)
A görcsös ragaszkodás a "régi szokásokhoz" megakadályozza és tönkre is tehet Isten tervét és munkáját életünkben.
Jöjj Szentlélek, mindent megújító Lélek és segíts meg minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
Ne menj sarlatánokhoz!
„Amiatt bíztam benne, hogy egy az, hogy idősebb hölgy, kettő az, hogy képesítése van ilyen természetgyógyászati dolgokra, és én azt hittem, hogy ő tudja, tudja, hogy mit csinál” - mondta az RTL-nek az a 66 éves cukorbeteg vecsési asszony, akinek egy piócás kezelés után le kellett vágni a lábát.
Ima a békéért
A békétlenség, viszály, háború megöli a szeretetet és romba dönti az egész világot. Ezért kérünk Béke Fejedelme, szentséges Istenünk, hogy hozd el a békét a szívünkbe, békét a családunkba, békét egyházunknak és hazánknak, békét Ukrajnának és Oroszországnak, Izraelnek és a palesztinoknak, békét Ázsiának és Afrikának, békét minden népnek és az egész teremtett világnak! Szabadíts meg minket a gonosztól, a gyűlölet, viszály és háború szítóitól, haszonélvezőitől, antikrisztusi vezetőktől és minden megszálló hatalomtól! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Tanúságtevő lélekkel
"Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz."
Vajon mi, Jézus barátai, hány embert vittünk már el hozzá?
Nyisd meg a szívek ajtaját Urunk és adj bátorságot és erőt nekünk is a tanúságtételre! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
György Alfréd kamilliánus a csíksomlyói búcsún: Legyünk csillagok Mária gyászoló palástján!
Június 7-én, pünkösd szombatján, a somlyói nyereg Hármashalom-oltáránál 12.30-kor mutatták be a fogadalmi nagybúcsú ünnepi szentmiséjét, melynek főcelebránsa Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka György Alfréd kamilliánus szerzetes volt. Búcsús szentbeszédéből alább részletek olvashatók.
