Montágh Imre a szép magyar beszédről - röviden

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. október 14. kedd

"Csortos Gyulát egyszer megkérdezték, miért beszélnek az idősebb színészek szebben a fiataloknál. - 'Mert ők még az Édesanyjuktól tanultak beszélni és nem a Főiskolán.' - Néha szomorúan igazat kell adnom Csortosnak."

Szeretetláng-átadás

Kategória: Eheti
Megjelent: 2012. november 19. hétfő

Kindelmann Erzsébet asszony 1962-ben kezdte kis füzetbe leírni azokat az égi közléseket, amiket az Úr Jézustól és a Szűzanyától kapott. Hosszú és küzdelmes élet után – özvegyen és nehéz fizikai munka mellett nevelte gyermekeit, majd egyikük halála után magához vette unokáit is, közben küzdött az egyházi előítéletekkel és világi hatóságokkal, próbálta teljesíteni Isten időnként lehetetlennek tűnő kéréseit, stb. - 1985-ben halt meg Törökbálinton, ahol egy kedves család (Hámori Ali bácsi és Angyi néni) gondozta utolsó heteiben. Itt hunyt el elhagyatottan, a világ által nem ismerten. Minden vagyona két cipős dobozban volt – rózsafüzér, gyertyatartó, szentkép, stb. -, ezek most a halála helyén épült kis Szeretetláng kápolnában láthatók egy vitrinben. Most pedig úgy tekinthetünk rá, mint egy világszerte elterjedt és elfogadott keresztény lelkiségi mozgalom alapítójára. A Lelkinaplót több, mint húsz nyelvre (köztük a világnyelvekre) lefordították, a Mozgalom elterjedt és egyházi jóváhagyással működik az egész világon. De mi is az a Szeretetláng és hogyan lehet megkapni?

Voice of Spirit: Jönnek majd napok

Kategória: videók
Megjelent: 2020. július 15. szerda

A Voice of Spirit zenekar "Jönnek majd napok" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása: Példabeszéd az Egyházról

Jézus szerint boldogok, akik...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 12. szombat

"Erre Jézus így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!" (Lk 11,27–28)
Isten kegyelme bőségesen kiárad az Ő gyermekeire...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen.  (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Donald Trump Vlagyimir Putyinról - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 27. kedd

Az amerikai elnök a közösségi oldalán osztotta meg ezt a bejegyzést: "Mindig is nagyon jó kapcsolatban voltam Vlagyimir Putyinnal, de valami történt vele. Teljesen megőrült! Rengeteg embert öl meg feleslegesen, és most nem csak a katonákról beszélek. Rakétákat és drónokat lőnek ki ukrajnai városokba, minden ok nélkül. Mindig is azt mondtam, hogy ő EGÉSZ Ukrajnát akarja, nem csak egy darabját, és talán ez bebizonyosodik. Ha ezt teszi, az Oroszország bukásához fog vezetni!"

Vagyonilag is kettészakadó ország

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. október 14. kedd

Az Európai Központi Bank nettó vagyon szerint sorba rendezi, majd osztja tizedekre egy ország háztartásait – a nettó vagyon kiszámításához a háztartás vagyonelemeit csökkenteni kell az adósságainak mértékével. Ennek köszönhetően az is kiolvasható az adatokból, hogy mekkora az egyes vagyoni rétegek részesedése az országban jelenlévő, szűken értelmezett lakossági megtakarításokból:

Birodalmi eszme újratöltve

Kategória: Eheti
Megjelent: 2012. november 12. hétfő

Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy mindenképpen szorosabb függésbe kell hozni az európai államokat és az EU-nak át kell vennie a tagállamok szuverenitásának egy részét – a pénzügyet és foglalkoztatáspolitikát mindenképp, de mint tudjuk, a politikusok fantáziájának csak a csillagos ég (és esetleg a választói akarat) szab határt. Nem újdonság ez a gondolat a történelemben, Európában, s?t a keresztény Európában sem. Nem is kell visszamennünk az antik Római Birodalom idejéig, itt van nekünk a Német-Római Császárság Szent István korában. A császárnak is számtalan jó érve (pénz, paripa, fegyver) volt arra, miért kellene a Magyar Királyságnak is – többi fejedelemséggel és királysággal együtt – h?béri függésbe kerülnie a Birodalomtól. Szent István király a korabeli gyakorlati politika csúcsát mutatta be és vitte véghez, amikor úgy tudott integrálódni a keleti és nyugati császárság közé, hogy közben meg?rizte országa függetlenségét. Élvezte az el?nyöket és minimalizálta a hátrányokat…

Élő adás a szobából 30. - Júdásról

Kategória: videók
Megjelent: 2020. július 08. szerda

Júdásról és arról a belső lelki folyamatról, ami őt a teljes árulásba vitte. A rövid előadás után imádkozunk mindannyiunkért.... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

A Szűzanya 2025. május 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 27. kedd

"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy legyetek a remény, a béke és az öröm emberei, hogy béketeremtő és életet szerető legyen minden ember. Kicsi gyermekek, imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy betöltsön benneteket erejével, a bátorság és az önátadás Szent Lelkével. Így ez az idő is ajándék lesz számotokra és szentségben való út az örök élet felé. Veletek vagyok és szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2025. május 25.

Jézus szavai minket is figyelmeztetnek

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 11. péntek

"Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik." (Lk 11,15–26)
Vajon megértettük-e már, hogy ez a figyelmeztetés nekünk is szól?
Drága Istenünk, hozd el a kiengesztelődést és tisztulást országunkba, hogy hazánk a Szeretet földje legyen! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Globális billenési pontok

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. október 14. kedd

A globális felmelegedés a vártnál gyorsabban lépi át a veszélyes határértékeket, a világ korallzátonyai már szinte visszafordíthatatlan pusztulásnak indultak, ami a tudósok szerint az első "billenési pont" az éghajlatváltozás által okozott ökoszisztéma-összeomlásban. A 160 kutató által készített Globális Billenési Pontok jelentés figyelmeztetése, amely a tudományos áttöréseket összegzi a visszafordíthatatlan pontok meghatározására, néhány héttel a brazíliai Amazonas-esőerdő szélén tartandó idei COP30 klímacsúcs előtt jelent meg.