Napóleon elment, de az ördög itt maradt - Ferenc pápa a vatikáni pletykákról
A pletyka a Vatikánban betiltott nyelv, mert rosszat szül – hangsúlyozta Ferenc pápa szeptember 28-án reggel 9 órakor,a Vatikáni Kertek Lourdes-i Barlangjánál bemutatott szentmise homíliájában. A szertartáson a Vatikáni Csendőrség tagjai vettek részt.
Óvatos derűlátás – a keresztények ideje
Az 1990-es évek elején úgy tűnt, hogy a felelősséget magára vállaló jóléti állam, a minden kívánságot kielégítő fogyasztói társadalom és a minden szabadságot megengedő liberális demokrácia – azaz „a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége” - döntő győzelmet arat. Elérkezett hát „a történelem vége”, ennél szebbet és jobbat kitalálni se lehet... Akkor az egész világ ujjongott, mi pedig aggódhattunk, hogy vajon mi fog kisülni ebből a nagy kísértésből. Nos, a történelem folytatódott és nem a legbarátságosabb módon. Most, hogy az egész világ jajong, mi bizakodhatunk. Talán nem lehet többé elhazudni az igazságot, akkor pedig eljött a mi időnk, a keresztények ideje.
9/8: Szentlélek szeminárium 7. hét: A Szentlélek Krisztus testébe kapcsol be
A szeminárium hetedik heti előadása, elhangzott a Szeretetláng közösségi házban (2021). Előadó: Sipos Gyula
Szentírási igék a hétre:
Melyik az első a parancsok közül?
"Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: Melyik az első a parancsok közül?" (Mk 12,28b–34)
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből és szeresd felebarátodat, mint önmagadat!
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Buddhista országok és az erőszak - röviden
Sokan úgy gondolják, hogy a buddhista országokban békének és erőszakmentességnek kell uralkodnia, hiszen a buddhizmus alapelvei (erőszakmentesség, együttérzés, belső béke keresése) ezt követelnék meg. A valóság ennek ellenkezőjét mutatja - mert az emberi természet mindenütt ugyanolyan -, egymást érik az erőszakba torkolló feszültségek: Thaiföldön katonai puccsok és fegyveres konfliktus Kambodzsával, Mianmarban katonai diktatúra van, és polgárháború, Sri Lankán szintén polgárháború...
II. János Pál pápa és a gonosz lelkek
Marian Rajchel atya, a przemysli egyházmegye ördögűzője elmondta, hogy egy alkalommal egy ördögűzés során a démon ezt kiáltotta: „Ez a te PÁPÁD! Többet árt nekünk ezzel a csókkal, mint te a TE ördögűzéseiddel! Egyetlen ilyen csók rosszabb, mint 1500 exorcizmus!”
– Számunkra ez csak egy szép gesztus volt – mondta Marian atya. – Nem… ez a föld iránti szeretet volt, és a gonosz lélek ezt nagyon jól felismeri. Ez a csók az volt, amelyet II. János Pál pápa minden alkalommal megcsókolt, amikor egy országba megérkezett. Ezt a gesztust Ars-i Szent János Mária Vianney-től tanulta, aki ugyanígy tett, amikor átlépte annak a plébániának a határát, ahová küldték.
Bergoglio listája – az argentin katonai diktatúra során megmentett személyek történetei
Októberben érkezik meg az olaszországi könyvesboltokba az Emi által kiadásra kerülő Bergoglio listája címá kötet, amelyet Nello Scavo, az Avvenire olasz katolikus lap újságírója írt. Eddig kiadatlan dokumentumokat és tanúságtételeket gyűjt össze, amelyek feltárják, hogy Ferenc pápa akkoriban a jezsuiták argentínai provinciálisaként hány embert mentett meg a katonai diktatúra üldözéseitől, amely 1976-ban kezdődött és összesen 30 ezer ember eltűnését eredményezte az évek során.
Két pogány közt
Mielőtt az összegyűlt keresztes hadakat Kapisztrán Szent János a muszlim hódítók ellen vezeti Nándorfehérvárnál, az egykorú feljegyzés szerint ezt mondja nekik: „Ó magyarok, szegény fiaim, hozzátok helyre a kereszténység hibáját, álljatok ellene ellenségeiteknek!” (Tagliacozzo, idézi Dümmerth Dezső „A két Hunyadi” című könyvében.) Nándorfehérvárt ma Belgrádnak hívják, és Pozsonyban sem a magyar országgyűlés ülésezik, de a mondat azért ma is megállja helyét…
Jézus figyelmeztetése
"Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik." (Lk 11,14–23)
Ez igaz ránk, családunkra, közösségeinkre, egyházunkra és hazánkra is...
Drága Istenünk segíts, hogy visszataláljunk Hozzád és így újraépülhessen életünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ármányos sárkányos 4. mese: Bömbi
Az Ármányos sárkányos meséskönyv negyedik meséje: Bömbi. Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Fizetsz, ha a biztonsági öv nincs bekapcsolva
A rendőrség sajtótájékoztatón jelentette be: az úgynevezett objektív felelősség körébe került a biztonsági öv használatának elmulasztása, ami azt jelenti, hogy a gépjármű üzembentartóját (a sofőrt) is felelősség terheli, ha az utasai nincsenek rendesen bekötve. A csütörtökön hatályba lépett rendeletmódosítás alapján a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt a közigazgatási bírság összege a következő:
