Magyar kapta a Német Könyvdíjat

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 08. kedd

Terézia Mora magyar származású író kapta a Német Könyvdíjat, az elismerést hétfőn adták át Frankfurtban. Terézia Mora (eredetileg: Móra Terézia) második nekifutásra nyerte el a Német Könyvdíjat, Darius Kopp történetének első része a díjra jelölt kötetek úgynevezett teljes listájáig (longlist) jutott.

Adventi várólista Istennek

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. november 21. hétfő

Én csak egy gátlásos magamutogató vagyok, de ha már Jézus arra biztat minket, hogy kérjünk, mert kapunk, keressünk, mert találunk és zörgessünk, mert ajtót nyitnak nekünk, akkor előhoznám az én várólistámat, szerényen, csak arra hivatkozva, amit Jézus Krisztus egyébként is megígért nekünk: „Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak. (Mk 16, 17-18)

Advent 2021/3: "Mit cselekedjünk tehát?"

Kategória: videók
Megjelent: 2021. december 11. szombat

Adventi elmélkedés a harmadik vasárnapi evangélium alapján
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Isten mindent felülmúló szeretetvágya

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. április 13. vasárnap

"Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek." (Lk 22,14–23,56)
Jézus vágya, hogy szerethessen minket és velünk lehessen, mindent felülmúl...
Uram, lenyűgözve és imádva állunk szereteted felfoghatatlan mélysége és magassága előtt! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Így is lehet: megállapodtak a tüntetők és a ferences rend egymással

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. szeptember 30. kedd

Megállapodott Hadházy Ákos és a ferences rend – derül ki a ferencesek által a Magyar Kurírban megjelentetett közleményéből. Eszerint az alábbiakban állapodtak meg a független országgyűlési képviselővel:

Egy férfi, aki többszáz öngyilkost mentett meg a haláltól

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 29. hétfő

Ötven évig élt szemben a sziklával, ahol az emberek elbúcsúztak az élettől. Minden reggel kinézett az ablakon. Figyelte a magányos alakokat a szikla peremén. Aztán odament hozzájuk, mosolygott, és halkan megkérdezte:
„Kér egy csésze teát?”
Don Ritchie legalább 160 életet mentett meg. De a valós szám talán inkább 500.

Femen aktivisták tüntettek a québeci parlamentben kifüggesztett feszület ellen

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 08. kedd

A Femen nevű feminista csoport aktivistái október 1-jén megzavarták az ülést a québeci parlamentben, és meztelen felsőtesttel tüntettek az épületben kifüggesztett feszület ellen, melynek megtartásával pedig még az egyházsemleges törvényt támogató képviselők is egyetértenek.

Személyes vallomás a megtérésről

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. november 14. hétfő

"Ha én lennék Isten, egy olyan embert mint én voltam – és Ő tudja, mennyi rossz lakozik még mindig bennem -, biztos nem térítettem volna magamhoz!

Mi mozgat belülről?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. április 12. szombat

"Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt." (Jn 11,45–57)
Az elsötétült emberi szív a leggonoszabb dolgokat is jónak tudja látni...
Segíts Uram, hogy világosan lássuk belső motivációinkat és ellent tudjunk állni minden kísértésnek! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A Mikulás bácsi irodájában

Kategória: videók
Megjelent: 2021. december 06. hétfő

Készült a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskola gyerekeinek és tanárainak 2021-ben.

A háború körbevesz - hírek + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. szeptember 29. hétfő

Megnevezték a bucsai mészárlás gyanúsítottjait; tömeges támadás, a halottak között egy kislány; magyar drónok Ukrajnában; orosz drónok Európában; az ukrajnai háború valódi okai; az USA csalódott... hírek + ima a békéért: