Pell bíboros (Ausztrália) válasza a tradicionalisták pápa-ellenes támadására

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 05. kedd

George Pell, ausztrál bíboros, egyike a nyolcaknak, akiket Ferenc pápa választott tanácsadó testületébe. Beleegyezett, hogy beszél személyes tapasztalatáról , az október 1-3.-ig tartó történelmi találkozásról a Szentatyával, melyről az egyetlen hozzáférhető informáiót Lombardi SJ a Vatikán szóvivője adott a médiának. Azt mondta a Bíboros, hogy Lombardi nyilatkozatához képes, mindaz, amit ő mondhat, lényegtelen. Mint a Pápa tanácsadója, úgy látom, hogy az én feladatom védelmezni a Szentatyát és érthetővé tenni, illetve segíteni.

Mi lehetett Isten szándéka?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. március 05. hétfő

Jogos és fontos kérdés, hogy vajon mi lehetett Isten terve, ha hiszünk abban – márpedig én hiszek -, hogy a pápa által bevezetett új Mária-ünnep nem pusztán emberi, önkényes akaratból született, hanem Ferenc pápa és a római katolikus egyház vezetőinek e döntése mögött a Szentlélek inspirációja húzódik meg.

Novella hét - Totemek 7/7: Koponyányi Manyók legyőzése

Kategória: videók
Megjelent: 2022. július 25. hétfő

A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)

 

Atyánk irgalmas tekintete előtt

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 18. szerda

"Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked." (Mt 6,1–6.16–18)
Úgy kellene élnünk, hogy bármit is teszünk, az Isten dicsőségére és az emberek javára legyen...
Irgalmas Atyám, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek, bocsásd meg botladozásaimat! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Lelki nap és gyógyító összejövetel Törökbálinton november utolsó szombatján

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 12. szerda


"Méltó, hogy megtedd néki, mert szereti a mi nemzetünket..." (Lk 7,4-5) - Lelki nap és gyógyító összejövetel 2025. november 29-én, szombaton 10 órától Törökbálinton a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Imaóra, előadás, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat... Részletek:

Chip az agyban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 29. csütörtök

Elon Musk Neuralink nevű vállalata szerdán bejelentette, hogy világszerte már 21 önkéntes vesz részt az agyi implantátum klinikai tesztelésében. A cég ezzel a közléssel a humán kísérletek megkezdésének második évfordulóját ünnepelte. A most közölt szám jelentős növekedést mutat a szeptemberi adatokhoz képest, amikor még csak 12 ember hordta az implantátumot. A chip segítségével a felhasználók gondolataikkal irányíthatnak digitális és fizikai eszközöket.

Egy dokumentumfilmről, ami eredményt ért el!

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 05. kedd

Tíz évig forgatta "Handful of ash" című dokumentumfilmjét Nabaz Ahmed és Shara Amin kurd dokumentumfilmes. Egy igazi tabutémát feszegettek, a kurd társadalomban hagyományos, de mégis elhallgatott női körülmetélést. Azt a kényszerű beavatkozást, mely során eltávolítják a fiatal lányok csiklóját, vagy nemi szervük nagyobb részét, hogy soha életükben ne élvezzék a szexet, ne akarjanak "anyai kötelességükön" kívül mást is leendő férjüktől, avagy bárki mástól.

Legkedvesebb ellenségem

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. február 26. hétfő

Ismerem jól! Egyszer még le is festettem – nem sikerült túlságosan, de én ráismerek, igen, ő az, az én legkedvesebb ellenségem.

A szeretet tökéletessége

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 17. kedd

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5,43–48)
Isten nélkül ez lehetetlen, de Istennel  együtt minden lehetséges...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Novella hét - Totemek 7/6: Fehérlófia

Kategória: videók
Megjelent: 2022. július 24. vasárnap

A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)

Vendégünk lesz Prazsák László és Csilla

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 11. kedd


2025. november 17-én, hétfőn 19 órától Törökbálinton, a hétfői közösségi alkalom keretében a közösségi házunkban. Imádság háza - élet és szolgálat az Egyházban: Zenei szolgálat, közbenjáró ima, könyvkiadás, művészet, közösség... Részletek: