C. S. Lewis: majdnem katolikus?
Ugyanazon a napon halt meg a keresztény gondolkodó és író, C. S. Lewis és Aldous Huxley, a Szép új világ szerzője. Ezen a napon lőtték le J. F. Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét is: 1963. november 22-én. Így aztán a közfigyelem is inkább az elnök életét kioltó gyilkosságra, semmint a két író halálára irányult. C.S. Lewisről a Catholic Herald emlékezik meg.
Mit tanított Jézus?
Most, hogy a missziós hónapban vagyunk, érdemes végig néznünk, mit tanított Jézus, hiszen nekünk is ezen az úton kell járnunk, és szavainkban, tetteinkben követni őt.
Élő adás a szobából 92: Csapások között, kegyelemre várva
- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A szepőtelen fogantatás ünnepén
"Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Mt 1,18–23)
Szűz Mária szeplőtelenül fogantatott és egész életét bűn elkövetése nélkül élte le.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus... ámen.
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hatezer éve kihaltnak hitt állatok bukkantak fel Nyugat-Pápuán
Két olyan emlősfajt fedeztek fel Nyugat-Pápua érintetlen esőerdőiben, amelyekről a kutatók azt feltételezték, hogy 6000 évvel ezelőtt, a jégkorszak végén kihaltak. A „Lázár-taxonként” emlegetett törpe oposszum és a szentként tisztelt erszényesmókus megtalálása az évtized egyik legjelentősebb biológiai szenzációja.
Szép új világ - a cél: kiütni egy vadidegent
A tanító Jézus – a missziós hónap kezdete elé
Karizmatikus férfi, vándor tanító, próféta, csodatévő, rabbi, azaz mester, egy zsidó megújulási mozgalom vezéralakja, Messiás, azaz Megváltó – ez mind igaz a Názáreti Jézus Krisztusra, akit nagy tömeg követett, mert „le voltak nyűgözve a tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az ő írástudóik.” (Mt 7, 28-29) Hogyan értsük ezt a „hatalommal való tanítást” és miért tudott Jézus így beszélni?
A kereszthordozásról
"Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14,25–33)
A krisztusi élet kereszt is egy krisztusgyűlölő világban, de mégis az üdvösség egyedüli útja...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egyszerűbb élet
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2023. május 31-én. Kép és szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Ezt sem írtuk alá
Egyedül Magyarország nem írta alá az uniós nyilatkozatot a venezuelai helyzetről. A dokumentumot 27 tagállamból 26 támogatta. A nyilatkozat szerint az Európai Unió az eszkaláció elkerülése érdekében minden felet nyugalomra és visszafogottságra szólít fel, békés megoldást szorgalmazva. A főképviselő arra emlékeztette a feleket, hogy a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányát mindenkinek tiszteletben kell tartania.

