Mit tanított Jézus?
Most, hogy a missziós hónapban vagyunk, érdemes végig néznünk, mit tanított Jézus, hiszen nekünk is ezen az úton kell járnunk, és szavainkban, tetteinkben követni őt.
Mondhatjuk, hogy Jézusnak is volt néhány „nagy témája”, amit fontosnak tartott, s amik köré építette tanítását, és életét.
Az első ezek közül az, hogy Isten nem pusztán a Seregek Ura, nem egy távoli, a mi kis életünkre alig figyelő Úr, nem egy törvényt adó és annak betartását elváró diktátor, nem pontozóbíró, hanem a mi Atyánk, apukánk (és ezzel összefüggésben, Jézus a Fiú, és „senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú meg akarja mutatni”).
Atyánk, aki „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak”, akihez úgy imádkozhatunk, hogy „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”, aki „még a hajunk szálát is számon tartja”, s azt ígéri, hogy „egy sem veszhet el a kicsinyek közül”. Ő a Szeretet, ezért a Törvény betöltése is a szeretet, a főparancs pedig az, hogy „szeresd Istenedet teljes szívedből, erődből, elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat”. Isten az a gyermeke után vágyakozó Atya, aki a tékozló fiú elé szalad és az otthon maradt fiút is ki akarja engesztelni. Ő az, aki arra vágyik, hogy Izrael szent nép, papi és prófétai nemzet legyen, és eredeti hivatásához híven minden néppel megismertesse Isten valódi arcát és meghirdesse az Ő országát.
Jézus másik nagy témája Isten királysága, a mennyek országa, amely immár itt van, elérkezett, bár nem szemmel látható módon. Isten országa nem úgy jön el, ahogy Izrael várná, nem világi, mindent legyőző királyságként, Nagy Izraelként, hanem „lélekben és igazságban”, tehát Istent „az igaz imádók lélekben és igazságban imádják”. Isten országa mustármag, ami hatalmas fává növekszik, kovász, ami megkeleszti az egész kenyeret (világot), ami már itt van bennünk és közöttünk. Isten országába mindenki beléphet, hiszen Jézus azért jött, hogy mindenkit, még a legnagyobb bűnösöket is, meghívja – belépni oda azonban mégsem olyan egyszerű, bűnbánatot kell tartanunk: „térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa”.
Jézus minden eszközt megragad, hogy megértesse hallgatóságával, téves úton járnak, ha azt hiszik, külsődleges vallásgyakorlattal, szokások és törvények betartatásával bejuthatnak a mennyek országába. Képmutatásnak nevez minden látszattevékenységet, amivel a világ elé akarunk szép képet festeni magunkról (olykor önmagunkat is becsapva). Súlyos szavakat mond azoknak, akik „a szúnyogot megszűrik, de a tevét lenyelik”, akik „más szemében a szálkát is meglátják, magukéban a gerendát sem”, jaj azoknak az írástudóknak és farizeusoknak, akik „elviselhetetlen terheket raknak az emberekre, miközben maguk sem hordják azt, akik „a tál külsejét megtisztítják, miközben a belseje (a szívük) tele van mocsokkal. „A szívek vizsgálója az Úr”, aki nem csak a tettet, hanem a szándékot is nézi és látja. A szegény asszony két fillérje többet ér, mint a gazdagok sok adománya, mert az mindenét odaadta, míg a gazdagok csak a fölöslegükből.
Jézus kemény szavakat és radikális hasonlatokat mond, ostorozása azonban nem öncélú, hanem szeretetéből, emberféltéséből fakad. Szeretné, hogy mindenki bejusson Isten királyságába, de nem titkolja, hogy ehhez szűk kapun kell átmenni „amin kevesen járnak, miközben széles az út, és sokan járnak rajta, ami a kárhozatba visz”.
Nincs harmadik út, nincs semleges terület, ahol meghúzhatnánk magunkat – „nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak” -, meg kell értenünk, hogy mindenki ítélet alá kerül, akár akarja, akár nem. (Ez az ítélet pedig Jézus Krisztusban jött el, az ő tökéletes emberségében, szeretetében, igazságában és irgalmasságában méretődik meg minden.) Az ítéletkor a király jobbjára állítja azokat, akik bejuthatnak, és azt mondja nekik: „jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta” - a baljára pedig azokat, akik kívül rekednek: „távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült”.
Súlyos szavak ezek, de Jézus Krisztus egész életével hitelesítette azokat. Gyógyításaival, szabadításaival és csodáival igazolta, hogy valóban hatalma van a teremtett világ minden része és létezője felett, a kereszthalál elvállalásával pedig megmutatta, hogy mindenre hajlandó értünk, hiszen „az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja válságul sokakért”, mert „senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért”. Kereszthalála és feltámadása azonban nem csak tanúságtétel Isten emberszerető jóságáról, hanem egyben a Szentlélek elküldésének ígérete és valósága is, ami által mindannyian Isten gyermekei, Jézus Krisztus szavainak és tetteinek folytatói lehetünk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
