Hiszem a szentek közösségét

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. november 01. hétfő

Az Apostoli hitvallásban – amit minden történelmi felekezet elfogad – ezt imádkozzuk: „Hiszem a katolikus (egyetemes) anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.” Ennek ellenére katolikus hitünk egyik legtöbbet támadott pontja a szentek tisztelete – mondanak minket bálványimádónak, babonásnak, ördögtől megszállottnak és még sok mindennek – pedig elég egy rövid pillantást vetnünk a Szentírásra és Jézus szavaira, hogy lássuk, már megint nekünk van igazunk…

Cseh Kornél egy percben a nyelvi imáról

Kategória: videók
Megjelent: 2024. május 05. vasárnap


A rövid tanúságtétel és buzdítás elhangzott a május 1-i alcsútdobozi regionális karizmatikus találkozón.
Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Megszületett!

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. december 25. csütörtök

"Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lk 2,1–14)
Isten eljött közénk Fiában, kiváltott minket a halál birodalmából és gyermekévé fogadott minket Krisztusban.
Köszönöm Uram, hogy értünk emberré lettél és elvállaltál mindent, hogy veled maradhassunk örökre! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

A Kárpátalja magyar közössége elleni orosz műveletről

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. március 20. péntek

Új információs-pszichológiai különleges műveletet azonosítottak az orosz titkosszolgálatok részéről, amelynek célja a kárpátaljai helyzet destabilizálása, valamint a feszültség fokozása Ukrajna és Magyarország között. Megállapították, hogy a művelethez az elkövetők IP-telefonos számhamisítást alkalmaznak, látszólag ukrán telefonszámokról indítanak „névtelen” hívásokat, amelyekben a magyar nemzeti közösség képviselőit fenyegetik.

Barsi Balázs atya a szabadságról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. április 29. szerda

„… azt ne mondja senki, hogy nagyon kicsi az emberi szabadság! Miért lehet mérni? Van 5 m és 2 kg szabadság? Ha egy kicsit vagyok szabad, akkor végtelenül az vagyok? A szabadság kérdése nem az, hogy mire használjuk. Tehát egyszer azt mondja a mai világ, hogy végtelen és szabad vagyok. Leépíthetem az embert és egy újat csinálhatok. Máskor meg azt mondja, hogy nem is vagyunk szabadok. Ekörül kavarog, hogy hogyan használja a szabadságot, mekkora területem van. Közben pedig megint elfeled rákérdezi, hogy honnét a szabadság. Az egy teremtő szabad és személyes Istentől van.

Bla-bla-bla

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2012. július 25. szerda

Egészen elképesztő, hogy milyen ostobaságokról, sarlatánságokról kapok rendszeresen leveleket, meghívókat. Általában szó nélkül törlöm ezeket, már rég belefáradtam az egészbe. Ma megint kaptam egy gyöngyszemet, ami szinte sűrítbe mutatja, milyen értelmetlen zagyvalékot - van ebben a sumér ősmagyarságtól a piramismágián keresztül a titkos bibliáig minden - képesek öszehordani az emberek. Ez egy előadás meghívója, kommentár nélkül közlöm:

A keresztények védelmében - Ferenc pápa beszéde

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 27. péntek

„A keresztényeket diszkriminálják azokban az országokban is, amelyekben papíron biztosítják jogaikat” – Ferenc pápa beszéde Szent István diakónus, első vértanú ünnepén.

Ha eléggé szeretnénk vezetőinket…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. október 25. hétfő

Ha tudnánk jobban szeretni őket, mint önmagunkat - vagy ha legalább Jézust jobban szeretnénk, mint önmagunkat, és az iránta való szeretetből el mernénk mondani vezetőinknek  (és persze minden embernek), ha mernénk csak annyira ragaszkodni Jézus szavainak igazságához, mint amennyire Ő ragaszkodik hozzánk, és komolyan venni tanítását, akkor elmondanánk nekik, hogy…

Küldetésünk a világban

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. december 24. szerda

"Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje." (Lk 1,67–79)
Keresztelő János küldetése a mi küldetésünk is, mivel Isten népe vagyunk...
Segíts Uram, hogy Egyházad be tudja tölteni papi, prófétai és királyi küldetését a világban! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Hardi Titusz atya előadása a Szentlélek ajándékairól és bevezetés a nyelvi imába

Kategória: videók
Megjelent: 2024. május 05. vasárnap


Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

A magyar tanulók csökkenő kompetenciáiról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. március 19. csütörtök

Az Oktatási Hivatal 2025-ös felmérése szerint a magyar diákok 22 százaléka matematikából alulteljesített, szintén 22 százaléka csak egyszerű információkat tud értelmezni. Ennél még drámaibb az a megállapítás, hogy minden ötödik magyar gyerek funkcionális analfabéta.