Ferenc pápa a művészekhez: A művészet megteremti mások megértésének képességét
A hagyományokhoz híven a pápa idén is kihallgatáson fogadta a vatikáni karácsonyi koncert művészeit december 12-én a VI. Pál aulában. Hozzájuk intézett beszédében a művészi alkotás hármas mozzanatát emelte ki, majd társadalmi küldetésükre utalt: a kapcsolatteremtésre és a mások elfogadását segítő empatikus képességre.
Vatikán a tisztulás útján
Ferenc pápa leváltotta a vatikáni pénzügyi felügyelet tagjait - Teljesen megújult a vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (AIF) vezetősége a június 5-én bejelentett személycserékkel – tájékoztatott a Vatikáni Rádió és az MTI.
A gyerekek hisztikorszakáról
A gyerekek dac- és hisztikorszaka sajnos nem kikerülhető, hiszen a fejlődés szempontjából fontos állomás. A kialakulásának hátterében álló 3 fő ok megismerésével és azoknak az adott helyzetben való felismerésével viszont sokat könnyíthetünk a gyerekünk és a magunk idegi leterheltségén is.
Ferenc pápa szombati Twitter-üzenete az ima erejéről
Az ima mindent meg tud tenni. Használjuk arra, hogy békét hozzon a Közel-Keletnek és az egész világnak.
Ferenc pápa a Guadalupei Szűz Mária ünnepén: Isten bőségesen ajándékozza nekünk önmagát
December 12-én délelőtt 11 órakor Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutatott be a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária liturgikus ünnepe alkalmából. A Szentatya homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Hogy tehettünk ilyet?
Közel 800 újszülött és gyermek csontvázára bukkantak a nyugat-írországi Tuam település egy régi katolikus zárdája közelében -írja az MTI. A zárda 1925 és 1961 között olyan fiatal hajadonokat fogadott be, akik házasságon kívül estek teherbe. Catherine Corless történész, a döbbenetes lelet felfedezője a helyi szóbeszédek alapján kezdett el kutatni, és így bukkant rá a 796 csontvázra. Az újszülöttek és 8 évesig terjedő korú gyerekeket koporsó vagy sírkő nélkül temették el, gyakran csak belehányták őket a beton víztisztítóba.
Szinte minden a guadalupei jelenésekről
1531. december 9-én szombaton, egy Juan Diego nevű indián hajnalban szentmisére igyekezett a 15 kilométerre lévő Tlatelolcóba, Mexikó külvárosába. Abban az időben 9-én ünnepelték Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét. A városhoz közel eső Tepeyac domb közelében csodás muzsikát hallott, amely mintha a domb sziklás csúcsáról áradt volna szerte a vidékre.
A Szűzanya 2014. június 2-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Mindnyájatokat hívlak és gyermekeimként fogadlak el benneteket. Imádkozom azért, hogy édesanyátokként tudjatok elfogadni és szeretni engem. Szívemben mindnyájatokat egyesítettelek, közétek jöttem és megáldalak benneteket. Tudom, hogy vigasztalást és reményt vártok tőlem, mert szeretlek titeket és közbenjárok értetek. Azt kérem tőletek, hogy egyesüljetek velem Fiamban és legyetek apostolaim. Azért, hogy ezt megtehessétek, újra arra hívlak benneteket, hogy szeressetek. Nincs szeretet ima nélkül - nincs imádság megbocsátás nélkül, mert a szeretet ima - a megbocsátás szeretet.
A római stadionban imádkozott Ferenc pápa s nemzetközi karizmatikus találkozón
Az egyházhoz, a papsághoz, a fiatalokhoz, a családokhoz és a fogyatékkal élőkhöz is szólt Ferenc pápa vasárnap a Szentlélekben való megújulás elnevezésű nemzetközi karizmatikus közösségnek a római olimpiai stadionban tartott találkozóján - tudósít az MTI és a Vatikáni Rádió.
Nehezebbek lettünk, mint a bolygó összes élőlénye össztömege
Kutatók szerint az emberek által előállított tárgyak össztömege az év végére lenyomja a világ összes élőlényének össztömegét. Mármint hogy a műanyagpalackok, téglák, a sok aszfalt és beton, amiből építkezünk és minden olyan dolog, amit az ember állít elő a két kezével és gépek segítségével, annak súlya a bolygó eddigi történetében először lett több, mint a Földön élő állatok és növények súlya.
Cantalamessa: Nem én prédikálok a pápának, hanem ő a világnak azzal, hogy egy egyszerű papot hallgat
Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes 1980 óta a Pápai Ház prédikátora. November 28-án a pápa bíborossá kreálta, de folytathatja küldetését mint apostoli prédikátor, tovább járhatja a világot, hogy elvigye az örömhírt. Az interjúban elmondja, miért kérte, hogy mentsék fel a püspökké szentelés alól, és beszél Ferenc pápával való kapcsolatáról is. A Szentatya mély hatással van a küldetésére.

