Varga László püspök karácsonyi üzenete: Jézus visszavisz bennünket a valóságba
"Krisztusban szeretett testvéreim!
Ez az advent és az idei karácsony teljesen más, mint amit eddig megéltünk, amire vártunk. Lehet-e ünnepelni, félelem, bizonytalanság, elszigetelődés és magány közepette? Tudunk-e igazán karácsonyozni, amikor nem csak kívülről korlátozzák a mozgási és gyülekezési lehetőségeinket, hanem a találkozásoktól bennünk lévő félelem is akadályokat gördít elénk?
A család nem relikvia, hanem a jövő reménye – szentszéki felszólalás az ENSZ-ben
A család a társadalom alapsejtje – hangsúlyozta Silvano Tomasi érsek, a Szentszék állandó képviselője az ENSZ genfi székhelyű hivatalainál június 24-i beszédében, amelyet az Emberjogi Tanács 26. ülésén mondott.
Ferenc pápa karácsony éjjel: „Isten lakása az enyém mellett van. Bútorzata pedig a szeretet”
December 24-én a karácsonyéjjeli szentmisén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában, a Katedra-oltárnál bemutatott szentmisén homíliájában hangsúlyozta: Isten úgy érkezett a világba, ahogyan egy újszülött jön a világra, gyöngén és törékenyen, hogy mi gyöngéden fogadhassuk be a saját törékenységünket. A Szentatya beszédében Istennek a megtestesülésben megvalósult kegyelméről beszélt, mely ingyenes, mindenkinek szól és feltétel nélküli.
Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Ferenc pápa elfáradt
Hirtelen gyengélkedés miatt Ferenc pápa lemondta a római Gemelli-klinikán péntek délután tervezett látogatását. A Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikán és környékén több ezren várták Ferenc pápát. Az egyházfő a római klinika fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából akart találkozni a “pápák kórházaként” ismert Gemelli betegeivel és orvosaival.
Böjte Csaba: A világ bátor próféták után kiált
Az élet egy csapatjáték, amelyben nekünk is bizalommal meg kell fognunk egymás kezét – állítja Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója az Indexnek. A katolikus pap a karácsony lényegét három vajdahunyadi gyermek példáján tanulta meg egy életre: hogy nem limlomokra van szükségünk, hanem egymásra. (Sereg András interjúja az index.hu-n jelent meg.)
A Szűzanya 2014. június 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! A Magasságbeli megadja nekem azt a kegyelmet, hogy még veletek lehetek és az imában a béke útja felé vezethetlek benneteket. Szívetek és lelketek szomjazik a békére és a szeretetre, az Istenre és az Ő örömére. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, és az imában felfedezitek majd az életbölcsességet. Megáldalak mindnyájatokat, és közbenjárok mindegyikőtökért Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." (Medjugorje, 2014. június 25.)
A Gyűrűk ura írója gyerekeinél jobban senki sem várta a karácsonyt
John, Michael, Cristopher és Priscilla Tolkien karácsonykor a játékokon túl egy igazán különleges ajándékot is találtak zoknijukba rejtve: Karácsony apó levelét, amelyben északi-sarki kalandjairól írt. A meséket természetesen Tolkien írta...
Elengedték, majd újra elfogták a hitehagyás miatt halálra ítélt nőt
Elfogták a reptéren azt a szudáni nőt, akit a keresztény hite miatt ítéltek korábban halálra. A nőt kevesebb, mint 24 órája engedték szabadon a börtönből, most újra elfogta őt a titkosszolgálat. Meriam Ibrahimot a nemzetközi nyomás hatására engedte el a szudáni kormány, de amikor a férjével fel akart szállni egy repülőre, őt és a férjét is elfogta a titkosszolgálat, írja a Sky News.
Belső gyógyulás a Szeretetláng által
Szeretetláng Lelki nap Törökbálinton, a Szeretetláng kápolnában 2014. június 28. szombaton, 10 órától. Részletek:
Karácsony...
December 25-én Isten Fia, Jézus Krisztus földi születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Isten Fia, a Megváltó, a Világ Világossága. Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megvalósulhasson az Úr szándéka.
Jozo Zovko ferences atya (Medjugorje volt plébánosa) karácsonyi levele
Kedves Imacsalád!
Tudom, hogy figyelmesen követitek a Szűzanya üzeneteit és őszintén próbáltok kérései szerint élni, melyeket mint Édesanya ad nekünk. Olyannak vélem üzeneteit, mint amikor a gyermek Jézust kereste, aki „elveszett” Jeruzsálem szent városában. És három kemény és fájdalmas nap után megtalálták Őt a templomban.
