Kiadói terveink, röviden
Őszre szeretnénk két kis füzetet megjelentetni, egyiket a Szentlélek kegyelmeiről, ajándékairól és karizmáiról, egy másik, evangelizációs jellegűt pedig a Tizparancsolat magyarázatáról, korunkat átvilágítva ezzel. Ezeken túl pedig készen áll az új, színes meséskönyvünk, amely a Sárkányszelídítők folytatása, az Ármányos sárkányos.
Ferenc pápa a szabadság, kreativitás és párbeszéd egyházáról
Szeptember 13-án délelőtt a Szentatya a püspökökkel, papokkal, férfi és női szerzetesekkel, szeminaristákkal és katekétákkal találkozott a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. Beszédében a szabadság, a kreativitás és a párbeszéd értékeire hívta fel a figyelmet, Szent Cirill és Metód új megoldásokat kereső evangelizációját állította eléjük ma is követendő példaként. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A Szűzanya 2016. június 25-i üzenete Medjugorjéból
Medjugorje, 2016. június 25. a jelenések 35. évfordulója:
„Drága gyermekek! Velem együtt adjatok hálát Istennek azért az ajándékért, hogy veletek vagyok. Imádkozzatok gyermekeim, és éljetek Isten parancsai szerint, hogy jó legyen nektek a földön. Ma, ezen a kegyelmi napon, édesanyai béke-áldásomat és szeretetemet szeretném adni nektek.
Nagyon nőtt az öngyilkosok száma Magyarországon
Tíz százalékkal többen követtek el öngyilkosságot 2020-ban, mint az előző évben. Erre a rendszerváltás óta nem volt példa.
Egyházi reakciók az angol kilépésre
Ferenc pápa, valamint az angol és a walesi püspöki kar is reagált a Nagy Britannia Eból való kilépését eldöntő népszavazásra:
Kétszázmillió klímamenekült lehet a következő harminc évben
Várhatóan több mint 200 millió embernek kell elhagynia az otthonát a klímaváltozás miatt a következő harminc évben, hacsak nem csökken sürgősen az üvegházhatású gázok kibocsátása – derült ki a Világbank legfrissebb idevonatkozó jelentéséből. A hétfőn közzétett úgynevezett Groundswell-jelentés második része azt vizsgálja, hogy a lassan bekövetkező éghajlatváltozás hatásai – így különösen a vízhiány, a termőképesség csökkenése és a tengerszint emelkedése – miként vezetnek ahhoz a folyamathoz, amit a jelentés „klímamigrációként” ír le.
Győztek a kilépés-pártiak

Rövid hír: Pénteken éjjel 11-kor véget ért a mindent eldöntő népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról. Az eredmények szerint győztek a kilépés-pártiak. (Hétfőn az Eheti-ben minderről bővebben, különösen annak tükrében, hogy mit jelenthet ez nekünk, magyaroknak...)
„Minden várakozásunkat felülmúlta” – Erdő Péter az eucharisztikus kongresszusról és a pápai miséről
Erdő Péter bíborossal a Ferenc pápa által bemutatott, budapesti eucharisztikus kongresszust lezáró szentmise után beszélgettünk az elmúlt hét várakozásairól és élményeiről, a Szentatya látogatásáról, a magyar egyház híd szerepéről.
Ferenc pápa megszívlelendő beszéde a NEK zárómiséjén
Ferenc pápa szeptember 12-én Budapestre érkezett, ahol 11.30 órakor a Hősök terén bemutatta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét. A NEK Titkárságának tájékoztatása alapján több százezren gyűltek össze szentmisét ünnepelni Ferenc pápával. A Szentatya homíliáját teljes egészében közreadjuk.
24 órás szentségimádás Törökbálinton Regina Collins nővérrel
24 órás szentségimádás Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában június 25-e, szombat 19 órától, Regina Collins nővérrel. Részletek:
ORSZÁGOS SZERETETLÁNG IMATALÁLKOZÓ
Ebben az évben is mindenkit szeretettel várunk immár hagyományos imatalálkozónkra június 18-án, szombaton, hogy az ország minden tájáról öszegyűlve, egy szívvel-lélekkel könyörögjünk és engeszteljünk hazánkért és az egész emberiségért! Az Irgalmasság Évében különösen is fontos, hogy kérjük a mennyei Atya irgalmát, és a Szeretetláng kiáradását a világ megmentése érdekében! Részletek:
