A Szűzanya 2017. május 2-i medjugorjei üzenete

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. május 04. csütörtök

"Drága gyermekek! Nem kérő, hanem áldozatfelajánló imádságra hívlak benneteket - önmagatok feláldozására. Az igazság és az irgalmas szeretet kinyilvánítására hívlak benneteket. Imádkozom Fiamhoz értetek, a szívetekben egyre inkább csökkenő hitetekért. Arra kérem Öt, hogy segítsen nektek isteni lelkével, mint ahogyan én is szeretnék segíteni édesanyai lelkemmel.

Magyarországi egyházak közös nyilatkozata a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. december 10. péntek

Az alábbiakban tizennégy vallási közösség, köztük a katolikus, illetve protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselőinek közös nyilatkozatát olvashatják.

Segítség! Kamasz lesz a gyerekem! – tanfolyam szülőknek

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. május 04. csütörtök

Te is arra vágysz, hogy gyermekeid érzelmileg stabil, az életben boldogulni tudó, önálló felnőtté váljanak? A kamaszkor kihívásait nem tudjuk kikerülni: sem a gyerekek, sem a szülők! Ezt az időszakot nem csak a kamaszok, hanem mi, szülők is gyakran nehezen éljük meg. A Segítség! Kamasz lesz a gyerekem! tanfolyam ebben kíván útmutatást adni.

Infláció, árdrágulás, statisztika

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. december 10. péntek

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007 decemberében volt legalább ekkora az infláció – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Klarissza szerzetesnek készül a mexikói szépségkirálynő

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. május 01. hétfő

A húszéves Esmeralda Solis Gonzales volt szépségkirálynő novíciaként csatlakozott a klarissza nővérek mexikói közösségéhez.

Népirtás miatt perlik a Facebookot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. december 09. csütörtök

A Mianmarból származó rohingja muszlim kisebbség egy csoportja több mint 150 milliárd dollár kártérítésre perli a Facebook közösségi média üzemeltetőjét, az immár Meta néven futó cégcsoportot, mert szerinte nagyban hozzájárult a népcsoport ellen elkövetett népirtáshoz.

Kedves Látogatónk...

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. április 27. csütörtök

... és olvasónk! Ha tetszik a honlapunk, a missziós munkánk, ha szívesen olvasol jó cikkeket, tanúságtételeket, ha örülsz annak, hogy hirdetik az evangéliumot és Isten gyógyító szeretetét - és van rá lehetőséged, akkor kérünk, támogasd munkánkat az adó 1% felajánlásával! A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13 Köszönjük! (És jótevőinkért minden nap imádkozunk...)

Pert nyertek a családok az állam ellen

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. december 09. csütörtök

A bíróság döntött: megfelelő ellátást kell biztosítania az államnak a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereknek és az őket gondozó családjuknak. A TASZ szerint a kedvező ítélet újra hitet adhat az érintetteknek és sorstársaiknak, hogy a méltó életért folytatott küzdelmük nem hiábavaló, az ítélet pedig óriási hatással lehet több ezer, hasonló helyzetben lévő család életére.

Ferenc pápa sajtótájékoztatója teljes terjedelmében a karácsony „eltörléséről”, Európa jövőjéről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. december 08. szerda

December 6-án délben indult vissza a Szentatya Athénból Rómába ciprusi és görögországi apostoli útja után. Szokásához híven most is lehetőséget adott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk. Érintett témák:

A Szűzanya 2017. április 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. április 26. szerda

„Drága gyermekek! Szeressetek, imádkozzatok és tegyetek tanúságot jelenlétemről mindazoknak, akik távol vannak. Tanúságtételetekkel és példátokkal közelebb tudjátok hozni azok szívét, akik távol vannak Istentől és az Ő kegyelmétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért, hogy szeretettel és bátran tegyetek tanúságot és buzdítsátok mindazokat, akik távol vannak Szeplőtelen Szívemtől. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Medjugorje, 2017. április 25.

„Ébredj fel, dicsőségem” – Imádság Háza Konferenciát rendeznek április utolsó hétvégéjén Budapesten

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. április 26. szerda

Április 29. és május 1. között rendezik meg az Imádság Háza Konferenciát Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A konferencia mottója: „Ébredj fel, dicsőségem!” (Zsolt 57,9)