Infláció, árdrágulás, statisztika

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. december 10. péntek

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007 decemberében volt legalább ekkora az infláció – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7 százalékkal, illetve 16,8 százalékkal. Az előző hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az októberi 1,1 százalékos emelkedés után.
Egy év alatt az élelmiszerek ára 6 százalékkal, ezen belül az étolajé 26,9 százalékkal, a liszté 20,2 százalékkal, a margariné 19,5 százalékkal, a kenyéré 12,1 százalékkal, a péksüteményeké 11,3 százalékkal, a baromfihúsé 9 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 6,6 százalékkal, a szolgáltatásokért 4,6 százalékkal kellett többet fizetni.
Egy hónap alatt – októberhez viszonyítva – az élelmiszerek 0,8 százalékkal, ezen belül a liszt 7,4 százalékkal, a péksütemények 4,3 százalékkal lettek drágábbak. A ruházkodási cikkek ára 1,2 százalékkal, a járműüzemanyagoké 2 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2 százalékkal drágultak.
Az év első 11 hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9 százalékkal, a nyugdíjasháztartások körében 4,4 százalékkal emelkedtek.
(index.hu)

You have no rights to post comments