Néhány novemberi program a közösségi házunkban
A szokásos heti közösségi alkalmakon túl, a Szeretetláng kápolna és közösségi házban (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.), novemberben: nyitott alkotó nap, filmklub, Szeretetláng lelki nap... részletek:
Nézzünk szembe az igazsággal
Szeretjük azt hallani, hogy az Isten szeret minket – és ez igaz -, de azt már nem szeretjük hallani, hogy attól, hogy az Isten szeret minket, még elkárhozhatunk – pedig ez is igaz. Jézus nagyon súlyos szavakat mondott az ítéletről, a kárhozatba vezető széles útról, a megbocsáthatatlan bűnről és Isten haragjáról – most akkor szeret minket az Isten, vagy nem?
Élő adás a szobából 135.: Imaszolgálat személyes szándékokra
- imaszándékokat egész nap lehetett írni elérhetőségeinkre és hozzászólásként is...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Az örök élet kenyere
"Jézus így válaszolt: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem." (Jn 6,30–35)
Jézus Krisztusban van az örök és teljes élet, és Ő teljesen nekünk adja magát az eucharisztiában.
Drága Jézusom, szent tested vétele ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Honfoglalás kori előkelő lovas sírt tártak fel
Honfoglalás kori sírt fedeztek fel a csongrádi Tari László Múzeum régészei, amelyben egy rangos személyt helyezhettek végső nyugalomra. Az intézmény közleményéből kiderül, hogy a halottat lovával együtt temették el, és több tárgy is jó állapotban fennmaradt a földben.
A tetoválások kihatása a testünk egészségére
A modern testmódosítások korában hajlamosak vagyunk tisztán esztétikai kérdésként tekinteni a tetoválásokra, miközben belgyógyászati és immunológiai szempontból egy rendkívül összetett, a teljes szervezetet érintő folyamatról van szó.
530 milliárdot utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok
A magyar GDP 1,8 százalékára rúg az az összeg, amelyet a külföldön dolgozó magyarok hazautalnak. Tavaly októberig 2,4 milliárd dollárt (530 milliárd forintot) utaltak haza családjuknak a dolgozók.
Három búvár - a hősies szeretet története
1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe. Az így keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja. Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának.
Gyökerében orvosolni a bajt
A szombati lelki nap címe az volt, hogy Jézus a megmentő, és többek között arról is beszéltem, hogy a világ mai nagyon súlyos válságait nem tudjuk pusztán világi eszközökkel megoldani, mert minden ilyen megoldás egy újabb problémát generál. (Használhatunk benzines autók helyett akkumulátorosat, de az is szennyezni fogja a környezetet, stb.) Le kell hatolnunk a problémák gyökeréig, feltárni a bajok okát, hogy aztán a megoldás is megszülethessen személyes életünkben, de közösségi és társadalmi méretekben is:
Néhány apróság
Imaszolgálatok, Szentlélek-hétvége, eloldozva-szeminárium, gyógyító összejövetel, filmklub, hírlevél, lelki nap... néhány apróság az életünkből, a szokásoson túl:
Ki a tökéletes?
Rövid videó - Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu
