A válság még gazdagabbá tette a leggazdagabbakat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 20. péntek

Az Oxfam tanulmánya szerint az új évtizedben idáig 42 billió dollárnyi új vagyon keletkezett, melynek közel kétharmada a világ felső egy százalékához vándorolt. Miközben a bolygó polgárainak jelentő részét a komplex válságegyüttes miatt az elszegényedés veszélye fenyegeti, a gazdagok még gazdagabbak lesznek, az adórendszerek pedig képtelenek kisimítani az egyre obszcénabb egyenlőtlenségeket.

Hit és hitetlenség

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 06. szerda

"Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön." (Mk 6,1–6)
Itt tartunk. Néhány beteg meggyógyul, s ettől már azt gondoljuk, van hitünk. Milyen messze vagyunk még a mustármagnyit hittől, ami hegyeket mozdít!
"Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!" Ámen.   (S)

 

A Szűzanya 2020. július 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. július 26. vasárnap

"Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben, amikor az ördög aratja a lelkeket, hogy magához vonja őket, kitartó imára hívlak benneteket, hogy az imádságban felfedezzétek a szeretet és a remény Istenét. Gyermekeim, vegyétek kezetekbe a keresztet. Ez legyen buzdítás a számotokra, hogy a szeretet mindig győz, különösen most, amikor a keresztet és a hitet elvetik. Legyetek  példa életetekkel és tükrözzétek azt, hogy még él a hit és a remény és lehetséges a béke új világa. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Medjugorje, 2020. július 25.

Folyosói történetek Pio atyával

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 19. csütörtök

Néhány történet, ami a folyosókon történt a Pio atyával való különleges találkozás során:

Hit és bizalom Istenben

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 05. kedd

"Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” (Mk 5,21–43)
A vérfolyásos asszony mert hinni és bízni - Jézus ment az úton és nem "akart" gyógyítani, de isteni szíve "akaratlanul" is reagált a nő hitére és bizalmára -, a Szeretet ereje kiáradt és meggyógyította őt a betegségéből.
Drága Istenünk, Te vagy az Élet, és ez az élet Szeretet - tölts el minket is önmagaddal, hogy meggyógyuljunk, megszabaduljunk, higgyünk és szeressünk, és a Te békédben élhessünk! Ámen.   (S)

Megkezdődött a kártérítések kifizetése - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. július 25. szombat

Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják - jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán.

Porig égett Chan Thar történelmi katolikus temploma Mianmarban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 19. csütörtök

A mianmari Chan Thar falu történelmi katolikus templomát január 15-én a Tatmadaw elnevezésű helyi fegyveres erők felgyújtották és földig rombolták, az egész faluval együtt.

Jézus Krisztus a szabadító

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 04. hétfő

Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” (Mk 5,1–20)
Kísértés, megrontás, ostorozás, megkötözés, zaklatás... a gonosz lélek mindenkit megpróbál valamilyen módon a befolyása alá vonni. Meg kell tanulnunk ezt felismerni, ennek ellenállni, valamint Isten védelmező és szabadító erejét kérni életünkre.
Drága Istenünk, Szentlelkeddel erősíts meg, szabadíts meg és újíts meg minket, és vezess minket az élet útján! Ámen   (S)

Több idő a szabadban, kevesebb mentális probléma

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 19. csütörtök

A Guardian számolt be arról a tanulmányról, amely megvizsgálta, hogy a szabad levegőn tartózkodás és a természet látogatása vajon tényleg segít-e a mentális egészség megőrzésében és helyreállításában. A kutatók nem a tünetek változását, hanem a tünetek megjelenésének következményeként fellépő gyógyszerfogyasztás mértékét ellenőrizték, és biztató eredményeket kaptak.

Megnyitott a Hagia Sophia nagymecset - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. július 25. szombat

Mecsetként nyitotta meg kapuit július 24-én a pénteki imára gyülekező muszlim hívők előtt az isztambuli Hagia Sophia székesegyház. A Hagia Sophia körüli utcákat lezárták, és nagyjából 20 ezer rendőr teljesített szolgálatot...

Beteljesedő élet Krisztusban

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 03. vasárnap

Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” (Lk 4, 21–30)
Ha Krisztusban vagyunk, akkor a Szentírásban bizonyosan vannak olyan igék, amelyek személyesen nekünk (is) szólnak. Kérnünk kell Isten megvilágosító kegyelmét, hogy ezeket felismerjük, és úgy éljünk, hogy azok beteljesedjenek életünkben.
Köszönöm Uram, hogy a Te Testednek tagja és a Szentlélek temploma lehetek. Kérek, teljesítsd be akaratodat rajtam! Ámen.   (S)