Vagy-vagy

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 21. csütörtök

"Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!” (Mk 8,27–33)
Mindezt nem sokkal azután, hogy megdicsérte, és kősziklának nevezte Simon Pétert - milyen nehéz megértenünk, hogy vagy Isten útján járunk, vagy a sátánén - nincs harmadik út, semleges terület, ahol mi nyugodtan elüldögélhetünk.
Drága Jézusom! Add, hogy a Te gondolataidat gondoljam, Te szavaidat szóljam, te tetteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen.   (S)

Magyar egészségügy - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 20. csütörtök

Eurostat: százezer lakosra számítva Magyarországon haltak meg legtöbben megelőzhető betegségekben, kétszer annyian, mint az EU-átlag, ami a prevenció hiányára és az egészségtelen életmódunkra utal. A kezelhető betegségekben meghaltak arányában sem állunk jól: a rangsorban Románia, Lettország, Bulgária és Litvánia után Magyarország következik. Ez a mutató a hazai egészségügy hatékonyságáról is rossz bizonyítványt állít ki.  

Ferenc pápa szavai a homoszexualitásról és azok értelme

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 27. péntek

„Homoszexuálisnak lenni nem bűncselekmény” - mondta a szentatya az Associated Pressnek adott keddi interjújában, és arra hívta fel a lelkipásztorok figyelmét, hogy megértéssel forduljanak az ilyen emberekhez. A pápa ugyanakkor nem tagadta a homoszexualitás bűn voltát – hogyan értsük tehát, mit mondott a pápa és mi volt a szándéka mindezzel?

Út Jézushoz

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 20. szerda

"Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg." (Mk 8,22–26)
Nekünk is Jézushoz kell vinnünk az embereket imáinkkal, tanúságtételünkkel, a szeretet cselekedeteivel, hogy meggyógyuljanak, megszabaduljanak, megtérjenek és életük legyen, örök életük.
Drága Jézusom! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.   (S)

A pénz mindent visz - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 18. kedd

Az amerikai kormány engedélyezi a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein, jelentette be az amerikai belügyminiszter hétfőn. A szóban forgó térség 7,7 millió hektár nagyságú természetvédelmi terület, ami védett vadvilágnak ad otthont. Karibuk, jegesmedvék és más védett állatok élnek ezen a vidéken. A szövetségi tulajdonban lévő terület bérleti jogait a minisztérium az év végéig értékesíti.

Bentlakásos idősek otthonában lakni, élni

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 27. péntek

Manapság nagyon sok idős ember kerül idősek bentlakásos otthonába, mivel nem tudják ellátni magukat, a család távol van, dolgoznak általában teljes napon át, de  azért sem mert külön élnek már jóval korábban egymástól. A fájdalmas öregedés nem könnyű állapot. Két esetet szeretnék bemutatni, hogy az idős ember élete mennyire nehéz és mennyi figyelmet, szeretet igényel.

A rossz kovász mindent tönkre tesz

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 19. kedd

"Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától.” (Mk 8,14–21)
A hatalomvágy, az önzés és önigazultság, a hibáink el nem ismerése képmutatáshoz és gyűlölködéshez vezet, megrontja és végül halálba viszi a lelkünket.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen.   (S)

A jelkívánásról

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 18. hétfő

Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”  (Mk 8,11–13)
A hitetlenség és a bizalmatlanság végül mindig hiszékenységhez és tagadáshoz vezet, amelyen keresztül önző énünk kapaszkodót talál, hogy igazolja önmagát.
"Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!" Ámen.   (S)

Az Egyháznak is küzdenie kell a maffia ellen – Messina Denaro maffiavezér letartóztatásáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 27. péntek

Nagy örömet okozott Olaszországban a hírhedt maffiavezér, Matteo Messina Denaro letartóztatása, ugyanakkor számos kérdést is felvet. Hogyan tudott harminc éven át elrejtőzni a hatóságok elől Denaro? A Mazara del Valló-i egyházmegye püspöke szerint az egész társadalomnak küzdenie kell a maffia ellen, amelyet a félelem és a cinkosság sűrű hálója véd.

Augusztus 20., Bazilika - hogyan lesz?

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 18. kedd

Televíziós és rádiós közvetítés útján követhetjük az idei augusztus 20-i szentmisét a budapesti Szent István-bazilikából. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rövid videóban tájékoztat a 2020. augusztus 20-i ünnepséggel kapcsolatos legfontosabb információkról.