Kihirdették a kármelita Marcell atya hősies erényeinek elismerését
December 9-én, hétfőn Ferenc pápa személyes kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja prefektusát, amely keretén belül több határozat közzétételére jogosította fel a kongregációt. Ezek között szerepel az Isten Szolgájáról, a Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Marcell atyáról, világi nevén Marton Boldizsárról szóló határozat is, amely szerint elismerik hősies erényeit.
Marton Boldizsár, a későbbi Marcell atya életrajzából: A Zala megyei Kiskomáromban született (ma Zalakomár), 1887. szeptember 9-én. Gimnáziumi tanulmányait a keszthelyi premontreieknél kezdte, majd a nagyszombati főgimnáziumban folytatta, ahol Jézussal és a Szent Szűzzel bensőséges kapcsolatba kerülve ismerte fel életében először Isten szeretetét.
Miközben egyetemi tanulmányait végezte a budapesti egyetem bölcsészkarán, kora divatos ideológiáinak zsákmányává válva elveszítette hitét, s tizenhat évig nem járult szentségekhez. Megszerezve a magyar-latin-görög szakos tanári diplomát Petrozsényben, majd Zalaegerszegen lett gimnáziumi tanár. Kiváló pedagógus volt, akiért rajongtak diákjai, s aki folyton fejlesztette tudását az olvasás és a különböző európai országokban tett utazásai révén.
Az első világháború alatt önként jelentkezett, hogy egy kétgyermekes, de tőle fiatalabb tanárkollegáját helyettesítve a frontra induljon. Albániába küldték, ahol hadnagyként szolgálva mindenkit, még ellenséget is tisztelve azon igyekezett, hogy minél több katona térhessen vissza vele együtt épségben családjához.
A háborúból visszatérve egy hosszú megtérési folyamatban volt része, aminek következtében megbánta bűneit és szerzetesi hivatását fölismerve, 38 évesen a kármelita rendbe kérte felvételét. A képzési idő elteltével, 1930-ban szentelték pappá. Tizenhárom évig volt Győrben a novíciusok magisztere volt. Saját példaadásával és igazi atyai szeretettel nevelte őket, sok karmelita növendék hivatásához járult hatékonyan hozzá. A 40-es évek második felében országszerte híres prédikátorrá és gyóntatóvá vált. Számos egyházi és világi elöljáró tartozott lelki gyermekei közé, mint például a győri vértanú-püspök, Boldog Apor Vilmos vagy Mindszenty József hercegprímás-bíboros, aki később boldoggáavatási eljárásának megkezdését személyes közbelépésével is sürgette.
1950-től, a szerzetesrendek feloszlatását követően az isteni Gondviselésre való teljes ráhagyatkozással, Isten szeretetének tanújaként élt. Élő hite, megingathatatlan reménye és a Szűzanya iránti határtalan bizalma révén sokakon tudott segíteni azok közül, akik a kommunista diktatúra alatt hitükért üldözést szenvedtek.
1966-ban bekövetkezett halála után a győri Kármelita templom kriptájában temették el. 2007. augusztus 18. óta sírja a budapesti Kármelita templomban látogatható.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
