Magyar cigánypolitika – közös út
A cigánysággal már lassan egy emberöltő óta foglalkozom és mégis, olykor nekem is nehéz megértenem, hogy hatszáz évnyi együttélés után miért tartunk itt, miért hordoz ennyi feszültséget, megoldatlanságot az ország tíz százalékát kitevő kisebbség élete.
Amikor a cigányság Magyarországra érkezett nem akart letelepedni, vándoroltak – elég sok feszültséget okoztak amerre jártak. Liszt Ferenc írja a védelmükben: „Európa népei között egyszer csak megjelent egy nép, az igazság szerint nem tudhatja senki, hogy honnan került ide. Elszéledt földrészünkön a hódítás vágyának jele nélkül, de egyszersmind anélkül is, hogy a letelepedésre engedélyt kért volna. Nem kívánt leigázni senkit, de az alattvalóságot is megtagadja.”
Voltak próbálkozások a letelepítésükre, Mária Terézia rendeletet hozott a cigánysággal kapcsolatban, 1761-ben előírta, hogy a cigányságnak házhelyet, földet és munkát adjanak.
Ugyanakkor megtiltotta a cigány elnevezést, helyette újmagyar, újparaszt nevezést írt elő.
Megtiltotta a cigányok egymás közötti házasodását és megtiltotta a cigány nyelv használatát.
A cigány gyerekeket elvitték a magyarokhoz nevelésre. Ez egy nagyon erős és kegyetlen asszimilációs törekvés volt ami ellen a cigányok – érthetően - óriási ellenállást tanúsítottak. A nevelőszülőknél nevelkedett gyerekek nem integrálódtak a többségiekhez sem és már a cigánysághoz sem – ez a teljes gyökértelenség vezetett oda, hogy katonaszökevények és gyakran öngyilkosok lettek.
A mai helyzetbe az állami gondozott cigány gyerekekkel ugyanez a helyzet – a prostituált lányok döntő részben ezek közül kerülnek ki.
Svájcban az elmúlt húsz évben volt egy olyan tendencia, hogy az örökbefogadásnál előnyt élvezetek a barna szemű és bőrű gyerekek – törekedtek cigány gyerekeket örökbe fogadni.
Felnőtt korban a jó körülmények között felnevelkedett gyerekek közül is sokan lettek öngyilkosak.
Tehát látható a fenti példákból, hogy az erőltetett asszimiláció nem jó út – az integráció lenne a megoldás , de az sem működik.
Mára sajnos a cigányság elvesztette az identitását, nem szívesen vallják magukat cigánynak – bár többnyire telepszerűen élnek – és nem sikerült megtalálni azokat a kötődési szálakat amivel a társadalom szövetévé tudtak volna válni. Ebben az egyes politikai rendszereknek nagy mulasztásaik voltak, de a cigányság sem akart integrálódni.
Szegregálódtak – nincs kapcsolatuk civil csoportokkal, egyházzal, de még az egyes cigány nemzetiségieknek sem egymással – a társadalom elvárásait nehezen fogadják el.
A szegregációban nőttek a hátrányaik az oktatás területén is – képzetlenségük folytán a legmagasabb a munkanélküliségi arányuk. Az a meggyőződésük, hogy ők esélytelenek, ebből a hátrányból nem tudnak kitörni. (Persze vannak kivételek, nekik más a problémájuk ami szintén a cigányságra vezethető vissza, de most a cigányság többségéről van szó.)
A cigánysággal való együttélés ma igen fontos nemzeti sorskérdés, meghatározó lehet a nemzet jövőjét illetően.
A cigányság számára az optimális együttélés formája a kettős identitás. Az egymás mellett élés helyett ma együtt kell élnünk. Tudatos cselekvésre van szükség, nehogy olyan spontán folyamatok induljanak el, amelynek iránya kiszámíthatatlan. A józan paraszti ész is azt kívánja, ne engedjük ellenséggé válni azt a közösséget amely szövetségesünk is lehetne.
A magyar nemzet nincs abban a helyzetben, hogy ezt a szövetséget ne kösse meg - ennek a hiánya további konfliktusokat generál.
Miben is áll ez a szövetség? Erről már eddig is sok szó esett. Járóka Lívia által az EU-ban is elfogadott romaintegrációs program jól összefoglalja ezt, aminek négy prioritása van: oktatás, lakhatás, foglalkoztatás és egészségügy.
Oktatás területén: a három éves kortól kötelező óvodai jó lehetőség az iskolai kezdésre.
Erre azért van szükség, mert az elemi oktatási endszerben a roma gyerekek sokszor nem tudnak lépést tartani az osztállyal, így a szakma tanulására vagy középiskolába kerülésre nem sok esély van.
Foglalkoztatás: a közhasznú munkának most nagyon örülnek a romák, de ennek hat hónap múlva vége és akkor megint a munkanélküliség következik. Ebben még várat magára az a stratégia ami érdekeltté tenné a vállalkozót az alacsony képzettségű munkavállaló alkalmazására..
A lakhatás területén nagyon rossz a helyzet, különösen azért is mert a gyermekek száma családokban jóval meghaladja a többségi lakosokét. Ha ehhez még a munkanélüliség is hozzá jön, hát el lehet gondolni ezeknek a gyerekeknek a sorsát.
A cigány-roma lakosság integrálódása áldozatokkal jár, az elemi szükségletek megteremtése a kormány következetes anyagi és stratégiai feladata is. Az Egyház missziós munkája sem lehet csupán egy-egy ember áldozatos munkája, hanem minden egyházközségben ez legyen kiemelt, de legalább annyira fontos mint a szegényekkel való törődés. A médiában legyenek pozitív példák arról, akik igyekeznek maguk is tanulással, munkával sorsukat javítani (jelenleg inkább negatív példák vannak). A szemlélet formálás nagyon fontos, így lehet a közvéleményt is formálni a megítélésükben. Biztos vagyok abban, hogy így előbb-utóbb a cigány emberek is elhiszik magukról, hogy nem elvetettek.
A magyarországi cigányság itt akar élni nem külföldön, nem akar vándorolni, tehát nincs más út mint a közös út.
Kérem Istent, tegyen alkalmassá bennünket magyarokat is arra, hogy a békességre, a szeretetre törekedjünk, szűnjön meg a gyűlölködés és a szeretet földje lehessünk.
Tarnóczi Mária
