A rendes keresztény… vagy mégsem?
… mindig jól viselkedik. Szépen beszél, csúnya szó soha nem hagyja el a száját. Mindig kedves és megértő...
Sokat olvassa a Bibliát, sőt rendszeresen elmélyülten tanulmányozza, tudja, mi, hol van megírva, és ki, kicsoda. Gondolatai tiszták és nemesek, győz a kísértések felett, fegyelmezetten foglyul ejt minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. Türelmes és önfeláldozó, kész vonakodás nélkül megosztani, ami az övé, legyen az az ideje, pénze, javai vagy képességei. Minden reggel imával kezdi a napot és azzal is zárja, az Úr előtt jár, istenfélelemben. Az idejét hasznosan tölti és nem fárad bele a jó tevésébe. Ereje folyamatosan megújul, ha elfárad is, az nem tart tovább, mint néhány perc, amíg megerősíti magát az Úrban.
Nem pazarolja idejét haszontalan, semmitérő dolgokra, e világi hívságokra. Céltudatos, célratörő, célorientált, idejét megszervezi, napjait megtervezi, terveit véghezviszi. Értékrendje tiszta, világos és megrendíthetetlen, nem mozdítja ki szilárdságából semmilyen érzelmi hullámzás vagy akarati gyengeség. Hat napon át munkálkodik és a hetediken nem dolgozik, bár nincs szüksége pihenésre vagy szórakozásra, hiszen öröme belülről fakad, nem pedig mulandó dolgokon alapszik. Minden gyülekezeti alkalmon ott van, mindig korán kel, hétvégén sem ad lehetőséget a testnek, hogy csapdába ejtse.
Mindig öröm a társaságában lenni, különbnek tartja a többieket magánál, alázatos és a testvéreit mindig felüdíti. Pozitív személyiség, és mindig derűs. Szépen és hangosan énekel alkalmakon, becsukott szemmel. Normális, keresztény zenét hallgat, nem néz olyan filmeket, amelyeket Jézus nem nézne meg. Soha sem szomorú vagy depressziós, soha nem csügged el, mindig telve van reménnyel, mert az odafenn valókkal foglalkozik, és előre tekint a jutalomra. Gondolatait tisztán és világosan megfogalmazza, intvén és tanítván testvéreit, ajka az igazság forrása.
Némán tűri, ha bántják, oda tartja a másik orcáját is. Elmegy a második mérföldre is. Szereti azokat, kik megvetik, áldja azokat, kik átkozzák. Szereti az ellenségeit, bár azok nincsenek neki. Nincsenek már kérdései, hiszen Jézusban megkapott minden választ. Teológiája letisztult és szilárd, érti az Igét, helyesen forgatja az igazság jobb- és baloldali fegyvereit. Tárházából előhoz ót és újat. Lába sziklán áll, ágain az ég madarai fészket raknak. Idejében megtermi bőséges gyümölcsét. Öltözete rendezett, jó az illata, fogai fehérek, haja nem zsíros, lehelete friss. Nem izzad.
A rendes keresztény nem létezik.
Ő egy fantom, egy álom, egy óriás, egy bálvány, egy vágy, egy hamis isten. Magányod és bukásaid perceiben belopózik és a füledbe suttog. Rávesz, hogy magaddal foglalkozz, hogy méregesd magad – hozzá. Elhiteti, hogy nem vagy elég jó, nem vagy szerethető, többé és mássá kell válnod, hogy olyan kell, hogy legyél mint ő. Rátelepszik válladra és beléd markol, hogy igyekezz, hogy állandóan vizsgáld magadat, hogy kijavítsd minden kis hibádat, hogy takargasd a mezítelenségedet, hogy valamivel elnyomd tested szagát.
Rávesz, hogy a nap minden percében és órájában a tükörben méregesd magadat, értékeld teljesítményedet, feljegyezd hibáidat, bármit is tegyél, de csak magaddal légy elfoglalva, önmagad tökéletesítésével, ékesítésével, prezentálható állapotba hozásával, javítgatásával, foltozgatásával. Így hajt rabigába, így zár ketrecbe, önmagad börtönébe, és saját szentélyébe, ahol őt és csakis őt imádod, csak rá gondolsz, és olyanná akarsz lenni, mint ő.
Minden erejével azon igyekszik, hogy nehogy levedd tekinteted saját magadról és nehogy meglásd azt, aki pusztulását okozza: a Jót, a Szeretetet, a Tökéletest, az Elfogadót, a Kegyelmest. Azt, aki így szeret. Nem úgy, ahogy lehetnél, hanem úgy, ahogy vagy. Aki azt szeretné, hogy a Belőle áradó fény töltse el látótered és vakítson meg annyira, hogy magadat már ne is lásd, és ne is keresd. Hogy a megingathatatlan és megrendíthetetlen Elfogadás leromboljon benned minden önmagadra tekintést, magadban bízást vagy annak hiányát.
Hogy átjárjon és megváltoztasson az örök és megváltozni képtelen Szeretet. Átöleljen, megtisztítson, átformáljon, hogy ne te akarj valakivé lenni, hanem engedd, hogy Ő létezzen benned. Ha ez megtörténik, kilépsz a börtönből, a bálványimádó szentélyből, és meglátod, hogy körülötted hányan vannak, akik egy fantommal a vállukon, önmagukba fordulva, saját börtönükben javítgatják, foltozgatják nyomorúságos énjüket, és méregetik magukat homályos torz-tükrükben, hogy felérnek-e bálványukhoz, vágyálmukhoz.
Te viszont már fogod tudni őket szeretni és szolgálni, hogy a benned már ott élő Fény (Jézus Krisztus) előbb-utóbb áttörje sötétségük burkát és átjárja őket is, hogy elhozza számukra is azt a szabadságot, ahol már nem kell önmagunkkal foglalkoznunk, hanem élhetünk Érte és egymásért.
A rendes keresztény fantomja pedig erejét veszítve köddé válik.
Balogh Attila
