Megrontó kultúra
Ősztől - felmenő rendszerben – kötelező lesz az általános iskolában a hit és/vagy erkölcstan oktatás. Ennek örülhetünk, feltéve… Azért tegyük fel a kérdést: milyen etika- és erkölcstan lesz ez? Tudjuk, hogy milyen nagy zavar uralkodik a fejekben (és szívekben) és milyen nagy erővel terjesztenek a hagyományos értékrendtől eltérő etikai kódexeket hatalommal és befolyással bíró emberek. Tudjuk, hogy a nyugati civilizáció jó része már behódolt ennek, a politikai korrektségtől kezdve a gender-elméleten át a szodómia dicsőítéséig. Hazánkban pedig az új büntető törvénykönyv szerint már nem számít megrontásnak egy 12 éves kort betöltött fiúval vagy lánnyal létesített nemi kapcsolat. A törvény ezzel csak legalizálja a valóságot és persze vannak megszorítások – lásd itt – de tudjuk, hogy az összes többi bűn is épp ugyanerre a legalizálásra vár és ezért küzd.
Olyan kulturális nyomás alatt élünk, ami megrontja a testet és lelket. Komoly, szervezett és elszánt küzdelmet ez ellen és egy helyesebb értékrendért nem látok. Legjobb példa a magyar média világából a riói ifjúsági találkozó esete. Ott volt hárommillió ember, együtt a pápával – látott valaki erről hosszabb beszámolót bármelyik – köztük a közszolgálati – tévében? Hallható volt erről riport, élménybeszámoló valamelyik nagyobb hallgatottságú rádióban? Ez volt az elmúlt idők legnagyobb eseménye, de nem kapott még annyi figyelmet sem, mint egy nagyobb közúti baleset, egy megélhetési celeb kisebb hisztériája vagy néhány ember tüntetése valamely rendkívül fontos uborkaszezoni ügyben. Szegény Ferenc pápa több prédikációt elmondott, és mi az, ami ismertté vált? Egy riporteri kérdésre adott és rögtön félreértelmezett válasza a homoszexualitás megítélésével kapcsolatban…
Nemrég egy keresztény családos táborban voltam előadást tartani, ott mesélte egy asszony: általános iskolás negyedikes kislányok együtt videóztak a egy családnál, az anyuka azt hitte, hogy valami rajzfilmet néznek. Amikor felment a nasival, akkor döbbent rá, hogy ezek a 9-10 évesek pornókazettát néznek… Ugyanebben a táborban azonban az is kiderült, hogy a szülők szerint a tiltás nem megoldás, meg kell beszélni a gyerekkel a dolgokat, le kell ülni melléjük… egyszerűen nem értik, hogy ez, mint védekezés messze nem elég! Hogy se elég időnk, se elég tehetségünk, hogy mindent előre elolvassunk, a filmeket mindig együtt nézzük, hogy ezzel a „nagyon megértő” hozzáállással gyakorlatilag védtelenül hagyjuk a gyerekeinket egy nagyon agresszív és erkölcstelen (vagyis „más-erkölcsű”) kultúrával szemben, arról nem is beszélve, hogy amikor kamaszodni kezd a gyerek, már egyáltalán nem velünk akarja megbeszélni ezeket a dolgokat – és ha nincsenek biztos alapjai, a kortárs-csoport elsodorja… (Erről a nevelési szituációról lásd: Vitairat a nevelésről.)
Ezek a rendes, sokszor értelmiségi szülők szinte inkvizícióról vizionálnak, amikor arra biztatnám őket, hogy merjenek határozottan nemet mondani bizonyos dolgokra: filmekre, könyvekre, szellemi irányzatokra. Félnek a megbélyegzéstől, illetve úgy hiszik, hogy ők – és gyermekeik - elég okosak ahhoz, hogy eldönthessék, mi igaz és hamis, helyes és helytelen, jó és rossz körülöttük. Így aztán szinte ellenállás nélkül csúsznak bele a népi mágiába, az ezoterikus irányzatokba, kamu-filozófiákba és hamis gyógymódokba – mert nem vagyunk elég okosak önmagunknak!
Nekünk Jézus Krisztus nem azt tanítja, hogy valami hamis megértés, tolerancia, rosszul értelmezett szeretet nevében ússzunk együtt a szennyes árral – hanem azt, hogy mentsük ki az embereket ebből, amíg végleg el nem ragadja őket (velünk együtt)! Ha mi keresztények, azaz krisztusiak vagyunk, akkor számunkra az az igaz, amit Jézus Krisztus tanított. Amit Ő bűnnek nevezett, az számunkra is bűn kell, hogy legyen. Amit igaznak mondott, az akkor is igazság, ha a világ pont az ellenkezőjét hirdeti.
A természetes erkölcsi érzék, a lelkiismeret felülírása, minden relativizálása, az ember végső mércévé emelése – az jó, ami nekem jó, az rossz, ami nekem rossz - nem új dolog. A történelem azonban azt tanúsítja, hogy amelyik társadalom belement ebbe az életellenes csapdába, az szét is esett. Ha ezt meg szeretnénk akadályozni, akkor ahhoz nem elég a „gyertek utánam, én se megyek sehová” kamu-ellenállása. Ahhoz ránk, keresztényekre van szükség, akik a magunk helyén, családjában, közösségében, munkahelyén, közéleti szerepvállalásában ki merik mondani (és most a hosszú szövegek és tettek helyett egyetlen kifejezés): térjetek meg! Fogadjátok el Isten tanítását, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
