Befejeződik, kezdődik

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2012. december 17. hétfő

Lassan befejeződik az év. Vége lett a nevelő-otthonba járásnak, pénteken lesz az utolsó gyógyító összejövetel az idén, még előttünk áll a cigány-missziós karácsony és jön a Nemzeti Imanap...

- Egyelőre vége a heti nevelőotthoni "látogatásoknak". Ennek részben külső okai is vannak: benzinköltség, aztán januártól új igazgató jön, még nem tudni, hogy ki és egyáltalán lehetséges lesz-e folytatni ezt a dolgot. Aztán úgy tűnt, hogy a nevelők se érezték magukénak ezt a dolgot - de ami döntőbb, a gyerekek se nagyon. Ott voltam, beszélgettünk, ping-pongoztunk, kártyáztunk, olyíkor még imádkoztunk is - de három hónap alatt se alakult ki semmi olyan forma, ami valami keretet adott volna az összejöveteleknek. Nem adtam fel a reményt, de most úgy tűnik, hogy ebben a formában nem tudom tovább folytatni.

- A heti rendszeres közösségi összejöveteleink is úgy alakulnak, hogy most hétfőn lesz a hétfői közösségnek az utolsó (mert a következők pont szentestére és szilveszterre esnek), a következő heti keddi szentségimádás is elmarad a karácsony miatt, viszont a csütörtöki szentségimádás marad!

- Nagyon sok gyógyító összejövetelt és lelki napot tartottunk az idén - hála Istennek! (Az éves beszámolóba majd összeszámolva leírom.) Most pénteken lesz az idei utolsó, Vácott, a Szent Anna piarista templomban. Ide rendszeresen járunk, hála Bocsa József atyának és az ottani közösségnek, így pont jó, hogy velük záródik ez a missziós programunk.

- Szerdán megyünk meglátogatni a cigány családokat. Kaptunk játékokat adományként, veszünk hozzá egy kis szaloncukrot, ezt-azt (Tarnóczi Marika főszervezésében) és elvisszük a családoknak, aztán ott imádkozunk is velük. (Részletes beszámolót majd Marika ír.)

- Sikerült postára feladni a Nemzeti Imanap levelet, mintegy hatszáz címre küldtük szét (minden püspöknek is elküldtük, hátha...) Utólag vettem észre, hogy bent maradt egy nyomdahiba, a címünk Templom u. 13 helyett 123 lett - remélem a postás azért megtalál majd a válaszlevelekkel, ha lesznek olyanok.  Az Imanap előtti szombatra (január 12.) szervezünk egy felkészítő lelkigyakorlatot is, ezt beírtam a levélbe is és a honlapunk levelezőlistáján kiküldött Hírlevélbe is, de felteszem a lelki napok menüpont alá is, remélem sokan eljönnek majd!

Addig is imádkozzunk egymásért!

Szeretettel: Gyula

You have no rights to post comments