Soha ki nem alvó fényt hagyott maga után – Scorsese dokumentumfilmben állít emléket Ferenc pápának

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 07. szombat

Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező dokumentumfilmet készít Ferenc pápa utolsó filmre vett mélyinterjúi felhasználásával – adta hírül az Aleteia nemzetközi katolikus portál a La Vanguardia spanyol napilap nyomán május 1-jén. Az Aldeas: A New Story (Aldeas: Egy új történet) című film középpontjában az áll, hogy Ferenc pápa hogyan tekintett a művészetre mint a béke, az oktatás és a globális megértés előmozdításának eszközére.

Avilai Nagy Szent Teréz szűz és egyháztanító

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 16. szerda

Teréz Avilában, Spanyolországban született 1515. március 28-án, tizenegyedik gyermekként.

 Korán elkezdett olvasni és hitéért lelkesedni. Tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. 1533. november 2-án apja beleegyezését is megszerezve karmelita apáca lett. Rendi neve: a Jézusról nevezett Teréz.

Szabad-e örülni?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. augusztus 15. hétfő

Mária a Magnificat-ban megvallja Istennek, hogy szíve ujjong az örömtől - pedig a világ akkor is éppoly keserves volt, mint most. Akkor talán nekünk se kellene olyan búvalbélelt arccal járkálnunk, hiszen olyan sok okunk van az örömre! Néha az az érzésem, szinte babonásan rettegünk attól, hogy kimutassuk örömünket, mert akkor az eltűnik, a siker kudarcba fordul, az irigyek megtámadnak… Akkor most mutassuk meg, mennyi okunk van az örömre!

Ozsváth György: Az időzítés művészete

Kategória: videók
Megjelent: 2021. szeptember 26. vasárnap

Elhangzott a 2021. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton. Szeretet földje levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,
tel.: 06-30/33-88-245 (Sipos Gyula) Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül is, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

És a könyv, amiből a történetek is vannak: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/15630-isten-akaratanak-felismerese-eletunkben-isten-es-a-golf-avagy-az-idozites-muveszete

Megrendült szívvel

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. szeptember 11. szerda

"Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul." (Lk 6,20–26)
Ha megrendült szívvel Istenhez kiáltunk önmagunk, embertársaink és a világ bajai miatt, megtapasztaljuk Isten segítségét.
Könyörülj rajtunk Urunk, mert nélküled elveszünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Csalás volt a vért könnyező szobor?

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. február 16. vasárnap

A trevignanói Szűz Mária-szobor véres könnyezéséről egy DNS-vizsgálat kiderítette, hogy Gisella Cardia vére volt a szobron. A nő még egy alapítványt is létrehozott, amellyel beteg gyermekeken kívánt segíteni. Ügyvédje nem zárta ki, hogy csoda történt, mert szerinte senki sem ismeri Szűz Mária DNS-ét.

Brutális ütemben melegszik a Balaton

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 07. szombat

Az elmúlt harminc évben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben – közölte a Nyugat.hu-val a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóinak tanulmányára hivatkozva a Másfélfok klímahírügynökség. A Balaton vízhőmérséklete ma már átlagosan 1,7 °C-kal magasabb, mint 2000-ben, és a változás üteme folyamatosan gyorsul.

Csecsemőt vegyenek!

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 15. kedd

Négy évtized alatt becslések szerint mintegy 10 ezer újszülött tűnt el Szerbiában. A szülők gyanúja szerint az iparszerűen működő gyermekkereskedelem mögött szervezett maffiahálózat áll(t), benne orvosokkal, ápolónőkkel és hivatalnokokkal. Voltak, akik DNS-vizsgálattal bizonyították igazukat, és az is előfordult, hogy a szülők magánnyomozásba fogtak, és felkutatták eltűnt gyermeküket.

"Művelje és őrizze..."

Kategória: videók
Megjelent: 2021. szeptember 22. szerda


Az 5 perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. szeptember 22-én. Szöveg és kép: Sipos Gyula

Szentlélek-sakk

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. augusztus 08. hétfő

Nem tudom, hogy rossz vagy jó tulajdonságom-e, hogy sokféle dolog érdekel és mindenfélét olvasok. (Majdnem mindenfélét – szakácskönyvet például nem, viszont a feleségem igen, családi munkabeosztás…) A napokban egy sakk-könyvet lapoztam át, nem mintha értenék hozzá, bár a lépéseket ismerem. És hát olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről „az” jut eszébe – nekem erről is Isten, a legnagyobb sakkmester és az ő lépései. Íme néhány, példákkal:

Jézus imádkozik...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. szeptember 10. kedd

"Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte." (Lk 6,12–19)
Jézus imádkozik, hogy az Atyával való kapcsolatát elevenen tartsa...
Drága Istenünk, ajándékozz meg minket az imádság szeretetével és add, hogy egyre jobban megértsük és megtegyük akaratodat! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult