Szabad-e örülni?
Mária a Magnificat-ban megvallja Istennek, hogy szíve ujjong az örömtől - pedig a világ akkor is éppoly keserves volt, mint most. Akkor talán nekünk se kellene olyan búvalbélelt arccal járkálnunk, hiszen olyan sok okunk van az örömre! Néha az az érzésem, szinte babonásan rettegünk attól, hogy kimutassuk örömünket, mert akkor az eltűnik, a siker kudarcba fordul, az irigyek megtámadnak… Akkor most mutassuk meg, mennyi okunk van az örömre!
Kezdhetem teljesen világiasan: mennyi örömet okoznak most az olimpián helytálló sportolóink! És nem csak az aranyérmesek, hanem az ezüst-, és bronzérmesek, a helyezettek és mindazok, akik végig küzdötték az elmúlt éveket és most is beletettek apait-anyait a lehető legjobb eredmény elérésébe. „Csak ezüst” – micsoda gonosz mondat! Ha mi bármiben is a világon a második, harmadik, vagy akár csak a huszadik legjobbak lennénk, milyen büszkék lennénk erre és mennyire szeretnénk, ha ezt mások is elismernék!
Milyen sok örömet okoz nekünk a magyar kultúra, a könyvek, képek, az a hatalmas gazdagság, ami magyar nyelven a mi szemünknek, fülünknek, szaglásunknak és ízlelésünknek rendelkezésére áll! A bőség kosara mellett fanyalognunk? Lehetetlenség!
Folytathatom keresztényi módon is: micsoda öröm, hogy Isten gyermeke lehetek, megváltott, Isten országában élő, a mennyek országába tartó, a Gondviselő Úr oltalma alatt! Minden nehézség, gond, baj fölött ott lebeg ez a csodálatos, és beteljesült ígéret: szeretve vagyok, örökre szeretve!
Nem a gond, nem a baj, nem a nehézség az érdekes, az mindenkinek kijut, ha kéri, ha nem. Az egyedül fontos és érdekes, hogy mindez célt és értelmet nyer Istenben. Életünk nem egy széthulló, az elemek kényének-kedvének alávetett, sodródó nyűglődés, hanem kiteljesedő és beteljesedő lét a Szeretetben!
Nem mintha nem lenne nehézség bőven – minden áldás új feladatot és új nehézségeket is hoz. Mégis lehet ezeknek és ezek által is örülni.
Magasztaljuk Istent és szívünk ujjong megváltó Istenünkben a gyógyító összejöveteleinkért. Mindig történnek gyógyulások, szabadulások – de a magasztaláshoz rögtön hozzá is tesszük, hogy sokkal kevesebb, mint amire várunk! Látva az emberek szükségét, szenvedését, zavarodottságát, csak azt mondhatjuk: Uram, még többet! Még több alkalmat, még több kegyelmet, még több szeretetet, még több gyógyult, szabadult, hozzád térő embert! Hiszem, hogy kedves Isten előtt ez a sürgető ima. (Rövid reklám: a következő gyógyító összejövetel Vácott lesz, augusztus 19-én, pénteken.)
Hálát adunk Istennek a cigány misszióért, és Tarnóczi Marikáért, aki hetven évesen is küzd, harcol, szervez, imádkozik értük. Nagy terheket hordozott már eddig is, most pedig még ráteszünk egy lapáttal: úgy tűnik, ősztől kiteljesedhet a tanodai program, konkrét helyszínnel – ehhez persze még több pénz, szervezés, segítők kellenek, no meg a cigány gyerekeket is meg kell győzni, hogy akarjanak oda járni és ott tanulni - van miért imádkozni, van miért hálát adni!
Hálát adhatunk a közösségeinkért, és minden egyes emberért, aki megtisztel minket jelenlétével és bizalmával. Teljes szívvel köszönhetjük Istennek és a szervezőknek, hogy országszerte tarthatunk előadásokat, lelki napokat, lelkigyakorlatokat, a Szentlélek kegyelme pedig ott van velünk és cselekekszik közöttünk!
Magasztaljuk Istent, mert a törökbálinti Szeretetláng kápolna helyzete is rendeződhet. Úgy tűnik, egy keresztény vállalkozó – Isten és a hívek segítségével - megvásárolja a területet, a kápolnát és környékét pedig a mozgalom részére átadja. Csodálatos lehetőség és nagy teher, hiszen súlyos milliókat kell összegyűjtenünk. Ha Isten kegyelme és a keresztény testvérek hűsége nem lenne, ugyan miben bízhatnánk?
Hálás szívvel köszönjük Istennek, hogy az Általa belénk teremtett adottságok és tehetségek kibontakozhatnak életünkben. Nem olyan magától értetődő dolog ez! Van alkotóközösségünk, rajzolhatunk, zenélhetünk, írhatunk, és a műveket megmutathatjuk kiállításokon, kiadhatjuk könyvekben, feltehetjük az internetes felületekre…
Mennyi feladat, mennyi lehetőség! Így hát koldulunk Istentől és embertől, kegyelmet, szervezési, anyagi és lelki segítséget, s azzal vigasztalódunk, hogy a nagy szentek is így koldultak. Hátha mi is előbbre juthatunk!
Mennyi öröm és mennyi gond! Ha csak öröm lenne, talán elvesznénk felszínes érzelmekben. Ha csak feladat és gond, talán agyonnyomna minket azok súlya. Így azonban? A Szűzanyával együtt énekeljük: „Magasztalja lelkem az Urat és szívem ujjong megváltó Istenemben…”
Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.