A Magyar Orvosi Kamara nyílt levele

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 19. csütörtök

Nyílt levél Sulyok Tamás köztársasági elnöknek
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
A Magyar Orvosi Kamara elnökeként a 2025. június 17-én elfogadott Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kapcsán az alábbi kéréssel fordulok Önhöz. 

Székely autonómia? Minden, amit erről tudni kell

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 27. vasárnap

Ma, vasárnap van Erdélyben a Székelyek Nagy Menete nevű demonstráció Kökös és Bereck nevű települések, Gábor Áron születési helye és hősi halálának helyszíne között. Az akcióval Székelyföld helyzetére, az itt többségben élő magyar nemzetiségű közösség autonómiakövetelésére szeretnék felhívni a figyelmet. Milyen területről is beszélünk, az autonómiát kik és miért támogatják, illetve kik és miért ellenzik? – megválaszoljuk, ahogy azt is, volt-e már erre példa a történelemben, és van-e rá példa a mai Európában. - Index összeállítás

Egy megújulás kezdete Magyarországon

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. január 16. hétfő

A XIX. században Magyarországon is erős volt a félelem attól, hogy – Herder “jóslata” alapján – a magyar, mint kis nép, eltűnik a “népek süllyesztőjében”. Nem így történt, sőt, a nemzeti kultúra és gazdaság előre nem látható nagy megújulása következett be. Pedig minden fontos szempont “ellenünk szólt”! A nemzet vezetői általában Magyarországon kívül éltek, anyanyelvüket nem, vagy alig beszélték. (Széchenyi István is csak felnőttkorában tanult meg magyarul.) A kultúra és politika nyelve a német és a francia volt, a honi közigazgatásban és törvénykezésben pedig a latin. (E nyelven tárgyaltak a pozsonyi országgyűlésben is.) Az erős feudális kasztrendszer szinte lehetetlenné tett mindenfajta modernizálást. A Habsburg-ház a “rebellis magyarok” mielőbbi gazdasági, politikai és kulturális beolvadását szorgalmazta a birodalom kereteibe. A megyei közigazgatás kuruckodó magyarjai pedig sérelmeik felhánytorgatásán túl nem sokat tettek, ami hazájuk felemelkedését szolgálta volna – hiszen a hűbéri viszonyok fenntartásában közösek voltak érdekeik.

Kukorékol a kakas

Kategória: videók
Megjelent: 2021. november 18. csütörtök

A 4 és fél perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. november 18-án. Szöveg és kép: Sipos Gyula

Krisztus békéjét hordozzuk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 03. csütörtök

"Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok." (Lk 10,1–12)
Krisztus békéjét hordozzuk a szívünkben, hogy átadhassuk a többi embernek is...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke és járd át az egész világot! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ma nyílik Tóth Krisztina kiállítása

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. március 04. kedd


Szeretettel várunk mindenkit ma, március 4-én, kedden délután 6 órakor a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46.) Tóth Krisztina kiállításának megnyitójára!

XIV. Leó pápa: A szinodalitás váljon gondolkodás- és cselekvésmóddá!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 18. szerda

Június 17-én délelőtt a Szentatya az Olasz Püspöki Konferencia tagjait fogadta az Áldás Termében (Aula della Benedizione). Többek között arra biztatta őket, hogy segítsék az embereket személyes kapcsolatot kialakítani Jézussal, akinek központi szerepe mellett az antropológiai megközelítés szemléletmódja vezesse őket gondolkodásukban, és a szinodális működésmódot érvényesítsék minden szinten.  Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Őszinte gyónásra buzdít a pápa

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 26. szombat

Október 25-én reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a Szentatya a kiengesztelődés szentségéről elmélkedett. Kiemelte: a gyónás azt jelenti, hogy őszinte szívvel, a gyermekek tiszta lelkületével indulunk el a Jézus szeretetével való találkozásra, elfogadva a szégyen kegyelmét, amely megérezteti velünk Isten bocsánatát.

Ármányos sárkányos 2. mese: A nagy böhönce

Kategória: videók
Megjelent: 2021. november 18. csütörtök

Az Ármányos sárkányos meséskönyv második meséje: A nagy böhönce. Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna

Az első muzulmán hullám tanulságai

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. január 09. hétfő

Hogyan történhetett meg egykor, hogy a Mohamed vallását követők olyan rövid idő alatt képesek voltak elsöpörni Keleten a virágzó keresztény civilizációkat? „Akik nem tanulnak a történelemből, arra kényszerülnek, hogy újra megéljék azokat.” Érdemes elgondolkodnunk most, az új muzulmán invázió napjaiban erről, nehogy mi is ugyanazokat a hibákat kövessük el, mint elődeink.

Jézusnak lakást készíteni

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 02. szerda

"Jézus így válaszolt: A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania." (Lk 9,57–62)
A mi szívünk legyen az a hely, ahol Jézus megpihenhet.
Szelíd és alázatos szívű Jézus alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult