Leó pápa: Tanuljuk meg sokféleségben megvalósuló egységként élni a közösséget!
Június 29-én, vasárnap délelőtt, Szent Péter és Pál apostol főünnepén a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában. Beszédében Leó pápa az Egyházban megvalósuló közösségről és a hit életképességéről elmélkedett. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Forintosították a magyar családok széthullását
A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.
Mi a bűn?
Ha megkérdeznénk az embereket, hogy szerintük mi a bűn, illetve soroljanak fel ilyeneket, néhány dolgot valószínűleg mondanának: lopás (feltéve, hogy nem én lopok, hanem tőlem lopnak), paráznaság és hűtlenség (feltéve, hogy engem csalnak meg és nem én lépek félre), hazugság, gyilkosság… Jézus Krisztus azonban egészen mást nevezett bűnnek, a bűn gyökerének, amiből minden rossz fakad.
Élő adás a szobából 58: Mit mond a Lélek az Egyháznak? (a szinódusi folyamatról)
Néhány gondolat a Ferenc pápa által kezdeményezett szinódusi folyamatról - a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért, és hogy hazánk a Szeretet földje legyen... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Az Isten szeretet
"És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál." (Mk 12,28b–34)
Az Isten szeretet és aki szeretetben van az Istenben van és Isten is őbenne...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Véres összecsapásba torkollott a sátánista szertartás
Keresztény tüntetők és sátánisták csaptak össze a kansasi törvényhozás épületében. A fekete misét vezető férfit és három másik személyt őrizetbe vettek, miközben a Capitolium előtt több százan tüntettek. A vallásszabadságra hivatkozó sátánisták és a keresztény értékeiket védő ellentüntetők konfliktusa új fejezetet nyitott az amerikai egyház és állam szétválasztásának vitájában.
Antoine de Saint-Exupéry és a Kis herceg születése
A kis herceget jelenleg nem kevesebb mint 505 nyelvre és dialektusra fordították le, és a könyvből eddig több mint 140 millió példány kelt el szerte a világon – vagyis a Biblia után a második a lefordított könyvek örökranglistáján.
Magyarul köszöntötte a roma zarándokokat Ferenc pápa
A testvéri szolidaritás a keresztények közösségének integráns része – erről beszélt Ferenc pápa szerda délelőtti katekézisében, ahol első ízben hangzott el magyar nyelvű pápai köszöntés a magyarországi roma zarándokcsoport tiszteletére.
Ármányos sárkányos 22. mese: A hallgatag manócska + két vers...
Az Ármányos sárkányos meséskönyv huszonkettedik meséje: A hallgatag manócska - és két vers: Táncoló baglyot láttatok már? ; Az úton poroszkált Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Nyerésre állunk!
Nemrég olvastam egy könyvet, amiben a főszereplő férfi egyik nehéz helyzetből a másikba kerül. Amikor azonban megkérdezik tőle, hogy érzi magát, mindig azt válaszolja: nyerésre állunk! Szeretnék most én is megosztani néhány apróságot, amiből kiderül, a nyerő csapathoz tartozunk és nyerésre állunk!
Most és mindörökké
"Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok." (Jn 14,1-6)
Örömhír: Együtt lehetünk Jézussal minden nap és mindenkor...
Segíts Uram, hogy soha el ne szakadjak Tőled! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
