A babonaság halálos áldozatokhoz vezet
Az indiai Bihar államban falusiak halálra verték egy ötfős család tagjait, majd a holttesteket egy tóba dobták, azzal vádolva őket, hogy „boszorkányságot űztek” egy fiú halála után – közölte a rendőrség múlt kedden. A boszorkányság hiedelmei továbbra is élnek India vidéki területein, különösen a törzsi közösségekben. Az elmúlt években több száz embert öltek meg boszorkányság gyanújával.
Hogyan bánj a "szakikkal"?
aki építkezett már, vagy felújítást végzett, vagy csak elromlott a mosógépe, tudja, milyen nehéz jó szakembert találni és időnként milyen nehéz bánni velük. Az alábbi lista segít nekünk, amatőröknek, hogyan is bánjunk velük:
A jövő nem olyan lesz...
Vannak, akik a jövőt a jelen meghosszabbításaként gondolják el és a legradikálisabb változtatásokra is hajlandók, csak hogy minden változatlan maradjon. Mások az általuk elképzelt szép új világot akarnák megvalósítani, ami – sajnos szokás szerint – rémálommá válik megvalósulás közben. A jövő azonban nem olyan lesz…
Élő adás a szobából 66.: A názáreti ház titka
...a rövid előadás után pedig szokás szerint imádkozunk mindannyiunk testi-lelki gyógyulásáért, megtérésekért és a békéért... A kamera előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...)
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Mária köszöntése
"Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" (Lk 1,26–38)
Mi is köszönthetjük így Szűz Máriát, égi édesanyánkat, Urunk édesanyját.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes... imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Rendkívüli gyász: elhunyt Ferenc pápa

Ferenc pápa 2025. április 21-én, 7 óra 35 perckor a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. Rövid összefoglaló az életútjáról:
A viselkedésre is hatással vannak a mikroműanyagok
Eddig is ismertük bizonyos káros hatásait a mikroműanyagoknak, magyar kutatók most azonban egy újabbat tártak fel ezek közül. A mikroműanyagok az élőlények egészségén túl a viselkedésüket is befolyásolhatják: a talajlakó ászkarákokat például kockázatvállalóbb viselkedésre késztethetik ezek az apró szennyező anyagok, ami az ökoszisztémára nézve is súlyos következményekkel járhat – derül ki az ELTE közleményéből.
Szép új világ - Beperelte az anglikán egyházat egy brit homoszexuális pár
Jogi eljárást indított egy brit homoszexuális pár az anglikán egyház ellen, mert az nem akar meleg párokat esketni.
Torma Katalin kiállításának megnyitója...
... a Szeretetláng közösségi házban 2022. május 10-én.
Megnyitja: Papp Nikolett képzőművész
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Hogyan lehet helyesen prófétálni?
Két érdekes írást is olvastam a napokban. Lev Sesztov „A prófétálás adománya” című írásában arról értekezik, hogy az egyébként zseniális Tolsztoj és Dosztojevszkij miért és hogyan tévednek folyamatosan, amikor írói tehetségükön túllépve népük prófétájaként akarnak fellépni. Az „Örüljetek” című kis kötetben pedig Ferenc pápa szavait idézték arról, hogy a próféta „háromidejű ember, hozzá tartozik a múlt ígérete, a jelen szemlélése és a bátorság a jövő útjainak megjelöléséhez”…
Keresztelő János biztató szavai
"A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit." (Lk 3,1–6)
Mindannyiunknak szól a biztatás, hogy készítsük az utat a szívünkben és környezetünkben Istennek...
Jöjj Szentlélek, megújító, tisztító, gyógyító Lélek és segíts minket az Élet útján, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
