Szomorú statisztika a fiatalokról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 29. vasárnap

A 16-18 évesek szinte mind isznak alkoholt, negyedük rendszeresen dohányzik és még ennél is több azoknak a száma ebben a korcsoportban, akik próbáltak már ki valamilyen pszichoaktív szert. - mutatta ki egy új felmérés, amely érdekes módon a legrosszabb helyzetben lévő fiatalok (iskolaelhagyók, intézetisek, tanulási nehézséggel diagnosztizáltak) körét nem is vizsgálta.

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Hercegszántón

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. szeptember 22. hétfő

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Hercegszántón, a római katolikus Templomban 2014. szeptember 27. szombat, 14 órától. Részletek:

A csecsemők és a kisgyerekek okosabbak, mint azt gondolnánk

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 28. szombat

A babák már tizennégy hónapos korban használják a logikai következtetések egyik alapvető formáját, sőt ami különösen meglepő, az így szerzett tudást be is tudják építeni más következtetésekbe, melyeket a társas világról alkotnak – tudtuk meg a CEU Babakutató Labor sajtóközleményéből.

Az első kormány, akinek elismerték családpolitikáját

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. szeptember 21. vasárnap

Az Erzsébet-program létrehozásáért a magyar kormány elnyerte az Európai Nagycsaládosok Szövetségének díját, amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára vett át az Európai Nagycsaládosok Szövetségének konferenciáján a portugáliai Cascais városában. Öt kategóriában díjaztak olyan személyeket, illetve szervezeteket, akik kiemelkedő munkájukkal segítették a nagycsaládokat. Magyarország eddig az egyetlen ország, melynek kormányát a szervezet elismerte a családok érdekében végzett munkájáért.

Hungary Helps: A krízisrégiók helyi szervezetein keresztül segítünk

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 28. szombat

Fontosnak nevezte az együttműködést a segítségnyújtásban a hitelvű humanitárius szervezetekkel (faith-based organizations) Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár november 26-án egy online kerekasztal-beszélgetésen.

A pápa bizottságot hozott létre a házassági semmisségi eljárás reformjára

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. szeptember 21. vasárnap

A Szentatya augusztus 27-i dátummal elhatározta, hogy létrehoz egy különleges tanulmányi bizottságot az egyházi házassági semmisségi eljárás megreformálására -- tájékoztat a Vatikáni Rádió.

"A feltámadt Krisztus győzelmét hirdetem a járvány felett..." - Cserháti Ferenc püspök karácsonyi körlevele

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 27. péntek

Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Magyar Testvéreim!

Az elmúlt hetek és hónapok megpróbáltatásai rámutattak arra, hogy mennyire törékeny és sebezhető az ember, és mennyire rászorul a Teremtő atyai segítségére, bölcs tanácsaira. Megmutatták, hogy az ember egyáltalán nem olyan erős, legyőzhetetlen, mint ahogyan azt esetleg korábban gondolta.

Több mint 12 milliárdan leszünk az évszázad végére?

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. szeptember 20. szombat

Több mint 12 milliárd főre nőhet az emberiség létszáma 2100-ra – állítja egy új kutatás. Az eredmények messze meghaladják a korábban becsült értékeket.

Keresztények elleni bűncselekmények: A magyar kormány az ENSZ BT-hez fordul

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. szeptember 18. csütörtök

A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) kezdeményezi az Irakban a keresztényekkel szemben elkövetett emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálását – írja az MTI. A határozatot a Magyar Közlöny szeptember 16-i számában tették közzé.

Félelem és bizalom

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 27. péntek

Thomas Keating OCSO az Istenhez fűződő kapcsolatról: "A gyerekekben könnyen elültethető az az elképzelés, hogy Isten könyörtelen bíró, akinek kezében mindig ott a kalapács, hogy kihirdethesse elmarasztaló ítéletét. Istent ebben az esetben is félelem, sőt a rettegés légköre veszi körül. Ha ilyen nevelésben részesülő gyerekek Istenre gondolnak, érzelmeik azonnal azt a meggyőződést alakítják ki bennük, hogy bármit is mondanak Istenről a templomban, Isten nagyon veszélyes: zsarnok, mindig a nyomunkban lévő rendőr, bíró, aki mindig kész örök pokolbeli kínokra ítélni minket.

Ferenc pápa: Az Egyház nem piac és nem politikai párt, hanem a Lélekből születik!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. november 26. csütörtök

November 25-én az imádság témájának szentelt szerdai katekézisek tizenhatodik állomásához érkezett a Szentatya. Online közvetített beszédében a születő Egyház imájának jellegzetességeiről elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.