Félelem és bizalom
Thomas Keating OCSO az Istenhez fűződő kapcsolatról: "A gyerekekben könnyen elültethető az az elképzelés, hogy Isten könyörtelen bíró, akinek kezében mindig ott a kalapács, hogy kihirdethesse elmarasztaló ítéletét. Istent ebben az esetben is félelem, sőt a rettegés légköre veszi körül. Ha ilyen nevelésben részesülő gyerekek Istenre gondolnak, érzelmeik azonnal azt a meggyőződést alakítják ki bennük, hogy bármit is mondanak Istenről a templomban, Isten nagyon veszélyes: zsarnok, mindig a nyomunkban lévő rendőr, bíró, aki mindig kész örök pokolbeli kínokra ítélni minket.
Az ilyen típusú magatartásminták makacsul az emberbe ivódnak. Még a teológiai képzés sem feltétlenül változtatja meg neveltetésünk hatására kialakuló érzelmeinket, amelyek nagyban meghatározzák azt, ahogyan meghalljuk az evangélium tanítását. Gyerekkorunkban gyökeret verő meggyőződéseink mintha láncra vernének minket. Istennek hihetetlenül sokat kell fáradnia azon, hogy felszámolja ezeket a visszás elgondolásokat, amelyek kivétel nélkül elkerülhetők lettek volna, ha gyerekkorunkban arra biztattak volna, hogy bizalommal viszonyuljunk Istenhez. Jóságukkal és gondoskodásukkal a szülőknek és a tanároknak ezt a fajta viszonyulást kellene megjeleníteniük és táplálniuk. A szülőknek az a hivatásuk, hogy a hétköznapi életben azt a szeretetet fejezzék ki, amelyet Isten táplál gyermekei iránt. Kétségkívül ez az egyik legfőbb kegyelme a házasság szentségének.
Amint valaki megtér, hinni kezd Istenben és rálép a lelki útra, semmi értelme többé annak, hogy féljen: élete már a hitéből fakad, amely fokozatosan Istenbe vetett határtalan bizalommá tágul. A félelem érzése természeténél fogva a lehető legtávolabb tartja az embert Istentől. A bizalom abból születik, hogy szeretetből szolgálni próbáljuk Istent, s azon vagyunk, hogy elmélyítsük hozzá fűződő viszonyunkat. Erre pedig egyszerűen képtelen leszünk, ha félünk tőle.
Aligha indulhat kedvezően és ígéretesen lelki utunk, ha Istennel kapcsolatban táplált negatív érzések nyomják a vállunkat. Istenhez fűződő kapcsolatunk alapvető mintái sokszor olyan körülményeknek és kísértéseknek vannak kiszolgáltatva, amelyek arra próbálnak rávenni minket, hogy visszacsússzunk istenkapcsolatunk korábbi – gyerekes és Istenhez nem méltó – szintjeire. Könnyen formálunk olyan véleményt Istenről, amely valójában gyerekes tudatformánk projekciója. Ha viszont felismerjük, hogy gyerekesen viszonyulunk hozzá, és levetkőzzük az ilyen magatartásformáinkat, újraértékelhetjük Istenhez fűződő egész kapcsolatunkat, és elgondolkodhatunk azon, nem lenne-e ideje barátságot kötnünk Istennel."
(Részlet a szerző „Bensőséges kapcsolatban Istennel” című könyvéből - a Vigilia facebook oldaláról)
