Őrült világ - több mint 100 embert ölt meg, de nem bánja
Egy holland pszichológus azt nyilatkozta egy újságnak, hogy már több mint 100 embernek adott öngyilkos port (Agent X), és az sem érdekli, ha börtönbe csukják, de ezzel szeretné felhívni a figyelmet az eutanázia kiterjesztésének fontosságára.
Előadás a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról
Imaóra, előadás, zenés dicsőítés... "Kedves Családok és Testvérek! Augusztus 19-én is hív és vár bennünket a Mindenható és gyógyító Isten, hogy dicsérjük és imádjuk Őt...!!! Ezen a napon előadás is lesz a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról és imaóra hazánkért. Program:
Pécsi Rita: Hétköznapi forradalmunk – Magunkat egészen odaadni, vagy „okosba” megoldani?
„Adni kell, adni, mindent odaadni: (…) S érte semmit sem kívánni!” – mondja és teszi Teréz anya. És Kolbe atya, a pesti srácok, megannyi vértanúnk és szentünk csakúgy, mint csendes hőseink, az anyák, apák, nagyszülők, a névtelen segítők, a hétköznapi boldogok és szentek.
Eucharisztikus világkongresszus: Pályázatot hirdetnek szentségimádási énekek komponálására
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága által kiírt pályázat célja olyan új misetételek megalkotásának inspirálása, amelyek gazdagítják a Katolikus Egyház énekkincsét. December 20-ig várják a pályamunkákat.Az énekek formai és tartalmi elvárásai:
Miért jó, ha rajzol a kisgyerek?
A rajzolás által a gyermekek remekül ki tudják fejezni magukat, rajzaik pedig olyan üzeneteket közvetítenek, amelyet talán szavakkal még nem tudnak elmondani. A rajzolás valójában elengedhetetlen feltétele iskolás korban az írás tanulásnak is...
A Szűzanya 2017. augusztus 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek, a Mennyei Atya akaratából, vagyok itt veletek, annak édesanyjaként, aki szeret benneteket. Itt vagyok veletek, hogy segítsek nektek megismerni és követni Őt.
Ferenc pápa: "Attól, aki mindent adhat, mindent kér."
Október 24-én a Szentatya a vasárnapi evangélium főszereplőjének, a látásért könyörgő vak Bartimeusnak az alakját állította példaképül az imádkozó keresztények elé. Az Úrangyala elmondása után a Líbiában rekedt migránsokért és menekültekért imádkozott, és köszönetet mondott a misszionáriusoknak. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Lelki nap az Isteni Szeretet Közösség házában
Kedves Családok és Testvérek! Augusztus 19-én is hív és vár bennünket a Mindenható és gyógyító Isten, hogy dicsérjük és imádjuk Őt...!!! Ezen a napon előadás is lesz a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról és imaóra hazánkért. Program:
A Szűzanya 2017. július 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Legyetek imádság és Isten szeretetének visszfénye mindazok számára, akik távol vannak Istentől és Isten parancsaitól. Gyermekek, legyetek hűségesek és határozottak a megtérésben és dolgozzatok önmagatokon, hogy az életszentség igazság legyen számotokra, és az ima által ösztönözzétek magatokat a jóra, hogy kellemesebb legyen földi életetek.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." Medjugorje, 2017. július 25.
Lesz-e elég gáz télen?
Putyin egy orosz népmesei párhuzammal élve egy befagyott farkú farkashoz hasonlította az Európai Uniót azt követően, hogy az EU felmondta az Oroszországgal kötött hosszú távú gázszerződéseit. Az Európai Unió alapesetben gázellátásának mintegy 40 százalékát fedezi Oroszországból.
Hogy változik a járványtagadók élethelyzete?
A Cambridge Egyetem megvizsgálta, hogy a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben való hit befolyásolja-e a megbetegedés esélyét. Az is kiderült, hogy a járványtagadók, milyen társadalmi következményekkel nézhetnek szembe.
