Jézus figyelmeztetése
"Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” (Mt 21,33–43; 45–46)
Jézus figyelmeztetése most nekünk szól. Hiába valljuk magunkat kereszténynek, ha tetteinkben pogányok maradunk, kívül maradunk az Országon.
Drága Jézus! Áraszd ki ránk Szentlelked, hogy a Te gondolataidat gondoljuk, a Te szavaidat szóljuk, a Te tetteidet cselekedjük, szívünk és életünk egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
Drámai helyzetben a könyvszakma - röviden
Egy újabb iparág lehetetlenült el a koronavírus-járvány miatt: a hazai könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el, ami miatt a teljes magyar könyvszakma drámai helyzetbe került. (Ránk pedig ez fokozottan érvényes...)
Fehér gólya, fekete gólya
A súlyos szárazság miatt a feketególya-párok nem is kezdtek költésbe, mert látták, hogy esélytelen lenne felnevelni a fiókákat. A fehér gólyák viszont kifejezetten jól érezték magukat. Mi a különbség oka?
Jézus tragédiája
"Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” (Lk 16,19–31)
Ez Jézus tragédiája: életét adta értünk, feltámadt a halálból, de sokaknak ez is kevés ahhoz, hogy higgyenek és így elkerüljék a "gyötrelmek helyét".
Drága Istenünk! Segíts, hogy úgy tudjunk tanúságot tenni az embereknek a Te szeretetedről és a megváltás művéről, hogy hitre jussanak és életük legxen Benned és bőségben legyen! Ámen. (S)
A vírusnál is nagyobb baj - röviden
"Arról még nem tudnak a borsodi kisfalvakban, hogy bárki is elkapta volna a koronavírust. A gazdasági válság viszont villámgyorsan elérte az ország elmaradottabb régióit. Van olyan falu, ahol egy nap alatt hatvan férfi vesztette el a fővárosi állását, tartalékokat pedig eddig se tudtak felhalmozni. A boltok vagy bezártak, vagy úgy felmentek az árak, hogy alig tudnak valamit venni a helyiek, a településről pedig félnek kimozdulni a járvány miatt. Többen azt mondják, jelenleg a civil szervezetek adományai tartják életben ezt a régiót, ahol az éhezés már mindennapos probléma..." (index.hu)
Ferenc pápa a háborúról és békéről
"A zsinat hatvan évvel ezelőtti kezdete kapcsán nem feledkezhetünk meg a nukleáris háború veszélyéről, mely épp akkoriban fenyegette a világot. Miért ne tanulhatnánk a történelemből? Akkor is voltak konfliktusok és nagy feszültségek, de a béke útját választották. A Bibliában meg van írva: „Ezt mondja az Úr: »Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok! Akkor majd megtaláljátok a békét életetek számára«” (Jer 6,16)."
A pogányság jele
„Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! (Mt 20,17–28)
A hatalmaskodás mindig a pogány lelkület jele. Óvakodjunk tőle, mint a tűztől!
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyhétre vonatkozó közleménye
A húsvét ünnepére készülve buzdítunk mindenkit arra, hogy hittel és lélekben, egyénileg és családban is méltó módon ünnepelje meg megváltásunk titkát.
Megfoganni a Szentlélektől
„József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” ( Mt 1,16.18–21.24a)
Megtérésünk kezdete ez: megértjük, hogy bár bűnösök vagyunk, Jézus Krisztus kiváltott minket a halál karmából és Isten országának polgárává tett. Félelem helyett öröm és ujjongás töti el a szívünk...
Drága Istenünk! Foganj meg minket is a Szentlélektől és növekedj bennünk, hogy mi is elmondhassuk Pál apostollal együtt: "élek, de már nem én, hanem a Krisztus él bennem"! Ámen. (S)
Hatvan éve nyitották meg a II. Vatikáni Zsinatot
Szent XXIII. János nyitotta meg 1962. október 11-én a római Szent Péter-bazilikában a II. Vatikáni Zsinatot. Az évforduló kapcsán Válóczy József, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára írását adjuk közre.
Egy szép példa - röviden
Rainer Maria Woelki kölni bíboros március 29-én bejelentette, kitárja az érsekség szemináriumának kapuit, hogy az épületben ételt és tisztálkodási lehetőséget tudjanak biztosítani a hajléktalanoknak a koronavírus-járvány idején.
