Feszített tempó

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2011. december 03. szombat

A novemberi hónap igen aktívan telt. Szinte minden hétvégén gyógyító összejövetelt tartottunk valahol - volt, hogy egy nap kettőt is -, és novemberben volt a zarándoklat-kilenced utolsó állomása is. A cigány-misszió keretében több családlátogatást is tettünk, közben Marika továbbra is szervezi a közösségi házat, egy konferenciára is elvitt több roma fiatalt, és segítettünk egy cigány-misében is (zenei szolgálat). Közben megtartottuk a szokásos hétfői és keddi közösségi összejöveteleket, volt több alfa-kurzus előadás és egyéb előadások is, igeliturgia és a Szeretetláng kápolnában az utolsó szombati lelki nap. Ebben a hónapban ezen túl több reményt keltő esemény is történt.

Talán újra elmozdul a holtpontról az érdi roma közösségi ház ügye, legalábbis most bizakodásra okot adó fejlemények történnek.

Összesen négy Alfa-kurzust tartanak testvéreink (két kismamás és két felnőtt, Biatorbágyon és Törökbálinton), ami nagyon örvendetes dolog.

Aztán én próbáltam adományokat gyűjteni a "Márk evangéliumát olvasva" könyvre, amivel teljes kudarcot vallottam, aztán egy jó testvér a közösségünkből kézbe vette az ügyet és úgy tűnik, hogy sikerül kiadni mégis a könyvet 500 példányban! (Ez nekem már olyan, mint egy adventi-karácsonyi ajándék Istentől!)

Decemberben hasonló munkatempót diktálunk magunknak, ráadásul közeledik a január 18-i Nemzeti Imanap, amit szintén most kell megszervezni. (Az anyagi források előteremtéséhez hirdetjük meg könyvakciónkat is, december 15-ig minden könyvünk 600 Ft-ért vásárolható meg a honlapon keresztül.)

Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értünk - illetve, hogy hazánk a Szeretet földje legyen! -, hogy munkánk ne csupán emberi erőlködés legyen, hanem valóban Isten kegyelmének kiáadása mozdítsa, kísérje és teljesítse be!

Imával és szeretettel: Gyula

You have no rights to post comments